Bújtatott reklámszerződésekkel veri át a hazai vállalkozókat egy német cég

Egy német cég európai-uniós szimbólumokkal álcázott levélben fordul adatigényléssel hazai vállalkozókhoz, és ha gyanútlanul kitöltik és aláírják, arra ébrednek, hogy 700 eurós reklámszerződést kötöttek - hívja fel a figyelmet Édler András. A Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arra kéri a vállalkozókat, hogy ne dőljenek be az EUROPEAN BUSINESS NUMBER (EBN) fantázianév alatt működő német cég átverésének.

A hamburgi vállalkozás két évvel ezelőtt már több hazai céget is becsapott, és a napokban több háromszéki vállalkozó jelezte a kereskedelmi kamaránál, hogy ismét ilyen jellegű levelet kaptak. Ebben az Európai Unió intézményei által használt szimbólumokat tartalmazó levélben arra kérik őket, hogy a mellékelt űrlapot töltsék ki cégük adataival, hogy bekerüljenek egy európai adatbázisba. Ha a megszólított cégvezető visszaküldi az aláírt űrlapot, a német cég újra jelentkezik, és követeli a 700 eurós reklámmegrendelés ellenértékét, amit az aláírt és lepecsételt szerződés apróbetűs részében vállaltak.

Édler András elmondta, hogy előkészítettek egy válaszlevelet, amelyben közlik a német céggel, hogy átverésnek tartják a szerződést, ezért nem érzik kötelezőnek a fizetési felszólítást. Egy másik formalevelet pedig a rendőrségnek küldhetnek, jelezve, hogy átverés áldozatai lettek. A háromszéki kereskedelmi kamara elnöke szerint ebben az ügyben már a Hargita megyei rendőrség is kérte a kereskedelmi kamara álláspontját.

Édler András szerint az elmúlt években megtörtént, hogy egy háromszéki vállalkozót fenyegető levelekkel bombázott a német cég, amely több száz eurós reklámdíjat akart behajtani. Végül hosszas levelezés után a vállalkozó nem fizetett, annak ellenére, hogy figyelmetlenül aláírta a szerződést. Volt viszont olyan cégvezető is, aki inkább fizetett, csakhogy szabaduljon az őt átverő cég fenyegetéseitől. 

Kapcsolódók

Kimaradt?