A konstancai kikötőn keresztül folyik az ukrán export

Eddig egy-egy búzát, illetve vasércet szállító hajó indult útnak a fekete-tengeri kikötővárosból.

Elindult a konstancai kikötőből az első, ukrajnai búzával megrakott teherhajó. Ukrajna a világ negyedik legnagyobb búza exportőre, azonban az orosz invázió kezdete óta a saját fekete-tengeri kikötőin keresztül nem tud áruszállítást folytatni.A konstancai kikötő | Fotó: portofconstantza.com

A hajó 71 ezer tonna ukrán búzával a gyomrában hagyta el a dobrudzsai kikötőt. A gabona vasúton érkezett Romániába. „Ukrajna gabonaexportjának támogatásával hozzájárulunk egy nagyon súlyos globális éhínség megelőzéséhez” – nyilatkozta Viorel Panait, a kikötőben működő gabona terminált üzemeltető Comvex elnöke. Arról Panait nem beszélt, de attól még tény, hogy az Ukrajnából érkező gabona jelentős bevételi forrást is jelent a Comvex számára. A vállalat terminálján keresztül napi 70 ezer tonna gabonát lehet hajóra rakni.

A hét első felében útnak indult egy, 35 ezer tonna ukrajnai vasérccel megrakott hajó is. A következő ércszállító indulása május közepére van időzítve.

Mostanáig körülbelül 80 ezer tonna gabona érkezett Ukrajnából Konstancára, hogy aztán tengeren folytassa az útját. Az elkövetkező időszakban még több termény fog érkezni a háború sújtotta országból, tájékoztatott Florin Goidea, a tengeri kikötőket igazgató országos hatóság (CNAPM) vezetője.

A Románián keresztül történő ukrán export elősegítése céljából a kormány a napokban bejelentette, hogy korszerűsíteni fog egyes, az ukrán határ és Konstanca közti vasútvonalakat, ami a szakemberek szerint fölöttébb indokolt. „A kikötő körüli infrastruktúra gond az egész román gazdaság számára, a lassú megközelíthetőség ugyanis növeli a költségeket” – mondja Viorel Panait.

Annak, hogy a beígért  modernizáció elősegítse a Konstancán keresztül történő ukrán exportot az volna a feltétele, hogy a beruházást a Romániában megszokottnál nagyságrendekkel nagyobb sebességgel bonyolítsák le. Ha nem így lesz, akkor megtörténhet, hogy az oroszok és az ukránok már rég megkötötték a békét, de mi még a beruházás megvalósíthatósági tanulmányánál tartunk.

Kapcsolódók

Kimaradt?