Lefotózta, de nem használta a neki épített méregdrága WC-t a thai hercegnő

Egy kétórás látogatás idejére luxusillemhelyet építettek sok pénzért a thaiföldi hercegnőnek Kambodzsában. Végül nem is használta, csak lefényképezte.

A thai hercegnő hétfőn a vulkáni kráterben, fák gyűrűjében elterülő Jeak Laom-tóhoz kirándult, amely Kambodzsa egyik népszerű idegenforgalmi látványossága. Két hét alatt építették meg a mosdót és illemhelyet, amely egy helyi szerint „úgy nézett ki, mint egy szépen dekorált ház”. Hiába került 40 ezer dollárba, a hercegnő csak fotózta, nem könnyített ott magán.

A szanitereket a látogatás után eltávolították a WC-ből, amely turistáknak létrehozott biztonsági pont lesz – közölte egy helyi illetékes.

Nhem Sam Oeun, a tartomány kormányzója elmondta, hogy az illemhelyet nem tarthatták meg, mivel egy uralkodó családtagja számára készült. Az építkezési költségeket egyébként a thaiföldiek állták – tette hozzá. A mellékhelyiséget egy thai cég építette és az építőanyagokat is Thaiföldről szállították a helyszínre.

A költséges uralkodói hóbortról beszámolt a nemzetközi média, de a thai sajtó nem írt róla, mivel a királyi családdal szemben megfogalmazott kritika miatt akár 15 év börtön is kiróható az országban.

A UNICEF tavalyi jelentése szerint a vidéken élő kambodzsaiak 61,5 százaléka a szabadban végzi a dolgát, mert még latrina sincs a lakóhelyén.

A thai hercegnő kambodzsai látogatásán megnyitotta azt az új kórházat, amelyet a thai királyi család adományából hoztak létre, és találkozott Hun Sen kambodzsai kormányfővel is.

Kimaradt?