A Tesla ebben a városban építi meg első európai gyárát

Berlin mellett építi fel első európai üzemét a Tesla - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban kedd este.

Elon Musk a Bild című lap és autós magazinja, az Auto Bild közös autóipari elismerése, a Das Goldene Lenkrad (Az arany kormánykerék) nevű díj átadó gáláján elmondta, hogy a készülő új berlin-brandenburgi nemzetközi repülőtér (BER)  közelében építik fel első európai - és a sanghaji üzem után második Amerikán kívüli - gyárukat. Az üzemben akkumulátorokat és meghajtási rendszereket gyártanak majd és kocsikat szerelnek össze. Az első autó a Model Y lesz - közölte Elon Musk.

A Der Tagesspiegel című lap szerint a vállalat képviselői hónapok óta tárgyaltak a beruházásról a Berlin körül elterülő Brandenburg tartomány kormányával, és Elon Musk kedden írt alá hivatalos megállapodást Jörg Steinbach gazdasági miniszterrel. Az üzemet a Grünheide nevű településnél építik fel, amely a berlini városhatártól nagyjából 10 kilométerre délkeletre fekszik, és korábban a BMW egy végül meg nem valósított beruházásának helyszíneként is szóba került. A területen áthalad a Berlin menti autópálya-körgyűrű, amely elvezet a nagyjából 5 kilométerre fekvő új repülőtérhez is, amely várhatóan 2020-ban készül el. A BMW a kilencvenes évek végén tervezett gyárat a területre, végül Lipcsét választotta, ahol ugyancsak jelentős teherszállítási kapacitású nemzetközi repülőtér működik.

10 ezer új munkahely

A Gigafactory 4 nevű Tesla-gyár közvetlenül 6-7 ezer, a kapcsolódó szolgáltatásokkal és beszállítókkal együtt legfeljebb 10 ezer új munkahelyet jelent a térségnek. Az üzemmel együtt egy mérnöki fejlesztési és egy formatervezési központot is kialakítanak a Der Tagesspiegel szerint.

Ezzel kapcsolatban Ramona Pop berlini gazdasági szenátor - a tartományi rangú főváros kormányának gazdaságfejlesztési ügyekért felelős tagja - egy szerdai nyilatkozatában kiemelte, hogy a Tesla nem csupán autógyártó vállalat, hiszen az informatika és az innováció, a kutatás-fejlesztés területén is igen aktív. Berlin térsége pedig éppen azért lehet vonzó a cégnek, mert ütemesen fejlődik az úgynevezett digitális gazdaság, átlagosan 15 óránként alapítanak egy-egy új vállalkozást a szektorban, és a német főváros az elektromobilitás támogatásában is "a Bajnokok Ligájában játszik" - fogalmazott a Zöldek politikusa.

A szövetségi kormány is elégedett

Az amerikai vállalat döntését a német szövetségi kormány is üdvözölte. Az első európai Tesla-gyár Németországba telepítése "mérföldkő" az elektromobilitás és az elektromos autókhoz szükséges akkumulátorcellák hazai gyártásának történetében - húzta alá Peter Altmaier gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy a beruházás hosszú távon fenntartható munkahelyeket teremt.

A miniszter elmondta, hogy állami támogatásról egyelőre nem tárgyaltak. Valamennyi munkahelyteremtő vállalkozást azonos mércével mérnek, és a Tesla nem is igényel különleges bánásmódot - fogalmazott. Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kérdésre válaszolva elmondta, hogy Angela Merkel kancellár nem vett részt a beruházási döntést megelőző egyeztetési, tárgyalási folyamatban.

Mikor épül meg?

A Berlin melletti Tesla-gyár átadására és a termelés megkezdésére még nincs hivatalos időpont, valószínűleg 2021 végét célozzák majd meg. Az üzem a sanghaji Gigafactory 3 példáját követheti. A kínai nagyvárosnál egy évnél rövidebb idő alatt építettek Tesla-gyárat, amely nemrégiben kapta meg a működési engedélyt, és évi 150 ezer darabos kapacitással kezdi meg a termelést - írta a Der Tagesspiegel.

A Teslánál évek óta tervezik egy európai gyár felépítését. Németországból több autóipari fellegvár, például Bajorország és Alsó-Szászország, az Audi és a BMW, illetve a Volkswagen hazája igyekezett megszerezni a beruházást, és ágazati elemzői körökben nemigen számoltak azzal, hogy befutó lehet a számottevő járműiparral nem rendelkező Berlin-Brandenburg régió.

A Tesla a harmadik negyedévben rekordszámú, 97 ezer autót szállított le megrendelőinek, 2 százalékkal többet, mint az előző negyedévben. A Tesla kínálatában szereplő három modellből a két drágább típus, a Model S és a Model X értékesítése 1,4 százalékkal csökkent, a "tömegterméknek" szánt Model 3 eladásai pedig 2,6 százalékkal nőttek.

A társaság a szeptemberrel véget ért negyedévben 6,3 milliárd dollár bevételre tett szert, ami 8 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Nyeresége 342 millió dollárt tett, ami ugyan 34 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 516 millió dollárnál, de így is meglepetés, mert elemzők veszteségere számítottak. A Tesla kilencéves tőzsdei történetében ez volt az ötödik nyereséges negyedév, az összes többi veszteséges volt.

Kapcsolódók

Kimaradt?