Drukkolnak Csíkszeredában a rekord hőszigetelési „maratonhoz”

Könnyen meglehet, Románia-szintű rekord a Csíkszeredában most zajló tömbház-szigetelési program. A városháza és a Központi Régió-fejlesztési Ügynökség együttműködésével lebonyolított munkálatok révén 31 tömbház újulhat fel év végéig, és egy iskola-felújítással is éppen végeztek.

Kimondottan megyeszékhelyek által pályázható alapokból nyert pályázati támogatásból újítják fel Csíkszereda 31 tömbházát, valamint késztették el a csíkszeredai Octavian Goga Nemzeti Kollégium főépületének szigetelését is.

A kivitelezés határideje eléggé szoros, a 2015. december 31-i átadási határidőről azonban Antal Attila polgármesteri jogkörrel felruházott alpolgármester elmondta: bízik benne, hogy a kivitelezőknek sikerül befejezniük a munkálatokat. Hozzátette, az ő érdekük is az, hogy határidőre végezve megkaphassák a pénzüket.

A projektről csütörtökön tartott sajtótájékoztatón rögtönzött számítással kiderült: az összesen körülbelül 31 millió lej összköltségvetésű kivitelezés talán az ország egyik rekordja is. „Talán rekord, hiszen tudtommal még Marosvásárhely nyújtott be a csíkszeredaihoz mérhető pályázatot, de nem ismerem az ország többi megyeszékhelyének részvételét” – jegyezte meg újságírói kérdésre Dósa Eszter, a csíkszeredai polgármesteri hivatal európai integrációs és projektmenedzsment osztályának vezetője.

Mint részletezte: 31 tömbház újulhat meg idén Csíkszeredában az Európai Unió és a kormány által is finanszírozott hőszigetelési program keretében, s ugyan akadnak olyan tömbházak, ahol még el sem kezdték a munkálatokat, a kivitelezők ezeknél a lépcsőházaknál éppen a napokban nyugtatták meg az aggódó lakókat.

A sajtótájékoztatón elhangzott, ugyan 8 tömbháznál nem kezdték el a munkát, a sokrétű gondok ellenére nincs ok pánikra. A késések azzal magyarázhatók például, hogy minden ablakról egyenként vesznek méretet, hogy a kivitelezőnek a saját tőkéjéből kell a nyílászárók cseréjének megrendelésekor az 50 százalékos előleget kifizetnie.

A 31 tömbházból egyet adtak át a Hargita utcában.

„Kizöldült” a nemzeti kollégium

A csíki sajtótájékoztató központi témája a helyi Octavian Goga Nemzeti Kollégium főépületén elvégzett felújítási munkálat volt, amelyet a Központi Régiófejlesztési Ügynökség, a kormány és a városháza finanszírozott.

Doru Dobreanu intézményvezető megilletődve mondta a sajtótájékoztatón: mivel ez az egyetlen román nyelvű középiskolai szintű tanintézmény a térségben, nagyon hálás, hogy ennyi sajtóképviselő jött el a tájékoztatóra. Az 1971-ben épült tanintézmény főépületében 2007-ben kormányalapokból kezdték el a munkálatokat, de forráshiány miatt leálltak.

A több mint 2,7 millió lej összértékű beruházási értékben végzett munkálatok eredményeként az intézmény főépületének besorolása a 9. helyről a harmadikra ugrott, vagyis „kizöldült” az intézmény – mondta az igazgató. A költségekből 1,6 millió lejt az unió fedezett, a kormány 235 ezer lejt, a líceum és városháza társulása 939 ezer lejt fedezett.

Az Octavian Goga Nemzeti Kollégiumnál végzett hőszigetelési munkálatok magukba foglalták a főépület hőszigetelését, nemesvakolat alkalmazását, az összes nyílászáró, a belső villamossági hálózat, a villámhárító cseréjét, a víz- és szennyvízhálózat modernizálását, a fűtésrendszer tisztítását, padlócserét 13 tanteremben. Emellett a 2008-ig felújított mellékhelyiségekben is elvégezték a szükséges javításokat.

Doru Dobreanu intézményvezető jelezte: az iskola vezetősége a környezetet is parkosította, és bizik abban, a "csodálatos" állapotba hozott intézmény híre elterjed, és megállatja az iskolában utóbbi években tapasztalható diáklétszám csökkenő tendenciáját is.

Újabb tömbházak felújítására is kész pályázni a városháza

A sajtótájékoztatón elhangzott: nem kell csüggedniük azoknak a tömbház-lakoknak sem, akik valamiért kimaradtak a most futó programból, hiszen a 2014-2020-as futamidőben újabb európai alapokra van pályázási lehetősége a városnak. „Csak még nem lehet tudni, milyen arányban fog az EU, a kormány, illetve a tulajdonosok hozzájárulni a költségekhez, mert nem jelent meg még az erre vonatkozó útmutató” – mondta Dósa Eszter.

Mint rámutatott: egy tömbház bekerülése a támogatási programban – a munkálatok elkezdéséig – legalább 2-3 éves előkészítést vesz igénybe. Antal Attila hozzátette: a városháza jelenleg a fejlesztési minisztérium alapjaiból újabb három tömbház felújításának előkészítésén dolgozik.

Kapcsolódók

Kimaradt?