Újabb felvételek Románia „legszebb autópálya-múzeumáról”

Újabb drónfelvételeket közölt a Pró Infrastruktúra Egyesület a Gyalu-Magyarnádas közötti sztráda munkálatairól. Az útszakaszt az ország legszebb autópálya-múzeumának is nevezik, mert hiába készült már el szinte teljes egészében, még legalább egy évig nem adják át a forgalomnak.

Az egyesület már korábban is többször beszámolt arról, hogy a Szamoson átívelő híd hiánya miatt a Gyalu és Magyarnádas közötti 8,3 km-eres autópályaszakasz használhatatlan. Októberben már át is lehetne adni a forgalomnak, de a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) még a szerződést sem írta még alá a viadukt kivitelezőjével. 

A híd építését még a Bechtel kezdte el, ám az amerikaiakkal szerződést bontott a román állam. Befejezésére 2015-ben írt ki versenytárgyalást a CNAIR jogelődje. Ezt a kiírást formai okokból visszavonták, és 2016 októberében ismételték meg. Több cég is jelentkezett a viadukt megépítésére, a CNAIR pedig idén júniusban hirdetett nyertest. A kivitelezésre az olasz Tirrena Scavi kapott megbízást, 26 millió lejért.

A cégnek a szerződés aláírásától számítva 10 hónapja van befejezni a hidat. Csakhogy a CNAIR még a szerződést sem írta alá az olaszokkal, pedig már két hónap eltelt a nyertes kihirdetése óta – hívta fel a figyelmet az egyesület.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?