Hatalmas kölcsönt vesz fel Kolozsvár önkormányzata

Legkevesebb 30 év alatt visszatérítendő kölcsönt vesz fel Kolozsvár önkormányzata, ellenkező esetben a város fejlesztését célzó több projekt ellehetetlenül - olvasható az önkormányzat hírlevelében.

A felvett összeg felhasználása legközelebb két év múlva kezdődhet el, hiszen az idei költségvetésből olyan projekteket valósít meg az önkormányzat, amelyek már folyamatban vannak, idén vagy 2020 végéig fejeződnek be.

A 400 millió lejes kölcsönből öt projektet valósítana meg az önkormányzat:

  • a Transilvania Kulturális központ felépítését (amely többek között a Kolozsvári Filharmónia székházaként és koncertteremként szolgál majd) – 288 millió lej
  • a Szentegyház/Iuliu Maniu utca 1. szám alatti, bal oldali Státuspalota felújítását – közel 11 millió lej
  • a Szentegyház utca 3. szám alatti ingatlan felújítását – 7,2 millió lej
  • a vasútállomás melletti, Mozdony/Locomotivei utcai felüljáró rehabilitálását, - 11,5 millió lej
  • illetve a Fő tér 1-2. szám alatti ingatlanok felújítását – 20,4 millió lej.

„Kolozsvár folyamatosan nehézségekkel szembesül a beruházásainak finanszírozása tekintetében, ez az állapot elsősorban annak tudható be, hogy a költségvetési törvény előírásai miatt csökkent a város jövedelme és a jövedelemadóból visszaosztott összeg. 2017-hez képest 2018-ban 76,5 millió lejjel csökkent Kolozsvár költségvetése, 2019-ben várhatóan a 2017-es szintet éri el, miközben a működési költségek növekedtek és a minimálbér is emelkedett” – mondta Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere.

Kapcsolódók

Kimaradt?