Hivatalos: bevezették a differenciált országos minimálbért Romániában
Elfogadta pénteki ülésén a kormány a differenciált minimálbér bevezetését lehetővé tevő sürgősségi rendeletet. Az összegeket és a differenciálás feltételeit egy későbbi kormányhatározatban szabályozzák.
A munkatörvénykönyvet módosító rendelet szerint ezentúl a felsőfokú végzettségű, illetve a bizonyos szakmai tapasztalattal rendelkező személyeknek a többi alkalmazottnál nagyobb összegű minimálbér jár.
A munkaügyi minisztérium közölte: egy későbbi kormányhatározatban rögzítik a két fajta minimálbér összegét. Ez a határozat szabályozza majd azt is, hogy milyen feltételeket kell teljesítenie az alkalmazottnak, hogy a nagyobb összegű minimálbérre legyen jogosult.
Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter korábban elmondta: december elsejétől bruttó 2 080 lej (nettó 1263 lej) lesz az országos minimálbér. A felsőfokú végzettségű vagy legkevesebb 15 év szerződéses munkaviszonnyal rendelkező alkalmazottak esetében ennek összege bruttó 2350 lej (nettó 1414 lej) lesz.
A 15 éves munkaviszonynak „általában” kell meglennie, vagyis nem azonos munkahelyen, és ebbe beleszámít az esetleges munkanélküli periódus vagy a gyermeknevelési szabadság is – részletezte a miniszter. A román sajtó ugyanakkor arról írt: a felsőfokú végzettségű alkalmazott csak akkor kaphatja meg a nagyobb összegű minimálbért, ha az egyetemi szakképesítésének megfelelő területen dolgozik.
Nem rajonganak a munkaadók
Mint ismert, a vállalkozói szféra élesen bírálta a minimálbér újabb emelését, illetve annak végzettség szerinti differenciálását, mondván, hogy a kormány mesterségesen, a termelékenység emelkedése nélkül növeli a béreket, és kizárólag az vezérli, hogy nagyobb adóbevételekre tegyen szert.
Cristina Pârvan, a román üzletemberek egyesületének főtitkára a Digi 24 hírtelevíziónak azt mondta, az intézkedés a "diplomagyáraknak" kedvez és azt a meggyőződést igazolja, hogy jobb "befektetés" egy kétes értékű oklevél, mint a hozzáértés és szakmai tapasztalat megszerzése.