Kapcsolódó

Pisztolygolyók és tekebábuk között. A kolozsvári Móricz Béla életstációi

Izgalmas életpálya rekonstrukciójához nyújtanak ritka gazdag anyagot a dualizmuskori és a két világháború közötti Kolozsvár egyik vezető sportegyéniségének családi hagyatékban fennmaradt fotói. A fényképgyűjteménynek önkormányzati intézmény- és sporttörténeti vonatkozásai egyaránt figyelemreméltók, a korabeli sajtóból a képek mellé pedig kigyűjthetőek a család egyes tagjainak sikerei, reményei, örömei, drámái és tragédiái is. Első rész: Móricz Béla. (A sorozat második része készülőben, a vizsgált személyek: Zöld János és Zöld Jánosné, született Móricz Ilonka.)

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

1908 fülledt nyarán hóstáti legények – magukat vadnyugaton képzelő – csoportja a Pacsirta utcában pisztollyal halálosan megsebesítette Péterfi Ádám közrendőrt, amire válaszul Kolozsvár törvényhatósági bizottsága a fegyverviselést a polgármesteri iroda által kibocsátott engedélyhez kötötte. Erre főként azért volt szükség, mivel szinte minden család tartott otthon lőfegyvert, és különösen a város szomszédos nagyutcáinak mezőgazdász ifjúsága egymással gyakran ádáz utcai harcokban csaptak össze, bizony néha forgópisztolyok is előkerültek, lövöldözés verte fel a délutánokat és estéket. Így történt 1908. február 11-én is (tehát még a Pacsirta utcai gyilkosság előtt), amikor Hadházi Miklós mezőgazdász Magyar utcai házában lakodalomra készült a népes vendégsereg, melyre a Honvéd utcaiak közül senki nem volt hivatalos. Ezt egyenes provokációnak fogta fel pár Honvéd utcai suhanc, és átruccantak megnézni, hogyan mulatnak ellenlábasaik. Alighogy megjelentek, a Magyar utcaiak frontális támadást intéztek a kihívóan csapatban érkező Honvéd utcaiak ellen, akik menekülőre fogták, mire Hadházi háza népe forgópisztollyal a kézben utánuk. A golyózáporban Kilin Jakab súlyos, Jakab Ferenc könnyű sebet kapott. A zajra rövidesen Móricz Béla szakaszvezetővel az élen felvonult a városi rendőrség egy kisebb különítménye, de a Magyar utcaiak sortűzzel fogadták őket. Móriczék kapualjakból és házak takarásából, szolgálati fegyverükből lőttek vissza a mezőgazdász ifjakra, mígnem érkezett egy szakasz lovasrendőr, s a harcot megszüntette. A vérszomjas fiúk a szomszédos telkeken találtak menedéket. A Magyar utcaiak közül kilencet sokkal később, 1908 decemberében a kolozsvári királyi bíróság 8 hónaptól 3 évig terjedő börtönbüntetésre ítélt (Ellenzék 1908. 12. 18), Móricz Béla rendőrszakaszvezető pedig, aki 1880-ban Budapesten született, egy újabb hőstettet könyvelhetett el magának kolozsvári rendőrként.

Nem ez ugyanis az első alkalom, amikor Móriczot a helyi lapok említik. Közrendőrként, 1904 őszén, ekkor még körszakállasan, elcsípett egy lócsengőtolvajt (Ellenzék 1904. 11. 29.). Két évvel később, őrjárat-ellenőrzés közben felfigyelt arra, hogy az alsóvárosi Heltai utcában este nem égnek az utcai lámpák, a kihágó lámpagyújtogatót jelentette a világítási ellenőrnek, onnan kezdve pedig a város rendkívüli figyelmet szentelt annak, hogy az esti lámpagyújtás kivétel nélkül minden közvilágítási eszközön végrehajtassék (Ellenzék 1906. 03. 17.). Érdemeiért, és mert bizonyára tanultabb, hogy ne mondjam, fogékonyabb volt társainál, a város fertőtlenítő tanfolyamra küldte fel egyedüliként őt a fővárosba, a köztisztasági erőfeszítések egyik mozzanatául (Ellenzék 1907.  08. 10.). Amikor pedig a városba egy cirkusszal érkező, itt megállapodó és még gyermeke(ke)t is nemző Kasulakov Vladimir bokszoló-harcművész jóvoltából a rendőrök számára dzsúdzsucu tanfolyamot kezd előírni a szolgálati igény körülbelül 1908–1909-cel kezdődően, Móricz Béla az, akit a harcművészeti fogások pedagógiai jellegű illusztrálására az orosz tanárral együtt fényképsorozatban megörökítenek. Egyelőre nincs adat arról, mikor készült a fotósorozat.

Forrás: Kolozsvári Papp László: Holló úr. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1997. A képek a családi hagyatékból származnak (grafika: Gáll Tibor).

Forrás: Kolozsvári Papp László: Holló úr. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1997. A képek a családi hagyatékból származnak (grafika: Gáll Tibor).

Itt illik pár szót szólni Kasulakov Vladimirről, a fényképek másik szereplőjéről. Nem teljesen tiszta még, melyik évben tűnt fel Vladimir Kolozsváron, a Miskolczi Estilap 1913. szeptember 25-i lapszámában úgy tudja „tíz esztendővel ezelőtt”. Mindenesetre 1903-ban már birkózást oktatott a kolozsvári Ferencz József Tudományegyetemen (Herkules 1903. 10. 15), 1905 során az Aradi Tornaegyesületben is, majd a vidéki és fővárosi rendőrségek alkalmazták dzsúdzsucu tanárként (1907 Kaposvár, Debrecen és Nyíregyháza – itt Valentin Lajos néven, lásd Tolnai Világlapja 1907.07.14. -, 1909 Kolozsvár, 1911 Miskolc stb.). Állandó lakhelye Kolozsvár volt, ahová mindig visszatért, itt hazavárta egy hölgy, és a nyilvánosság is ismerte, amint azt Tóth Sándor fergetegesen vicces jellemzése is jelzi a Kolozsvári Tükörben 1913. november másodikán: „A kolozsváriak sohse fogják Vladimírt elfelejteni. Kasulakov Vladimírt, kinek az első nevét, a Kasulakovot alig tudta valaki. Mindenki úgy hívta Vladimír, senkit sem hívtak ebben a városban Vladimírnak, csak őt, Vladimír: kiáltottak utána a gyerekek s ah, az erős Vladimír: sóhajtottak a nők. Borotvált groteszk feje mindig vigyorgott, öt percig sem tudott komoly lenni, a viccei durvák, bántók voltak, modora mint egy szibériai ólombányászé, ez volt Vladimír, erősebb egy bikánál, de jó fiú, aki nem tudott komolyan sérteni s akit nem lehetett komolyan venni.” Vladimirnak 1909. szeptember 9-én fia született Kolozsváron, Kasulakov Kálmán, akit sokkal később, a második világháború idején a francia hadseregben találunk önkéntesként. (Más értesülések szerint lánya is született, Marcsa, ám ezt a hírt még ellenőrizni kell.)

Vladimir pilótanövendéknek kérte magát felvétetni 1912-ben a kolozsvári Aviatika Rt-hez, melyet Teleki Ádám gróf alapított, és több anyagi konfliktusa is származott a részvénytársasággal ebben az időszakban, ennek ellenére az egyik első erdélyi amatőr pilótaként emlékezhetünk rá (képeslap készült róla pilótasapkában). Felszállt Kolozsváron, Nagyváradon, Brassóból pedig Sepsiszentgyörgyre repült 1913. július 27-én (Székely Hírmondó 2019. 02. 05.). Több pletyka és álhír kapcsolható Vladimirhez, viszont hitelesen adatkezelhető életének Magyarországon töltött utolsó szakasza 1918-cal kezdődően, éspedig Pécsett, gimnáziumi tornatanári állásban. Innen Franciaországba került, majd Hollandiába. Az általa kifejlesztett diodo harcművészetet bemutató filmet is őriz az internet, vele a főszerepben. 1930-ban gazdagon illusztrált önvédelmi kézikönyvet írt, amely Handleiding bij den cursus zelfverdediging címmel hollandul jelent meg, magyarul: Kézikönyv az önvédelmi tanfolyamhoz.

Wladimir Kasulakow (jobbra) Hollandiában. Forrás: H. Bouman Gyűjtemény, www.marechausseesporen.nl.

Wladimir Kasulakow (jobbra) Hollandiában. Forrás: H. Bouman Gyűjtemény, www.marechausseesporen.nl.

Mindezt Móricz Béla ekkor még nem tudta, ő csupán odafigyelt a Vladimir dzsúdzsucu óráin, illetve a stúdióban követte az orosz utasításait, szemben velük egy fotós rögzítette a pózokat, aki néha arra kérte Bélát, nézzen már bele a kamerába.

Forrás: Kolozsvári Papp László: Holló úr. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1997. A képek a családi hagyatékból származnak (grafika: Gáll Tibor).

Forrás: Kolozsvári Papp László: Holló úr. Erdélyi Szépmíves Céh, Kolozsvár, 1997. A képek a családi hagyatékból származnak (grafika: Gáll Tibor).

Móricz Béla megrögzött és tehetséges sportoló volt. Kerékpározott, bokszolt, bizonyára birkózott is, még a háború előtt, vagy rögtön utána, rendőr korában.

A képek a családi hagyatékból származnak. Datálni közel pontosan az első világháború megelőző évekre, vagy a háború idejére lehet.

A képek a családi hagyatékból származnak. Datálni közel pontosan az első világháború megelőző évekre, vagy a háború idejére lehet.

A háború idején előbb nyomozó a kolozsvári rendőrségen (nem tudni mikor léptették elő), majd a 34–38 éves Móricz Béla megjárja a frontot, a végén leszerel, hazatér és immár főnyomozóként (detektívfőnök) folytatja pályáját a közben átszervezett rendőrségen. Nyomoz például az 1919. december 12-re virradó éjjel fejszével meggyilkolt Baga Sámuel ügyében, a hat helyszínelő fotót pedig átmenti az utókornak. A helyszínelő fotózás történetének kezdete az 1850-es évekre vezethető vissza, ekkor még azonban mindössze elítélteket fényképeztek, a felvételeket pedig tárolták a majdani összevethetőség jegyében. Közben számos, különféle bűntett helyszínén készült fénykép, legtöbbjüket amatőrök követték el, ezeket a rendőrség bekérte, de érdemben nem tudta használni, mivel eltérő volt a világítás, a tárgyak-áldozatok helyzete, nem minden részlet volt tisztán kivehető stb. A helyszínelés első valódi, és máig érvényes szabályait lefektető rendőr-művésze a francia Alphonse Bertillon, aki úgy találta célravezetőnek és a nyomozás, valamint a bizonyítás során használhatónak lefényképezni a holttesteket, hogy az alanyok mindig minden szögből ugyanolyan megvilágításban, minél több részlettel kiegészülve legyenek elkattintva, ráadásul nagyközelik készítését írta elő, felismerhető arccal, és – nagyon fontos – az áldozat fülével láthatóan. Innen tovább a helyszínelő fénykép mindössze a technikával együtt fejlődhetett, az alapszabályok máig ugyanazok. A jelek szerint Kolozsvár rendőrségének is volt fotósa, és ismerte a helyszínelő fényképezés módszerét.

A képek a családi hagyatékból származnak.

A képek a családi hagyatékból származnak.

Móricz Béla tehát főnyomozó a rendőrségen, ám egy kétes ügy kapcsán állását veszíti, és az 1920-as évek elején többször is ráközelít a helyi sajtó. Előbb belekeveredik egy régi történetbe, amelyben elég hajmeresztő vádak érik többek között őt is, de a fővádlott egy bizonyos Fábián Almasán szigurancadetektív (állambiztonsági tiszt), akinek a lakásán állítólag nőkkel kegyetlenkedtek (Keleti Újság 1921. 01. 12.). A vádat később ejtik, Móricz Béla nem vett részt ilyesmin (Ellenzék 1921. 08. 11.). Ami viszont az előbbinél valószínűleg lényegesebben hozzájárult az állásvesztéshez, az egy évvel később érte Móricz Bélát, amikor is perbe fogták hatalommal való visszaélés, elkobzott és be nem szolgáltatott, hanem szabadkézből eladott bűnjelek, zsarolás, fenyegetés, pénzhamisítás vádjával. Állítólagos bűntársa ismét Fábián Almasán, mellettük Kusner József és Flórián Juliu nyomozók, egyszóval: Móricz beosztottjai (Ellenzék 1922. 05. 31.). Ez a vád alól is tisztázták, főként mivel Kusner Németországba szökött a tárgyalás elől (Ellenzék 1922. 06. 03.). Újabb vádemelés indult azonban 1923 májusában, méghozzá útlevélhamisításért, illetve olyanok számára hamisított útlevél kiállításáért, akik arra nem voltak jogosultak. Móricz Béla otthonában egy házkutatás során 80 000 lejt találtak, azt lefoglalták, őt és feltételezett bűntársait letartóztatták (Keleti Újság 1923. 05. 20.). Az ügy további sorsáról nincs hír.

Mindeközben Móricz Béla tekézni kezdett, illetve valószínűleg csupán folytatta ezt a szabadidős tevékenységet, félprofi szinten. Létrehozta a Matador teketársaságot, amelybe rendszeresen eljárt gurítani, a kollégákkal klubzászlót készítettek és hivatalos pecsétet nyomattak.

A képek a családi hagyatékból származnak.

A képek a családi hagyatékból származnak.

1923-ban, az útlevélhamisítós üggyel egyidőben Móricz Béla neve eltűnt a korabeli sajtóból, és legközelebb 1929-ben bukkant fel, mint a Matador Társaság tekeklub játékosa. Felhasználjuk ezt a szünetet, és megnézzük Móricz Béla családját. Felesége talán Erzsébet, lányuk Ilona, aki Zöld Jánoshoz ment feleségül, ahhoz a Zöld János autógarázstulajdonoshoz, akivel Móricz Béla a háborúban együtt szolgált és bizonyára a papa barátjaként került Ilonka közelébe.

Balra: Móricz Béla, és családja 1914-ben. A képek a családi hagyatékból származnak.

Balra: Móricz Béla, és családja 1914-ben. A képek a családi hagyatékból származnak.

1930-tól a Móricz Bélára vonatkozó sajtóanyag iszonyúan kiterjed, és ezzel egyidőben megsokasodnak a teke-eseményekről szóló hírek. A Kolozsvári Atlétikai Sportklub tekecsapata 1930-ban megnyerte a csapatbajnokságot, ahol a tiszteletdíj – figyelem – a szövetség elnökéről, Móricz Béláról volt elnevezve és ő személyesen nyújtotta át a Turul Tekéző Társaságnak. A szövetség, melynek Móricz Béla volt ekkor az elnöke, az ország 19 tekéző társaságát gyűjtötte egybe, öt másik szándékozott éppen csatlakozni, és készültek nemsokára egy németországi versenyre (Ellenzék 1930. 12. 11.). Móricz Béla az Ellenőrnek (kérdezett Fekete Tivadar) interjút is ad 1930-ban (27–28. oldal). Több részlet kiderül: 1. a teketársaságok Kolozsváron ún. „baráti koszorúkat” alkotnak, ilyenekből látható alább pár darab; 2. a tekeszenvedély az utóbbi tíz-tizenkét évben vált sporttá (1918–1930), Móriczék és teketársaság alapító társaik szerte az országban úgymond megszűntették a hazárd-kuglizást és társadalmi kuglizást vezettek be zártkörű alapon, „valóságos klub-életet élnek”; 3. Móricz Béla személyesen nyolc éve sportszerűen szervezi a tekét Kolozsváron (tehát 1922-től), a Matador viszont tízéves; 4. „a Matador kebelében alakult meg a világ első Női Tekecsapata” (így, csupa nagybetűvel) – mondja Móricz Béla, miután hevesen beszámol egy dobásról. Fekete Tivadar humoreszket ír tulajdonképpen az interjú leple alatt, ilyen megjegyzései vannak: „Móritz ur egyre izgatottabb, lelkesebb és kedvesebb. Imponál a fanatizmusában, a kezeivel magyarázza a dobást, nem szeretném, ha egyszer egy öt-hat-tagú társaságban engem venne célba egy golyóval és nem találná a középlyukat. Hatalmas kezei vannak, két golyót is kibírhat egyetlen tenyere. Lelkes ember, csupa teke, ahogy beszél. Egy élő kugli.

A későbbi években Móricz Béla ekkori elnököt hol alelnökként, hol ügyvezető elnökként, végül díszelnökként emlegeti a sajtó. Alapító tagja és 1934-től szövetségi országos kapitánya az FSPR-nek (Federația Sportivă de Popice din România), amelyet ekkor már 102 csapat alkot (Ellenzék 1934. 10. 10.). Ekkor Móricz Béla fényképét lehozza a romániai magyar sajtó, az Erdélyi Szemle 1934 második lapszámában (10. oldal), és még egyszer egy évvel később, ugyancsak az Erdélyi Szemle, 1935. 10. szám (5. oldal).

A képek a családi hagyatékból származnak.

A képek a családi hagyatékból származnak.

A második bécsi döntést követően a nagy múltú és Móricz Bélának oly sok beteljesülést hozott tekeszövetség nevet váltott: Erdélyi Tekéző Alszövetségként létezett pár évig. 1942-ben Móricz Bélának, mint alapítónak érdemi munkássága elismeréséül egy Köpeczi Sebestyén József heraldikus által rajzolt díszoklevelet nyújtottak át (Ellenzék 1942. 01. 07.). Nyugdíjas korában a kolozsvári Gyopár Turista Egyesület társelnökeként is múlatta szabadidejét (Ellenzék 1944. 03. 08.). A leszármazottak szerint ekkortájt, 1944-ben menekült a család Budapestre, Móricz Béla viszont itt maradt, vélhetően egyedül a Tordai út 21. szám alatti házban. További sorsát illetően egyelőre nincs hír.

A képekért és kisegítő információkért köszönet Soó Zöld Balázsnak. A szerző ezúttal is üdvözli az Arcanum Adatbázis Kft. munkatársait, digitalizáló és értékmentő tevékenységük jelentősen hozzájárult a cikk megírásához.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?