A gazdagok nem érezték meg a válságot, szárnyaltak tavaly a luxusmárkák

A nagy, olasz és francia divatházak zöme, valamint a Rolex kétszámjegyű növekedést ért el tavaly.

A koronavírus-járvány és a gazdasági válság ellenére jó évük volt tavaly Romániában a luxuskategóriájú divatcikkeket gyártó és forgalmazó cégeknek. A főleg bőröndökben, bőráruban, cipőkben és ruházati kiegészítőkben utazó Louis Vuitton 20,9 százalékkal növelte 2020-ban a romániai eladásait, melyek 50,2 millió lejt tettek ki.

Nem panaszkodhatott a Gucci és a Hugo Boss sem, az árbevételük 10,7, illetve 11,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A luxusórákat gyártó svájci Rolex is hasított, az eladásai 12,5 százalékkal nőttek.

Minden azonban szinte semmi a Dsquared2 és a Brunello Cucinelli, illetve a Canali üzleti eredményeihez képest. Előbbinek az árbevétele 41,4 százalékkal, az utóbbi két márkát forgalmazó cégé pedig 44,7 százalékkal nőttek.

Annak, hogy a luxusmárkák jól teljesítettek tavaly, az alapvető oka az, hogy a gazdagok a gazdasági válság ellenére is gazdagok maradtak. A luxustermékek hazai piacán a vásárlók elsöprő többségét a belföldiek teszik ki, eltérően Olaszországtól vagy Franciaországtól, ráadásul az utazási korlátozások miatt ezek Romániában költötték el azt a pénzt, amit korábban külföldön.

Természetesen kivételek is voltak, nem ment minden luxusmárkának jól. A Dolce&Gabbana milánói divatház romániai árbevétele 10 százalékkal csökkent 2019-hez képest, míg a luxuskategóriájú fehérneműt, háló- és fürdőruhát forgalmazó La Perla tavaly kivonult a hazai piacról, mivel nem találta meg a számításait.

Romániában a luxustermékek piaci közép-kelet-európai viszonylatban, például Magyarországgal vagy Csehországgal összehasonlítva is kicsinek számít. A luxusmárkák forgalmazói jellemzően Bukarest előkelőnek számító környékein és ötcsillagos szállodákban nyitnak boltot.

(Nyitókép: Facebook/LouisVuitton)

Kapcsolódók

Kimaradt?