A szakminiszter szerint Románia kiválóan pályázik uniós alapokra

Elutasította a szenátus keddi plenáris ülésén a Rovana Plumb európai alapokért felelős miniszter elleni egyszerű indítványt, amelyet a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Népi Mozgalom Párt (PMP) frakciója nyújtott be. Az indítványt 40 honatya támogatta, 72-en ellene szavaztak, egy szenátor tartózkodott a titkos szavazás során.

A szavazást megelőzően Rovana Plumb kifejtette, hogy a 2014–2023-as időszakban összesen 42,3 milliárd euró uniós támogatás áll Románia rendelkezésére, ebből eddig 9,7 milliárd eurót kapott meg, és az előrejelzési bizottság adatai azt bizonyítják, hogy az uniós alapok tagadhatatlan előnyöket hoztak az ország számára.

A miniszter azt is elmondta, az Európai Bizottság adatai szerint a strukturális és befektetési alapok lehívási aránya 16%-os Romániában, míg az európai átlag 18%.

„Románia több tíz évnyi tapasztalattal rendelkező EU-tagállamokat is megelőz a vissza nem térítendő európai alapok lehívása terén” – jelentette ki Rovana Plumb.

A miniszter hozzátette, 11,2 milliárd euró értékben kötöttek meg eddig támogatási szerződéseket, kétmilliárd euróra folyamatban van a szerződés megkötése és jelenleg elbírálás alatt van több pályázat, további kétmilliárd euró értékben.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?