Megnyolcszorozódott az export értéke a rendszerváltás óta

A rendszervátlás előtt főleg nyersanyagokat adtunk el, tavaly a kivitel fő tételét a gépkocsi alkatrészek és a személyautók adták.

Egy sor mítosz él a köztudatban a szocialista Románia gazdaságáról, ezek egyike, hogy a Ceaușescu-érában az ország kimagasló eredményeket ért el az export terén, azóta azonban visszafejlődtünk. A valóság azonban az, hogy a kivitel jelenleg mind volumenét, mind struktúráját tekintve jóval felette áll a 80-as évek exportjának.

A 80-as években Románia főleg nyersanyagokat és élelmiszeripari termékeket exportált, a túlfeszített, a lakosság kiéheztetéséhez vezető kivitel értéke pedig 1989-ben 10,5 milliárd dollár volt. A rendszerváltást követően, elsősorban a KGST összeomlása miatt, az export rohamosan csökkent, a piacgazdaság első évében 6, 1991-ben pedig már csak 4,2 milliárd dollárt tett ki. A gazdasági körülmények gyökeres megváltozása okozta sokkhatás után a kivitel újra növekvő pályára állt, 1995-ben az értéke már 8,7 milliárd dollár volt.

Közel a 70 milliárd euróhoz

2019-ben az export történelmi csúcsot ért el, 69 milliárd euró, több mint 80 milliárd dollár volt. Ez azt jelenti, hogy tavaly a külföldön értékesített javak ás szolgáltatások értéke nyolcszor nagyobb volt, mint a szocializmus utolsó, s tizenháromszor, mint a piacgazdaság első évében.

Az export struktúrája szintén nagyban változott az évtizedek során. 1995-ben a kivitelhez csökkenő sorrendben a következő gazdasági ágazatok járultak hozzá a legnagyobb mértékben: kohászat, textilipar, gépgyártóipar, vegyipar és bányászat. A legnagyobb, 6,11 százalékos részesedésük a kőolajipari termékeknek volt.

2000-re a kivitel 8,7 milliárd dollárról 11,5 milliárdra nőtt, a húzóágazatok pedig a textilipar, a kohászat, a gépgyártóipar, a cipőgyártás és a bányászat voltak. A kőolajipari termékek részesedése 4,82 százalékra csökkent, a legfontosabb termékkategória, 6,04 százalékkal a nem kötött női ruha lett.

2018-ban az export értéke megközelítette a 80 milliárd dollárt. A kivitel javát ekkor már a gépgyártóipar, a gépjárműipar, a kohászat, a textilipar és a vegyipar adták. A kőolajipari termékek részaránya tovább csökkent, 3,21 százalékra. A legnagyobb mértékben a gépjármű alkatrészek és a személygépkocsik járultak hozzá a kivitelhez, az összérték 9,23, illetve 6,88 százalékát adták.

Egyértelmű tendencia, hogy folyamatosan nő a nagy hozzáadott értékű termékek és szolgáltatások aránya. Ennek legékesebb példája az informatika, mely mérvadó becslések szerint idén az export 6 százalékát adja.

Kapcsolódók

Kimaradt?