Kapcsolódó

Kurblik és violinkulcsok. Zöld János és Móricz Ilona, külön és együtt, Kolozsváron és másutt

Izgalmas életpályák rekonstrukciójához nyújtanak ritka gazdag anyagot a dualizmuskori és a két világháború közötti Kolozsvár egyik vezető sportegyéniségének, Móricz Bélának családi hagyatékban fennmaradt fotói. A gyűjtemény őrzi a család más tagjainak emlékezetét is, például lánya és veje történetéhez a fényképek mellé a korabeli sajtóból szintúgy kigyűjthetőek sikerélményeik, örömeik, bosszúságaik és tragikus pillanataik is. Második, befejező rész: Zöld János és Z. Móricz Ilonka.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.  

Az 1733-ban alapított, 1882-től ismét Linzben állomásozó cs. és kir. felsőausztriai 14. számú gyalogezred közel 200 éves története hősi és küzdelmes bevetésektől híres. Egyetlen kivétellel, 1909-ben, amikor is jó hírnevét rövid időre beárnyékolta az ekkor itt szolgáló Adolf Hofrichter főhadnagy gyilkossági ügye, amely az Osztrák-Magyar Monarchia egyik leghíresebb bűnügyi esete volt. Minden mellékszálat félretéve úgy néz ki a történet, hogy Richard Mader százados 1909 novemberében reklámcsomagot kapott postán, benne a felirat szerint a férfierőt fokozó (potencianövelő) kapszulákkal, amelyeket ő rögtön ki is próbált, majd holtan terült el. Ugyanekkor más főtiszteknek is hasonló csomagot adott át a postás, és mivel a halott Maderen elvégzett vizsgálat során kiderült, hogy a tabletták ciánt tartalmaznak, a sajtóban közzétett felhívást követően további tizenegy címzett nem vette be a szert. Nyomozás indult, amely végül a linzi gyalogezrednél szolgáló Adolf Hofrichterre terelte a gyanút, és azzal vádolták a hadbíróság előtt, hogy a tiszti előléptetésre a 32. helyen várakozó Hofrichter ezzel az agyafúrt módszerrel próbálta eltakarítani maga elől a konkurenciát. A vád nem állt eléggé szilárd lábakon, Hofrichter mégis börtönbe került, 1910-ben halálra ítélték, de nem végezték ki, helyette 20 évet kapott, végül amnesztiával szabadult 1927-ben. 

Ebben a linzi gyalogezredben szolgált egyéves önkéntesként a drassói (Fehér megye) születésű Zöld János. Őt (is) ott találjuk 1912. szeptember 20-án, két évvel Hofrichter pere után ezen a főként altisztekből összeverődő csoportképen. Ekkor 23 éves, 1889-ben született. Körülötte áll és néz a felvevőgépbe Vass Gyula, Rucska Jenő (talán később gyógyszerész lett Erdővidéken), Soltész Vilmos (besztercebányai, 1914-ben meghalt), Óvári Elemér (pécsi illetőségű, 1916-ban román fogságba esett és eltűnt), Friedmann Ernő és mások, akiknek aláírása megfejtésre vár. Zöld János látszólag a szemüveges Neumann (Neményi) Sándorral ápolt közelebbi baráti viszonyt a csoportból. A gyalogezred egyike volt a közös hadsereg azon ritka alakulatainak, amelynek tisztikara szinte teljes egészében (azaz 98 százalékban) német anyanyelvű volt, a magyar altisztek és tisztek száma a maradék 2 százaléknak is csupán töredéke lehetett. Ezen a fényképen a társaságnak az aláírások alapján azonosított fele magyar nevű, ami azt a következtetést engedi meg, hogy a linzi gyalogezredből magyar anyanyelvű altiszt roppant kevés tartózkodott abban a pillanatban a képkereten kívül.

Nem sokkal később Zöld János tartalékosként leszerelt, de alig mozoghatott picikét fegyelmi kényszerektől mentesen a világban, 1915 nyarán már be is sorozták a világháborúba lépett Osztrák-Magyar cs. és kir. hadseregbe, de szerencsére otthonától nem messze, Nagyszebenbe, a 64. gyalogezredhez. A közös hadsereg alakulataiban 1916 májusával kezdődően létrehozták a gépjárműszakaszokat (autotrainkolonnen), egyrészt városi környezetben a lovakkal való „spórlás” szándékától vezérelve, másrészt az egészségügyi ellátás felgyorsítására. Zöld János a nagyszebeni gyalogezrednél az egyik gépjárműsített szakasz parancsnoka lett, a szakasz ráadásul a nevét viselte, amint az itt, balról a második és a harmadik gépjármű között az apró táblán kivehető.

Zöld Jánosnak három testvére volt otthon Drassóban: József, Ilona és István, édesapjuk csíkmadéfalvi Zöld József, édesanyjuk kaáli Nagy Ilona (meghalt Budapesten 1944-ben). A második fiú, Jancsi, a későbbi linzi hadnagy és a még későbbi gépjárműves szakaszvezető vagy a kötelező katonai szolgálatból való leszerelés, illetve a háborús besorozás között eltelt közel három év során, vagy rögtön a háború után elhagyta Alsó-Fehér vármegyét és Kolozsvárra költözött (lehetséges, hogy két fivére is követte).

Itt ismerte meg és udvarolt a nála 12 évvel fiatalabb Móricz Ilonának, Móricz Béla főnyomozó lányának. Móricz Bélának ekkortájt, az 1920-as évek elején több apró kellemetlen ügye támadt az igazságszolgáltatással, amint arról az első részben volt szó.

Zöld János és Móricz Ilonka 1923. június 3-án, egy vasárnapi  napon délelőtt keltek egybe a Szent Mihály templomban (Ellenzék, 1923.06.03). A házasságban két lány született, Erzsébet és Margit.

Az 1920-as évek csendes családalapítással teltek. Zöld Jancsi hivatását és elfoglaltságát körülbelül a gépkocsi-szerelésben lehet megjelölni, tágabban a gépjárművek technikai ellátása érdekelte leginkább, autógarázs-tulajdonosként emlegeti a sajtó, emellett szívesen vadászott, alkalmanként horgászott is. Zöldné Móricz Ilonka viszont örömmel énekelt, és lassacskán egyre magasabb koloratúrszopráni szinteken tréningezte hangját Pfeiffer Alfréd operaénekes és Hevesi Piroska zongoraművész, a híres zenepedagógus házaspár kolozsvári iskolájában. A tanulóévek végét és a sikeres vizsgát egy sokelőadós, nagy pompával megrendezett hangverseny jelölte 1930. március 10-én a kolozsvári katolikus gimnázium dísztermében, a növendékek így köszönték meg tanáraiknak a fejlődést. Zöldné Móricz Ilonka mellett a további fellépők ekkor: Szilvássy Ilus, Csíki Anna, Búzás Éva, Bödör Erzsi, Mendel Ilus, Musté Erami, Hoffmann Adolf, Gomba Imre, Markovits Pál, Roth Ernő, Löwy Leó, Gábos Gyula (Keleti Ujság, 1930. 03. 10.). Valószínűleg a művészházaspár otthonában mindannyian készíttettek egy emlékfelvételt magukról, és róttak rá köszönetet, ahogyan Ilonka is tette.

Innen tovább Zöldné Móricz Ilonka gyakori fellépője a kolozsvári jótékony eseményeknek, vagy a kisebbségi újságírók éves báljainak, vagy a közeli és távolabbi városkákban énekelt közönség előtt. Karrierjét dokumentálni is próbálta, albumot vezetett, amelybe újságkivágásokat és plakátkákat/szórólapokat ragasztott fellépéseiről, de megtaláljuk benne kisebb bánatait is.

Vélhetően egyik bánatát, a Magyar Rádióban nem az elvárásainak megfelelően sikerült mikrofonpróbát enyhítőleg ragaszott be egy vigasztaló levelet Székelyhidy Ferenc tenortól 1933. május 12-i keltezéssel.

Hasonló szándékkal tehette ide a Mai Világban megjelent, és az édesapja által beküldött dörgedelmes tisztázást is (fennebb, az album második oldalképén, az alsó sorban látható), mellyel a papa vagy önkényesen, vagy bosszúságból (bár ez a legkevésbé valószínű), vagy Ilonkától származóan cáfolta a művésznő várható szerződéskötése hírét a Kolozsvári Román Operával, amelyet egy nappal korábban hozott le a kolozsvári napilap. Énekesnő lányáról Móricz Béla azt állította, hogy ezentúl kizárólag jótékonysági fellépéseken fog majd szerepelni (Mai Világ, 1930. 03. 13.). Az albumba beragasztott újságkivágásról szemérmesen lekerült az aláírás, bár így is egyértelműen Móricz Béla áll a nyilatkozat mögött, de a nyilatkozat eredeti helyéről, a Mai Világ megfelelő lapszámából is rendelkezünk a tisztázás teljes szövegével.

Tehetségét és hírnevét a Keleti Ujság így jellemezte 1934-ben: „Z. Móricz Ilonka neve és rokonszenves, értékes művészete nem ismeretlen a közönség előtt. Ez a nem mindennapi koloratúra nemcsak városunkban, hanem Erdély nagyobb városaiban is nagy sikerrel csendült fel. Üde csengésű, hajlékony, gyöngyöző futamait…” melegen ajánlották az olvasók figyelmébe (Keleti Ujság, 1934. 03. 22.). Ahogyan a fényképekről, ennyi idő távlatából is átvillan fejedelmi alkata és kisugárzása, az albumból pedig önemlékezeti igyekezete sejlik fel, úgy Zöldné Móricz Ilonkának a hangja is átcsendül hozzánk, ám sokkal későbbről, az 1970-es évekből, amint a Dankó Pista által 1893-ban szerzett Lemondás című műdalt énekli. A nóta 3 perc és 23 másodperces hangzási ideje éppen elegendő ahhoz, hogy egyfajta hangulati kísérődala legyen a történet további részleteinek olvasásához (fejhallgatóval máris bekapcsolható, vagy akár hangszóróval is, ha másokat a környezetben nem zavar).

Az 1930-as év Zöld János életében is fordulópont. Ekkor került ugyanis a rochesteri (New York állam) Vacuum Oil kőolajfinomító nagyvállalat kolozsvári/erdélyi képviseletéhez, amely alkalmazásban 1946-ig megmaradt. A vállalat egyetlen erdélyi képviselőjeként vett részt az Erdélyi Gazdasági Egylet Szatmárnémetiben megszervezett mezőgazdasági, ipari, tenyészállat, képzőművészeti, turisztikai, fényképészeti és népművészeti kiállításán 1932 őszén, ahol Gorciu államtitkárnak maga Zöld János mutatott be (és ezzel „nagy feltűnést keltett”) egy 23 évvel korábban megtöltött olajos kannát, amelyben az olaj a minőségéből és állagából semmit nem veszítve ugyanolyan maradt (Keleti Ujság, 1932. 10. 08.).

Több alkalommal személyi-, tömeg- és haszongépjárművek szemléjén vett részt az 1930-as években, például Nagyszebenben a Grosser Ringen, Bukarestben az azóta (1947-ben) lebontott Băneasa lóverseny-pálya bejárata előtt (mindkét helyszínen ugyanolyan, vagy éppen ugyanazok a személyi gépjárművek sorakoznak), valamint Konstancán egy traktor-kiállításon.

Szabadidejében, mint említettem, vadászni is eljárt, előnyben részesítve a vaddisznókat. Ha hinni lehet az 1935-ös beszámolóknak, tagja volt a kolozsvári Hubertus Vadásztársaságnak. Itt látjuk, amint az egyik elejtett vadnak a lábát vagy farkát felemelve jelzi, hogy azt ő ejtette el.

A vadásztársaság 1935 augusztusában az alsófülei erdőkbe vonult ki vaddisznólesre. Zöld János legjobb barátjával, a 40 éves erdőfelügyelővel, Turma Bélával (vagy Adalbert, vagy Albert, a sajtó mindhárom néven emlegeti, különben felvidéki származású volt, de a trianoni döntést követően mégis Kolozsváron maradt) álltak lesben egymástól 100–200 méterre, amikor Turma valamiért – talán a kutyája után, talán mert ráunt a várakozásra – elindult Zöld János irányába, avagy csak cigarettát sodort. Zöld János a bozót mozgását észlelve belelőtt a számára ijesztően közeledő valamibe. „Valami szürkét látott mozogni a cserjésben”. Turmának a térdén hatolt be a robbanógolyó, és felszakította a combját. A seb oly nagy mértékben roncsolta a végtagot, hogy a vérveszteségtől Turma, dacára a gyors elszállításnak, a műtőasztalon meghalt. Az eset nagy sajtóvisszhangot keltett, az erdélyi és magyarországi vezető lapok mellett (Ellenzék, Keleti Ujság, Brassói Lapok, Magyar Nép, Pesti Hírlap, Magyarország, Magyarság) még a Délamerikai Magyarság és az Amerikai Magyar Népszava is lehozta. Különösen azért, mert két évvel korábban hasonló eset történt ugyancsak Kolozsvárhoz köthetően, amelyben „Kuck Ferdinánd, a Scherg-cég üzletvezetője eltévedt puskagolyójának Török Imre dr., a város közismert orvosa esett áldozatául” (Keleti Ujság, 1935. 08. 07.).

Zöld János, látva mit tett, a helyszínen öngyilkosságot kísérelt meg, de társai kicsavarták kezéből a puskát, később könnyek között nyilatkozott több napilapnak, hasonlóan apósa, Móricz Béla is, aki nem győzte hangsúlyozni, hogy a szerencsétlenség áldozata valójában a veje (Ellenzék, 1935. 08. 06.). Aznap Ilonkának Csíkszeredában volt fellépése, az esetről hazaérkezte után értesült. Zöld János lelkiállapotának megvilágítására a Keleti Ujságnak adott interjújából összevágva idézek, így próbálva meg hangulati benyomást nyerni a tragédiából:

„– Borzasztó volt! Hogy történhetett ez meg velem? Huszonkilenc éve vagyok vadász és már hosszú évek óta vadászmester. Sohasem történt velem olyan, ami egy ízig-vérig vadászemberre megszégyenítő lehetne… Vasárnap [de valójában szombat] délután autón indultunk el. Az úton az autó elromlott. Már ekkor valami borzalmas és érthetetlen lehangoltság vett erőt rajtam. Ismertek ti és tudjátok rólam, hogy mindig jókedélyű, vidám ember voltam… Alig álltam félórát a jóshelyemen, egyszer hetven méternyi távolságra alattam megrezzent a bokor. Az volt a benyomásom, hogy megjelent a vaddisznó… Az izzó napsütésben mereven néztem a bokorra, amely mögül egy fatönkön, mintha a disznó orra jelent volna meg. Valami mindegyre feltűnt és visszahúzódott. Csak utóbb tudhattam meg. hogy nem a disznó orra, hanem a legdrágább barátomnak a lába volt, amint feltette a fatönkre és a térdén cigarettát sodort. Ugyanis hiányzott két ujja és csak így tudta megsodorni a cigarettáját. Kétszer emeltem fel a puskát… A lövés után vészes ordítás remegtette meg a levegőt… Még most is előttem áll: a bokor előtti meredélyen először a barátom vadászfegyverét láttam meg, amely magas ívben röpült ki a bokorból, azután pedig ő vágódott el és véresen gurult le a lejtőn. Öngyilkos akartam lenni… Akár megbüntetnek, akár nem, habár érzem, hogy ártatlan vagyok – számomra nincs vigasztalás.” (Keleti Ujság, 1935. 08. 07.).

A helyszíni vizsgálatot, a nyomozást és az újrajátszást követően Zöld Jánost felmentette a kolozsvári ügyész, és jóllehet maga kérte őrizetbe vételét, szabadon engedték. A tragédia azonban további életére súlyosan nehezedhetett, amit ez a mondat is előrevetít: „…hiába állította mindenki, hogy én ártatlan vagyok és barátom vigyázatlansága idézte elő a tragédiát, a véres tetem képe állandóan szemem előtt lebeg és bűnösnek érzem magam” (Ellenzék, 1935. 08. 07.).

A második világháború idején újból besorozták, nem tudni mely hadosztálynál szolgált, mindenesetre egy egyenruhás fényképet ebből az időszakból is őriz a családi fotótár, ahogyan egy megújított gépkocsivezető igazolványt is 1939-ből.

Zöld János 1956-ban hunyt el, özvegye pedig, a továbbra is alkalmanként éneklő, és a Kolozsvári Rádióban kisebb műsorokat előadó Z. Móricz Ilonka 30 évvel élte túl férjét, 1986-ban temették, és nem házasodott újra.

A képekért és kisegítő információért köszönet Soó Zöld Balázsnak, a hangfelvételért pedig Bainné Kabán Ilonának és Ferencz Zsoltnak, a Kolozsvári Rádió szerkesztő-műsorvezetőjének. A szerző ezúttal is üdvözli az Arcanum Adatbázis Kft. munkatársait, digitalizáló és értékmentő tevékenységük jelentősen hozzájárult a cikk megírásához.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?