A só káros az egészségre: életeket mentene a sópótlók használata

Megfelelő mennyiségű nátrium-klorid hozzáadásával szinte minden étel íze javítható, ám az olcsó és közkedvelt sónak van egy határozott hátránya: a túlzásba vitt fogyasztása rosszat tesz az emberi szervezetnek, írja az origo.hu portál.

Számos korábbi kutatás vizsgálta az összefüggéseket az étrendi nátrium túlzott szintje és az egészségügyi problémák, például a szív- és érrendszeri betegségek fokozott kockázata között. Ugyanakkor más tanulmányok kimutatták a kálium egészségre gyakorolt hatásait az emberi étrendben, ami szintén negatív hatással lehet többek között a vérnyomásra.

A szakemberek szerint ugyanakkor a szupermarketekben általában kapható sópótlók megoldást jelenthetnek mindkét problémára, hiszen az ízük ugyanolyan, mint a sónak, viszont csökkentett a nátriumszintjuk, és több káliumot tartalmaznak.

Most egy Kínában végzett, nagy mintával dolgozó tanulmány alapján úgy tűnik, hogy nagyjából mindenki nyerhet, ha a sóról sópotlóra vált. "A világon szinte mindenki több sót fogyaszt, mint kellene", részletezte Bruce Neal, az ausztráliai George Institute for Global Health intézet klinikai epidemiológusa a ScienceAlert online tudományos portálnak. Hozzátette, ha a sót világszerte sóhelyettesítőre cserélnék, akkor azzal évente több millió korai elhalálozást lehetne megelőzni.

Fotó: Pexels | Lorena Martínez

NEJM tudományos szaklapban publikált tanulmányban Neal és csapata több mint 20 ezer falusi lakost vizsgált meg Kínában: olyan résztvevőket toboroztak, akiknél korábban elfordult stroke vagy rossz volt a vérnyomásuk. Az emberek összesen 600 faluból érkeztek, átlagosan körülbelül 65 évesek voltak a vizsgálat idején. A résztvevők fele ingyen kapott sóhelyettesítőt, amely kevesebb nátriumot és káliumot tartalmazott, és a szakemberek arra kérték őket, hogy takarékosabban használják, mint a sót szokták. Eközben a falusiak másik fele kontrollcsoportként működött, akik továbbra is a sót használták a főzés és életízesítés során.

A vizsgálat végén a két csoport egészségügyi eredményei között jelentős ellentét mutatkozott. A sóhelyettesítő csoport szignifikánsan kisebb valószínűséggel kapott stroke-ot, mint a rendszeres sófogyasztók, valamint kisebb esélyük volt a jelentős kardiovaszkuláris eseményekre és a korai elhalálozásra.

A kutatók szerint eredményeik hatékonyan megerősítik a korábbi feltételezést, amely szerint a nemzeti szinten végzett sópótlások évente körülbelül 460 ezer ember életét menthetik meg, pusztán a túlzott nátriumfogyasztás egészségügyi hatásaihoz kapcsolódó korai halálozások megelőzése révén.

Javasolják, hogy az emberek világszerte váltsanak a megszokott konyhasóról az egészségesebb, kissé módosított alternatívákra. Ami a költségeket illeti, a kutatók szerint nincs akkora különbség, mivel a sópótló körülbelül 50 százalékkal kerül többe; ám tekintettel arra, hogy az utóbbiból kevesebb szükséges a főzéshez, ezért a helyettesítés megfizethető, különösen az előnyöket figyelembe véve.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?