Az első három szereplő között a Mol Románia a hazai üzemanyagpiacon

A hazai üzemanyagpiac jelentős változásaként értékelte kedden a Ziarul Financiar bukaresti gazdasági napilap, hogy a Mol Románia belépett az első három piaci szereplő közé az eladott üzemanyag-mennyiséget tekintve.

A  napilap Daradics Kingával, a Mol Románia ügyvezető igazgatójával közölt interjút. Daradics elmondta: a kiskereskedelemben eladott üzemanyag-mennyiség tekintetében a Mol Románia belépett az első három piaci szereplő közé. A cégvezető nem pontosította, hogy melyik vetélytársat előzték meg, de a Ziarul Financiar tudni véli, hogy az orosz Lukoilról van szó, amely eddig a harmadik legnagyobb piaci szereplő volt.

Daradics elmondta azt is, a Mol Románia most már biztosan meghaladja a korábban saját maguk által célul kitűzött 15 százalékos piaci részesedést.

A hazai üzemanyagpiacon a Petrom és a Rompetrol a két legnagyobb vállalat. A lap becslése szerint az üzemanyagpiac értéke eléri a 10 milliárd eurót. A Mol Románia üzemanyag-hálózata 205 töltőállomásból áll, miután az idén öt új benzinkutat nyitottak. Az idén 10 millió eurót fordítanak befektetésekre a tavalyi 15 millió euró után, és az idén további 8-10 töltőállomás megnyitását tervezik.

Az idei első fél évben 16 százalékkal nőttek a Mol Románia kiskereskedelmi eladásai a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az üzemanyagok, a kenőanyagok és a folyékony gáz értékesítése 311 ezer tonnát tett ki. Az idei bővülés a kedvező gazdasági helyzetnek köszönhető. A Mol Románia 1995-ben nyitotta az első benzinkutat Romániában, azóta több mint 200 millió eurót fektettek be.

Kapcsolódók

Kimaradt?