Közeledik Kínához az IMF

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője támogatja, hogy a kínai jüan bekerüljön a valutaalap valutakosarába (SDR) a világ többi vezető valutája mellé, mert a kínai valuta megfelel az összes ehhez szükséges feltételnek. Christine Lagarde erről szóló közleménye leszögezte, hogy a végső döntést az IMF igazgatótanácsa hozza meg november 30-án.

Az IMF különleges lehívási jogok (SDR) nevet viselő valutakosara a nemzetközi szervezet tagjainak tartalék- és hitelezési eszköze. A kosár a legjelentősebb nemzetközileg használt valutákat egyesíti, a dollár, az euró, a japán jen és az angol font tartozik bele, súlyuk szerint ebben a sorrendben.

A valuták súlyát az IMF ötévente vizsgálja felül, a következő ilyen felülvizsgálat idén esedékes. Elemzők szerint a jüan valutakosárba kerülésével az SDR jóval reprezentatívabbá válna, az elmúlt években ugyanis a kínai valuta a nemzetközi kereskedelmi elszámolásokban a hatodik leggyakrabban használt pénzzé lépett elő. A lépés, a kínai kormány terveivel összhangban, a jüan nemzetközivé tételének felgyorsítását is segítené.

Kapcsolódók

Kimaradt?