A hőszigetelési program kiegészítését kéri az RMDSZ

Csütörtöki nagyváradi sajtótájékoztatóján Cseke Attila parlamenti képviselő a tömbházlakások hőszigetelésére vonatkozó, 18/2009-es sürgősségi kormányrendelet kiegészítésének kezdeményezését ismertette a sajtó képviselőivel.

Az Országos Hőszigetelési Program keretében a tömbházak hőszigetelése a külső szigetelést valamint a nyílászárók cseréit jelenti, amelynek költségeit a kormány 50%-ban finanszírozza, 30%-ot az önkormányzat biztosít, míg a lakótársulások önrésze mindössze 20%. Az RMDSZ képviselője példaként említette Nagyváradot, ahol a program bevezetése óta 32 tömbház lett hőszigetelve, ami körülbelül 900 lakást jelent.

Cseke Attila, az RMDSZ képviselője elmondta, hogy Antal István Hargita megyei képviselővel közösen benyújtottak egy módosító javaslatot, melyben azt kérik, hogy ne csak a külső hőszigetelésre öszpontosítson a program, hanem terjesszék ki ezt a tömbházlakások fűtés és melegvízrendszerének modernizálására is, mégpedig a függőleges rendszert cseréljék vízszintes rendszerre. Ez abból áll, hogy a tömbházakban a jelenleg függőlegesen, minden lakáson áthaladó fűtés és melegvízvezetékeket emeletenként, vízszintesen alakítsák ki, valamennyi lakásba egyénileg vezessék be.

„Ez a javaslat azért fontos, mert így minden lakásnak külön külön rendszert lehetne kialakítani, így abban az esetben, ha valahol fizetés elmaradása áll fent, lehetőség adódik, hogy csak a rosszul fizető lakótól zárják el a fűtést, s nem kell emiatt akár egy egész lakótársulástól megvonni a fűtést. Sok esetben megtörtént ugyanis, hogy egy rosszul fizető lakó miatt a számláikat tisztességesen fizető lakók is fűtés nélkül maradtak. Ugyanakkor ez a rendszer biztosítja a fogyasztás alapján történő korrekt elszámolást.” – mondta Cseke Attila a törvénykiegészítés kapcsán.

Kimaradt?