Összefogással csökkentenék rezsiköltségeiket a székelyföldi vállalkozások

Öt vállalkozói egyesület képviselői  szerveztek találkozót október első napjaiban Székelyudvarhelyen. A megbeszélés célja, hogy egy csoportos beszerzés megszervezésével olcsóbb elektromos áramhoz juthassanak a térség vállalkozói. A Székelyföldet átfogó rezsicsökkentési projektet múlt kedden mutatták be részletesen Csíkszeredában.

Az október elején létrejött találkozó résztvevői a csíkszeredai  Csíki Vállalkozók Egyesület (CSVE) a székelyudvarhelyi Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ), a gyergyószentmiklósi ARBOR Vállalkozók Szövetsége, a marosvásárhelyi St. Georgius Manager Club és a kézdivásárhelyi KKV Egyesület voltak. A megbeszélés során döntés született arról, hogy közösen létrehoznak egy energia-beszerzési társulást, ezáltal a térség vállalkozói jelentősen csökkenthessék rezsi költségeiket. A kezdeményezéshez minél több vállalkozó csatlakozását várják, „minél nagyobb lesz a társulás közös fogyasztása, annál alacsonyabb árszinten vásárolhatják meg az évi árammennyiséget” – áll a kezdeményezők közleményében.

A kezdeményezők úgy vélik, hogy a közepestől a legnagyobb fogyasztókig minden székelyföldi vállalkozásnak érdemes ebben részt venni. A konkrét energia-beszerzési folyamat elektronikus aukció keretében megy végbe, ahol a meghívott szolgáltatók versenyezhetnek egymással.

Székelyföldet átfogó rezsicsökkentési projekt

A meghirdetett programot a csíkszeredai népes vállalkozói közönségnek, múlt kedden a Csíki Vállalkozók Egyesületének (CSVE)  nevében Márk-Csucsi Róbert, az egyesület elnöke mutatta be. Hangsúlyozta, hogy  a vállalkozói összefogás kézzelfogható eredményt hozhat és jelentős kiadás csökkenést eredményezhet. A  találkozó során részletes helyzetelemzést  hallhattak a jelenlegi energiapiaci állapotokról és a piac jövőbeni tendeciáiról, ezt követően a megjelentek részletesen megbeszélték az elektronikus aukció lefolytatásának elképzeléseit.

A jelenlévő vállalkozók jó kezdeményezésnek tartották a Székelyföldi vállalkozói programot és határidőt is adtak maguknak, hogy október végéig vagy legkésőbb november elejéig írásban is fejezzék ki a csatlakozási szándékukat. Így tehát a csíkszeredai vállalkozók is részesülhetnek a nagy Székelyföldet átfogó rezsicsökkentési projektből, ami a CsVE nem titkolt régi terve, és amely által segítséget nyújt a helyi vállalkozóknak, az egyesület tagságának.

A kezdeményezés előzményeivel és lehetséges előnyeivel kapcsolatosan Bakcsy Tünde, a CsVE ügyvezetője tájékoztatta a Maszolt. Az ügyvezető érdeklődésünkre elmondta, nem példa nélküli az energia-beszerzési társulások létrejötte. Székelyudvarhelyen már létezik hasonló és a helyi összefogás ott már beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezért gondoltak arra, hogy több vállalkozásra és több településre is kiterjeszthető egy hasonló kezdeményezés, amely által akár 10-30 százalékkal olcsóbban lehetne hozzájutni az energiahordozókhoz.

Első körben a villamos-energiát érinti a kezdményezés, de később kiterjeszthető lesz a földgázra is. A társulás felkérésére az online licitet egy erre szakosodott cég fogja megszervezni, akik a teljes folyamatot végig tudják követni a licittől a szerződéskötésekig - tájékoztatott Bakcsy Tünde.

Kapcsolódók

Kimaradt?