Ezek az országok a világ export-nagyhatalmai

2014-ben Kína volt a legnagyobb exportőr ország, az Amerikai Egyesült Államok a második, Németország pedig a harmadik helyezést éri el. Európa sokat erősödött 2010 óta.

Kína minden benyomásunk ellenére – hiszen szinte minden, amit látunk, az "Made in China", mondhatnánk – a globális export 12,5 százalékát uralta tavaly, ez 2,3 billió dolláros forgalmat jelentett. Az USA 8,7 százalékot födött le, 1,6 billiós forgalommal, Németország pedig – holott az Egyesült Államok 300 milliós lakosságához képest a 80 milliójával szinte eltörpül – 8,1 százalékot tudhat a magáénak, és 1,5 billiós forgalmat.

A következő három szereplő nagyságrendileg kisebb: Japán 683, Hollandia 672, Dél-Korea 573 milliárdos exporttal bírt tavaly, 3-4 százalék közt véve ki a részét a globális kereskedelemből. A sorban következik Franciaország, Olaszország, Hong Kong, Nagy-Britannia, Oroszország, Kanada. Az első húsz ország a globális export 71,3 százalékát tette ki tavaly.

A leggyorsabban fejlődő ország persze Kína: 48,5 százalékkal erősödött 2010 óta, míg a 18. helyen szereplő India 44,1-et, Szaúd-Arábia 38,9-et, Mexikó 33,3-at.

Európában Románia alig látszik

Míg Európában Németország a teljes export 21,1 százalékát uralja, Hollandia pedig 9,4 százalékát, addig Magyarország a 16. helyezettként 1,6 százalékot, Románia pedig csak 0,98 százalékot "nyom a latban".

Románia egyébként 69,877,891,000 dolláros forgalmat tudhat a magáénak, ezzel a 20. helyezést érve el a kontinensen.

Az első húsz európai ország a teljes kontinentális export 94,6 százalékát teszi ki, a 15. helyezést elérő Írország kivételével pedig minden ország tudott növekedni ezen a területen. Az európai országok 2010 óta 19,3 százalékot erősödtek, a globális export 38,2 százalékát téve ki a 7,14 billió dolláros forgalommal.

Kapcsolódók

Kimaradt?