Hivatalos: durván hozzányúlna a kormány a nyugdíjrendszerhez

Hivatalos dokumentum bizonyítja, hogy júliustól a kormány nullára csökkentené annak a járuléknak az arányát, amit az államnak az adófizetők bruttó jövedelméből át kell utalnia a magánbiztosítóknak kötelező magánnyugdíj-járulék címen.

Az intézkedés a Dăncilă-kabinet törvényhozási prioritásai között szerepel – írja a Mediafax. E szerint jogszabály készül a nyugdíjrendszer úgynevezett kettes pillérének módosításáról olyan értelemben, hogy 2018. július elseje és december 31. között a bruttó jövedelem 3,5 százalékáról 0 százalékra csökken a magánnyugdíj-alapoknak átutalt összeg.

A sajtó már korábban meglebegtette: a kormány arra kényszerítené a magánnyugdíj-alapok mintegy hétmillió befizetőjét, hogy az év második felétől csak az állami nyugdíjalaphoz járuljanak hozzá. A háttérben az áll, hogy az elmúlt évek sorozatos nyugdíjemelései következtében az állami nyugdíjalap hiánya elérte a 28 milliárd lejt.

Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter tagadja, hogy a kormánynak ilyen szándékai lennének. Az Antena3-nak vasárnap este azt nyilatkozta, hogy a kormányzati dokumentumban szereplő intézkedést voltaképpen a prognózis hivatal javaslata, és a döntéshozók nem értenek vele egyet.

Tény, hogy a magánnyugdíj-pénztárak, a külföldi befektetők és különböző pénzügyi intézmények (például a Bukaresti Értéktőzsde) és szakmai szervezetek képviselői vasárnap felhívást intéztek a kormányhoz, hogy álljon el ettől a szándékától.

Romániában 2007-ben vezették be a magánnyugdíj-rendszert, amely az állami nyugdíj kiegészítéseként működik. A rendszer első pillérét az állami nyugdíj képezi, a második pillérét a kötelező magánnyugdíj, amely a 35 év alattiak számára kötelező, a harmadik pillér a nem kötelező magánnyugdíj. A nyugdíjrendszer lehetséges módosításairól és ezek hatásairól korábban Biró Albint, a pénzügyi felügyelet (ASF) tanácsának tagját korábban részletesen kikérdeztük

Kapcsolódók

Kimaradt?