Szerdáig lehet kitölteni az egységes adónyilatkozatot

Szerda az utolsó nap, amikor még be lehet tenni az egységes adóbevallást. Szintén július 31-ig lehet élni a 2, illetve 3,5 százalékos adófelajánlással. Itt olvashatja, hogyan teheti ezt meg.  

Az egységes adóívet azoknak a magánszemélyeknek kell benyújtaniuk, akik fizetésen kívüli jövedelemre tesznek szert. Idetartoznak a többi között:

  • a szerzői jogdíjasok
  • a gazdasági tevékenység végzésére engedélyezett természetes személyek, vagy ismertebb nevűkön a PFÁ-sok 
  • a szabad foglalkozásúak (PFI): ügyvédek, könyvelők, orvosok stb. 
  • azok, akik lakásukat, földjüket bérbe adják, vagy turisztikai célra adnak ki szobát 
  • akik osztalékot kapnak a részvényeik után. 

Az adóív kitöltése két részből áll: a folyó évre vonatkozó tervezésből és az elmúlt évre vonatkozó megvalósításból. Akiknek már tavaly volt fizetésen kívüli jövedelmük, azok idén lejelentik, hogy mi és hogyan valósult meg abból, amit a tavalyi évre előrevetítettek, vagy terveztek (regularizare), ugyanakkor az idei évre szintén meg kell saccolniuk, hogy milyen jövedelemmel számolnak 2019-re. Akiknek tavaly nem volt bérükön kívüli bevételük, azokra a megvalósítás rész nem vonatkozik.  

A jövedelemadón (a bruttó jövedelem 10 százaléka) kívül társadalombiztosítást is kell fizetniük az érintetteknek, de nem minden esetben. A társadalombiztosítás a nyugdíjbiztosítást és az egészségügyi biztosítást foglalja magába. Nyugdíj-hozzájárulást csak a PFA/PFI-seknek és a szerzői jogdíjasoknak kell fizetniük, ám csak abban az esetben, ha éves jövedelmük meghaladja a bruttó minimálbér tizenkétszeresét. Egészségügyi hozzájárulást minden olyan kategóriának fizetnie kell, akinek le kell tennie az egységes adóívet, ám csak abban az esetben, ha az éves bevétel meghaladja a bruttó minimálbér tizenkétszeresét. 

Bővebb tájékoztatásért katt ide. 

Kapcsolódók

Kimaradt?