A Mol Románia jövőre 10-15 millió eurós beruházási költségvetéssel számol

A Mol Románia a tavalyi és az idei évhez hasonló, 10-15 millió eurós beruházási költségvetéssel számol 2017-re - közölte Camelia Ene, a cég ügyvezető igazgatója újságírókkal csütörtökön, Bukarestben egy beszélgetésen.

Elmondta: a Mol Románia 1995 óta 220 millió eurót fektetett be Romániában töltőállomás-hálózatának kialakítására, amely több mint 200 kutat foglal magába. Hangsúlyozta, ez az összeg nem tartalmazza a romániai cégakvizíciókat. A jövő évi beruházási költségvetést 10-15 millió euróra becsülte, miután tavaly 15 millió eurót, az idén 10 millió eurót terveztek fejlesztésre.

Elmondta, mintegy 37 olyan töltőállomás működik Romániában, amelyekben a friss ételeket, kávét és alapélelmiszereket tartalmazó Fresh Corner üzlet található, ezek számát 2017 végére több mint 100-ra akarják növelni.

Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére elmondta: a vállalat piaci részesedése Romániában a kiskereskedelemben eladott üzemanyag volumenét tekintve 18,9 százalék, és ezzel elérték célkitűzésüket, a 15 százalékos részesedés meghaladását. Úgy vélte, megvan minden előfeltétel a további növekedéshez.

Pethő Zsolt, a Mol-csoport ellátási, kereskedelmi és optimalizálási ügyvezető igazgatója kifejtette: a romániai leányvállalat bekerült az első három piaci szereplő közé, és a cél nem az, hogy csak a töltőállomások számát bővítsék, hanem inkább azok egyenkénti nyereségességét akarják javítani. Ugyanakkor a vállalat nem mond le a töltőállomás-hálózat bővítéséről sem.

Az idei első kilenc hónapban a Mol Románia gázolaj-értékesítése csaknem 15 százalékkal, 355 ezer tonnára nőtt az előző évi 310 ezer tonnához képest. A benzin eladása is mintegy 12 százalékkal, 125 ezer tonnára bővült az előző év első háromnegyedében jegyzett 112 ezer tonnához mérten.

Kapcsolódók

Kimaradt?