Oroszország Kanada kormányfőjének és külügyminiszterének is megtiltotta a beutazást

Az orosz külügyminisztérium közzétett csütörtökön egy csaknem hatszáz kanadai állampolgár – köztük a miniszterelnök és a külügyminiszter – nevét tartalmazó a listát, akiknek megtorló intézkedésként, megtiltották az Oroszországba való belépést.

A listán 592 politikus, kormánytisztviselő és mások szerepelnek, köztük Justin Trudeau kanadai miniszterelnök és Mélanie Joly külügyminiszter is. A moszkvai diplomáciai tárca hangsúlyozta, hogy az orosz fél „a szankciókat kényszerből és kizárólag Kanada vezetésének ellenséges cselekedeteire válaszul vezeti be”.Fotó: Agerpres/EPA

A közlemény szerint Oroszország kölcsönös tiszteleten alapuló, jószomszédi kapcsolatokra törekszik a kanadai néppel, és felszólítja az ottawai hatóságokat, hogy hagyjanak fel a ruszofób irányvonallal, amely „megfosztja az országot külpolitikai függetlenségétől, és nem szolgálja nemzeti érdekeit”.

Moszkva korábban, a viszonosság alapján, több száz amerikai és brit politikussal, közéleti személyiséggel és újságíróval szemben léptetett életbe hasonló intézkedést, beleértve ezen országok csúcsvezetését is.ú

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_yPcbUIdB_300x250-maszol-HF23_3mb.gif
banner_vtAivxH1_web-banner-HF23.gif

Kapcsolódók

Kimaradt?