Tíz százalékkal csökkent a sörfogyasztás a járvány kezdete óta

Tíz százalékkal csökkent a sörfogyasztás a koronavírus-járvány kezdete óta, a március-május közötti időszakban, de a gyártók arra számítanak, hogy a krízis leginkább a harmadik negyedévben fogja éreztetni hatását - közölte csütörtökön a romániai sörgyártók egyesülete.

A gyártók aggodalmukat fejezték ki a vendéglátóipar helyzete miatt, mert jelenleg a vendéglátópari egységek csak takaréklángon működnek, beltérben nem fogadhatnak vendégeket, csak teraszokon, és ott is korlátozott számban. Emellett az elmúlt időszakban nőtt a fertőzések száma, és a hatóságok bejelentették, hogy harminc nappal meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.

Az egyesület emlékeztetett, hogy hagyományosan a harmadik negyedévben fogy a legtöbb sör,  az számít a csúcsidőszaknak, ezért arra számítanak, hogy ekkor fog leginkább megérződni a fogyasztás csökkenése. Úgy vélik, létfontosságú a kormány által a vendéglátóiparban működő vállalatok számára meghirdetett támogatások mielőbbi átültetése a gyakorlatba. Julia Leferman, az egyesület igazgatója szerint fontos lenne, hogy akár helyi önkormányzati döntésekkel lehetségessé váljon a teraszok felületének bővítése, mobilbárok létesítése. Felhívták a figyelmet, hogy március óta 30 százalékkal nőtt a sör fogyasztása az egyszerhasználatos csomagoló anyagokból.     

Tavaly Romániában 16,8 millió hektoliter sört fogyasztottak, alig 0,4 százalékkal többet az előző évinél, az egy főre jutó fogyasztás évi 86 liter volt, 1 literrel haladta meg az előző évben jegyzett 85 litert.

Kapcsolódók

Kimaradt?