Fontos földterületek igényelhetők vissza. Csak az nem tiszta, hogyan

Úgy lépett hatályba augusztus 6-án a földtörvényt módosító jogszabály, hogy még mindig nem tiszta, milyen iratokkal és hogyan lehet visszaigényelni fontos területeket. A helyzetet bonyolítja, hogy az érintettek 120 napot kaptak a kérések benyújtásához, a jelenlegi állás szerint tehát ha december elejéig nem adnak le minden dokumentumot, a visszaigénylés érvényét veszti.

A gyergyószentmiklósi önkormányzat hétfőn tette közzé hivatalos Facebook-oldalán, hogy a módosított földtörvény szerint visszaigényelhetők azok a belterületek, amelyek a kollektív gazdaság által épített ingatlanokhoz tartoznak. A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a visszaigényléshez a következő feltételeket kell teljesíteni:

  • az említett terület tulajdonosai az ingatlan birtoklásának dátumától az igénylés dátumáig bizonyítani tudják, hogy szerepel a gazdasági nyilvántartásban, és ki van fizetve a törvény által előírt adó és illeték
  • az ingatlanhoz tartozó területrész nem képezte visszaigénylés tárgyát
  • a területek nem képezték közvagyon vagy adminisztratív terület tárgyát.

Az új törvény értelmében továbbá visszaigényelhetők mindazon lakóházakhoz tartozó nem kollektivizált területek, amelyek:

  • szerepelnek a gazdasági vagy kataszteri nyilvántartásban, valamint az adónyilvántartóban
  • a terület a román állam tulajdonát képezi és az építmények tulajdonosai az igénylők
  • az ingatlanhoz tartozó területrész nem képezte más személyek által letett visszaigénylés tárgyát.

Kérdések, amelyre nem érkezik válasz

Mivel szerettünk volna többet megtudni a procedúráról, a prefektúrához tartozó földosztó bizottsághoz fordultunk. A Hargita megyei földosztó bizottságnál a kataszteri hivatalhoz irányítottak, onnan pedig az alprefektushoz, Petres Sándorhoz.

Petres Sándor azzal nyitotta a beszélgetést, hogy a 1991/18-as földtörvény módosítása még augusztusban hatályba lépett, de jelenleg is van egy egész sor tisztázatlan kérdés, amelyekre több megye is választ kért az restitúciós hatóságtól (ANRP). Az ANPR feladata a visszaszolgáltatási folyamatok felügyelete, koordinálása. „De onnan senki nem tudott választ adni a kérdésekre. Tehát van egy törvényünk, amelynek kivitelezésében van egy sereg kérdőjel, és amelyekre jelenleg nincs válasz” - mondta az alprefektus.

A kéréseket viszont le kell tenni

Ami viszont biztos, hogy a törvényben megszabtak egy 120 napos benyújtási határidőt, amely december elején jár le. Petres Sándor elmondta, az érintettek mindenképp tegyenek le kérést a helyi és a megyei földosztó bizottságnál egyaránt. „De hogy milyen iratok kellenek pontosan a visszaigénylés alátámasztására, jelen pillanatban nem tudjuk megmondani” – tette hozzá.

Az alprefektus elmondta, abban az esetben, ha valaki a tulajdonában lévő ingatlanhoz tartozó földet szeretné visszaigényelni, amit használt és ami után adót fizetett, az iratcsomóhoz biztosan mellékelnie kell az adófizetést igazoló dokumentumot, azokat az iratokat, amelyek bizonyítják, az ingatlan tulajdonosa használja az érintett területet.

Hozzátette, miután tisztázódik, hogy pontosan milyen dokumentumokat kell csatolni a kéréshez, és hogy egyáltalán mely intézmény fogja átnézni ezeket, a dossziékat ki lehet és kell majd egészíteni. A legfontosabb most az, hogy a kéréseket az érintettek nyújtsák be a megszabott határidőt tiszteletben tartva – mondta a tisztségviselő.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?