A két világháború közötti időszak ritka fotókincse került elő a szekrény mélyéről, az egykori megbecsült erdélyi kapus évtizedeken át gondosan őrzött albumait az unokák tárták a nyilvánosság elé.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Kolozsváron 2019-ben különleges fotókiállítást láthattak az érdeklődők a két vaskos fényképalbum anyagából, amelyet Szathmári Elek (1903–1973) erdélyi futballkapus leszármazottai a Nemzeti Sport napilap Hátsó füves sorozatában előzőleg a nagyközönséggel is megismertettek. Szinte a véletlennek köszönhető, hogy a korszak sportfotóanyagának páratlan és pótolhatatlan szelete egyáltalán előkerült a családi gyűjteményből; a tulajdonosok a budapesti sportnapilap egyik illusztrációjára felfigyelve jelentkeztek, és örömmel tisztázták, hogy az addig be nem azonosított erdélyi futballistát ábrázoló alak nem más, mint régen elhunyt nagyapjuk.

Kiderült, a Kolozsvári Atlétikai Club (KAC) egykori megbecsült tagjának félretett kincsei között néhány különleges kupa, érem és díszpohár mellett számos csodálatos fénykép is lapul – a civilben optikusként dolgozó, négyszeres román válogatott kapus, játékvezető és sportvezető családi és sportéletének időutazással felérő lenyomatai. A képeken megelevenedik az ezerkilencszázhúszas, -harmincas évek kolozsvári sportélete, érzékletes betekintést nyerünk egy erdélyi magyar család mindennapjaiba és a nagyváros korabeli viszonyaiba.

„A szüleim eleinte hallani sem akartak a futballról. Ma a leghűségesebb drukkerem az apám. Minden meccsemen kinn van. Sőt már szakszerű tanácsokat is ad. Édesanyám csak egyszer jött ki – akkor is megrúgtak. Írják meg, kérem, hogy főnöknőmnek, aki a nagynéném, nagy érdemei vannak abban, hogy elértem a háromszázadik meccshez, ő engedett el mindig a tréningre. És Kiss bácsiról, a szertárosunkról, a »futballapómról« sem szabad most megfeledkeznem” – idézte Szathmári Elek sajátos bemutatkozását az Ellenzék című napilap 1930. szeptember 28-án.

Az említett lapszám így írt a közelgő jubileumról: „Vasárnap délután dübörgő taps csattan fel a futballpálya körül. Szatyi (bocsánat, de mindenki ezen a néven szereti Szathmári Eleket) beáll a kapujába. Egy kicsit ki lesz pirulva a nyurga kapus arca, amíg néhányat rúgnak kapura. Aztán középre vonulnak. Elnök, csokor, beszéd, csapatok dörgő hip-hip-hurrás éljenje. Szatyinak talán egy boldog könnycsepp is a szemszögletébe surran és – megkezdődik a meccs. Amelyen Szatyi háromszázadszor áll a KAC hálója elé.”