Megszavazta a képviselőház a polgármesterek és megyei tanácselnökök béremelését

Megszavazta kedden a képviselőház a 2017/9-es sürgősségi kormányrendeletet jóváhagyó törvényt, két módosítással, amelyek a zsoldok és a polgármesteri, alpolgármesteri, megyei tanácselnöki, valamint megyei tanácselnök-helyettesi fizetések növelését írják elő. 

A két módosító javaslatot hétfőn pozitívan véleményezte az alsóház költségvetési és munkaügyi bizottsága. 

Adrian Solomon, a képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke úgy nyilatkozott: az alapzsoldok 700 lej körüliek voltak, ami "abnormális", ezért áprilistől a minimálbér szintjére emelik. Az elöljárók bérét 30 százalékkal növelik. 

Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter leszögezte, az intézkedés nem az államkasszát, hanem a helyi költségvetést terheli, és csak egy hónapig lesz érvényben, mivel ezt követően érvénybe lép az új közalkalmazotti bértábla, amely szerint a polgármesterek sokkal nagyobb fizetést kapnak, mint most. 

Az elöljárók béremelésére vonatkozó javaslatot az öt polgármesteri mandátumot maga mögött tudó Corneliu Olar, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője tette. A képviselőház a döntő fórum ebben a kérdésben. 

A megfelelő bérezés visszaszoríthatja a korrupciót

„Méltányos bérezést kell biztosítani a helyi önkormányzatok vezetőinek, amelyet a tisztség felelősségvállalási szintjéhez kell igazítani. Elfogadhatatlan, hogy a polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és alelnökök, akik a helyi önkormányzatokat mint kulcsintézményt vezetnek, kisebb fizetéssel rendelkeznek, mint egy sor közigazgatási alkalmazott. Önkormányzati vezetőink naponta döntenek európai uniós pályázatokról, országos finanszírozású beruházásokról, óriási a munkaköri felelősségük, hisz minden alárendelt intézmény főutalványozójaként felelősséget viselnek. Sajnos mindez idáig nem tükröződött megfelelően a bérezésükben. A mostani döntéssel a parlament segíthet abban, hogy a fizetések felzárkóztatásával a korrupció mint kísértés visszaszoruljon” – mutatott rá Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese azt követően, hogy a parlament alsóháza megszavazta a módosítást.

Szabó Ödön emlékeztetett arra is, hogy az RMDSZ több ízben is kezdeményezte az igazságtalan helyzet megoldását, és módosító-javaslatokat fogalmazott meg ez irányba. A mostani döntés előterjesztésénél is jelen voltak a szövetség képviselői. 

Még az államfőnek is ki kell hirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen a jogszabály. A képviselőház munkaügyi bizottságának elnöke szerint a béremelést már áprilistól alkalmazhatják. 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?