Kapcsolódó

A polgári élet vége: egy sepsiszentgyörgyi szövőgyári alkalmazott szőtte fotóalbum

Szopos Béla végigkövette Sepsiszentgyörgy huszadik századi alakulását a polgárosodástól az államosításon át a 2000-es évekig. Szövőgyári művezető fiaként a helyi középosztály tagja volt, a második világháború végén személyesen „adta át” a várost a csapataival bevonuló orosz ezredesnek, később pedig az államosított gyárban dolgozott. Az ő családi fényképalbumát lapozzuk most fel.

A cikk a Maszol és az Erdélyi Audiovizuális Archívum Időutazó című közös sorozatának része. Az Erdélyi Audiovizuális Archívum célja az erdélyi és Erdélyhez kapcsolódó audiovizuális örökség megőrzése, az archív felvételek, amatőr fotók és filmek szakszerű gondozása. Megmentendő, megőrzendő archív képekről (fotó, film, videó) itt lehet értesíteni az archívum munkatársait, a már digitalizált fényképek online adatbázisa pedig a rekollekt.ro oldalon érhető el.

Béla bácsi, ahogy a hagyatékát megöröklő Dávid Zoltán emlegeti, családi fényképeit egy kék albumban őrizte. A lomtalanítás alkalmával előkerült album egy székelyföldi tisztviselő család életszakaszainak fontosabb pillanatait, ezáltal értékrendjét, ideáljait mutatja be.

A Szopos család élettörténete összefonódik Sepsiszentgyörgy néhány intézményével, leginkább a 19. század végén alapított Első Székely Szövőgyárral. A létesítmény első művezetője Béla édesapja, Szopos János volt. Az 1912-es születésű Béla maga is itt helyezkedett el, szövőgyári karrierjét azonban a világháború derékba törte: 1940-ben behívták munkaszolgálatra, követ fejteni a bányába. 1941-ben a magyar hadseregben árkász hadapród-őrmesterré képezték át, majd hazatérve a városi vízműveknél lett tisztviselő, a frontszolgálat alól mentesülve. Amikor a szovjet hadsereg 1944. szeptember 8-án bevonult Sepsiszentgyörgyre, Szopos Béla jóformán egyedül tartózkodott a városházán, az elöljárók ugyanis elmenekültek. Az elmenekült tisztviselők helyett ő „adta át” a várost az orosz hadseregnek, mely mindenki mást megelőzve vonult be a magyar hatóságok által kiürített településre. Az orosz ezredes az ő útbaigazítását kérte ácskapcsok beszerzésére a visszavonuló németek által felrobbantott szemerjai híd újraácsolásához. Miután egy évig ő irányította a vízműveket, 1946-ban visszatért a szövőgyárba, ahol az eladási osztályon könyvelt, majd statisztikusként dolgozott 1972-es nyugdíjazásáig. 91 évesen hunyt el Sepsiszentgyörgyön. B. Kovács András interjúja Szopos Bélával a Háromszék napilap 2000. okt. 6-i számában olvasható.

A szövőgyár, Székelyföld első fontos ipari létesítménye 1879-ben alakult, épületét 1892-ben emelték. A gyár, azon túl, hogy megélhetést biztosított a helyieknek, és – ami korábban elképzelhetetlen volt – nőket is foglalkoztatott, fontos katalizátora lett a helyi közösségi életnek is. Klinger Henrik cége 1904-ben vásárolta meg a gyárat és építette ki az egész vármegyére kiterjedő háziipari bedolgozói rendszert. Az első világháború kitörésekor a gyár már 431 rendes alkalmazottal és kb. 500 bedolgozóval működött, amíg ez a rendszer 1916-ban meg nem szűnt, olvasható a Székelyföld története című kötetben. Fénykorában legendás futballcsapata, száztagú dalköre, kultúrcsoportja volt, billiárd- és sakktermeket, művelődési házat, mozigépet, könyvtárat, sugásfürdői villát tartott fent, dolgozóinak ingyenes orvosi ellátást, szolgálati lakásokat, bölcsödét biztosított. Biztos pontot jelentett a második világháborúban is: 1945 őszén több család a szövöde légoltalmi pincéjében vészelte át az aknatámadást, a dolgozók pedig vigyáztak a gyár javaira a menekülés káoszában.

Szopos Béla fotóalbuma azonban nem jeleníti meg a történelmi időt, sokkal inkább a magánemberként megélt időt, a privát, munkamentes délutánok hangulatát találjuk meg az album lapozgatása közben. Az album kronológiai sorrendet követ: Szopos Béla szüleinek portréjával kezdődik.

Béla édesanyja, Potoczki Irén Ida és édesapja, Szopos János. Szopos János a 19. századi székely iparosítási mozgalomnak köszönhetően került Csíkszeredából a felvidéki Késmárkra textilipari technikumba, onnan a Balaton mellé gyakornoknak, majd a Budapesti Műegyetemre művezetősegédnek. Itt ajánlották fel neki 1896-ban az akkor létesülő Első Székely Szövőgyár művezetői állását. „A gyár jóval kisebb volt a mainál, vagy 40 szövőszék működött benne, s a környező falvakra volt kiadva a többi bedolgozóknak. A cég egy idő után megbukott, hiányzott a kereskedelmi szellem, az igazgatók azt hitték, a gyárat íróasztal mellől is lehet irányítani. Akkor vette meg egy bécsi zsidó üzletember, Klinger, s mivel ő hozta a maga német embereit, apámat szövőmesterré degradálták, utóbb átvette a raktárat, és onnan ment nyugdíjba 1940-ben. 85 évesen halt meg 1953-ban” – emlékezett Szopos Béla a Háromszéknek 2000-ben adott interjúban.
Béla édesanyja, Potoczki Irén Ida és édesapja, Szopos János. Szopos János a 19. századi székely iparosítási mozgalomnak köszönhetően került Csíkszeredából a felvidéki Késmárkra textilipari technikumba, onnan a Balaton mellé gyakornoknak, majd a Budapesti Műegyetemre művezetősegédnek. Itt ajánlották fel neki 1896-ban az akkor létesülő Első Székely Szövőgyár művezetői állását. „A gyár jóval kisebb volt a mainál, vagy 40 szövőszék működött benne, s a környező falvakra volt kiadva a többi bedolgozóknak. A cég egy idő után megbukott, hiányzott a kereskedelmi szellem, az igazgatók azt hitték, a gyárat íróasztal mellől is lehet irányítani. Akkor vette meg egy bécsi zsidó üzletember, Klinger, s mivel ő hozta a maga német embereit, apámat szövőmesterré degradálták, utóbb átvette a raktárat, és onnan ment nyugdíjba 1940-ben. 85 évesen halt meg 1953-ban” – emlékezett Szopos Béla a Háromszéknek 2000-ben adott interjúban.

Béla felnövéstörténete képekben. Az albumban a családi amatőr fotók mellett hivatásos fotósok által készített portrék, csoportképek láthatók. Szopos Béla a 30-as évei után már ritkán készíttetett képet magáról. Az egyik legkésőbbi kép az alsó sorban látható, és az 1950-es években készülhetett.
Béla felnövéstörténete képekben. Az albumban a családi amatőr fotók mellett hivatásos fotósok által készített portrék, csoportképek láthatók. Szopos Béla a 30-as évei után már ritkán készíttetett képet magáról. Az egyik legkésőbbi kép az alsó sorban látható, és az 1950-es években készülhetett.

Állattan órán, 1920-s évek. „Béla bácsiék hárman voltak testvérek, ő a Mikót járta ki, majd Brassóban érettségizett román bizottság előtt, vizsgája másodszori nekifutásra sikerült. Az Anghelescu-féle törvény és retorziók idején halomra buktatták a magyar diákokat, s nagy szó volt, ha valaki egyáltalán átment az érettségin. 1938-ban maga is a szövőgyárban helyezkedett el, az ún. kartonnyomda festékes műhelyében fejkendők számára keverték a színezőanyagot. Egy német mesterrel történt összetűzése miatt otthagyta a műhelyt, 1940-ben a román hatóságok behívták munkaszolgálatra. – Ha nem jön a bécsi döntés, talán ma is ott volnék!” – nyilatkozta B. Kovács Andrásnak, a Háromszék újságírójának.
Állattan órán, 1920-s évek. „Béla bácsiék hárman voltak testvérek, ő a Mikót járta ki, majd Brassóban érettségizett román bizottság előtt, vizsgája másodszori nekifutásra sikerült. Az Anghelescu-féle törvény és retorziók idején halomra buktatták a magyar diákokat, s nagy szó volt, ha valaki egyáltalán átment az érettségin. 1938-ban maga is a szövőgyárban helyezkedett el, az ún. kartonnyomda festékes műhelyében fejkendők számára keverték a színezőanyagot. Egy német mesterrel történt összetűzése miatt otthagyta a műhelyt, 1940-ben a román hatóságok behívták munkaszolgálatra. – Ha nem jön a bécsi döntés, talán ma is ott volnék!” – nyilatkozta B. Kovács Andrásnak, a Háromszék újságírójának.

Az albumba alig került be olyan fotó, amelyen Béla és mindkét testvére együtt szerepelnének. Azonban az 1937-ben, tüdőgyulladásban elhunyt Andor fotóit is beragasztotta az albumba. Bizonyos oldalak az elvesztett testvérről szólnak, egyfajta emlékhelyek. A sírjáról és ravataláról is készültek képek.
Az albumba alig került be olyan fotó, amelyen Béla és mindkét testvére együtt szerepelnének. Azonban az 1937-ben, tüdőgyulladásban elhunyt Andor fotóit is beragasztotta az albumba. Bizonyos oldalak az elvesztett testvérről szólnak, egyfajta emlékhelyek. A sírjáról és ravataláról is készültek képek.

Az albumban kedvelt képtéma a ház belsejében és kertjében lefényképezett család, míg az arcképek leginkább műteremben készültek.

Az albumban kedvelt képtéma a ház belsejében és kertjében lefényképezett család, míg az arcképek leginkább műteremben készültek.

Béla a szüleivel és lánytestvérével. A szövőgyár hatalmas zöldséges, gyümölcsös kerttel ellátott lakásokat biztosított az alkalmazottak számára. A családi házról és kertről, amelyet a dolgozók idővel megvásároltak maguknak, készült néhány felvétel. A kert egy részét a 40-es évek végén államosították, és tömbházat építettek rá.
Béla a szüleivel és lánytestvérével. A szövőgyár hatalmas zöldséges, gyümölcsös kerttel ellátott lakásokat biztosított az alkalmazottak számára. A családi házról és kertről, amelyet a dolgozók idővel megvásároltak maguknak, készült néhány felvétel. A kert egy részét a 40-es évek végén államosították, és tömbházat építettek rá.

Pózváltozatok a kerti padon: Béla, Andor, majd ismét Béla. A huszadik században rendelkezésre álló amatőr fényképészeti eszközök számára a szabadtéri fényviszonyok voltak a lekedvezőbbek, ezért a családi idill lefényképezésesének helyszíne gyakran a kert volt.
Pózváltozatok a kerti padon: Béla, Andor, majd ismét Béla. A huszadik században rendelkezésre álló amatőr fényképészeti eszközök számára a szabadtéri fényviszonyok voltak a lekedvezőbbek, ezért a családi idill lefényképezésesének helyszíne gyakran a kert volt.

A polgári családokra jellemző szabadidős tevékenységek – a sport, a zene, a könyvek, az újság, a bicikli, a kutyatartás, a természetjárás – a fényképek gyakori témája, a szövőgyár viszont, annak ellenére, hogy a biztos munkalehetőséget, sőt, egyfajta társadalmi rangot jelentett, egyetlen fényképen sem jelenik meg, talán azért, mert ott tilos volt fényképezni, vagy a munkahely megörökítését kevésbé tartották fontosnak, mint az ünnepi pillanatokét.
A polgári családokra jellemző szabadidős tevékenységek – a sport, a zene, a könyvek, az újság, a bicikli, a kutyatartás, a természetjárás – a fényképek gyakori témája, a szövőgyár viszont, annak ellenére, hogy a biztos munkalehetőséget, sőt, egyfajta társadalmi rangot jelentett, egyetlen fényképen sem jelenik meg, talán azért, mert ott tilos volt fényképezni, vagy a munkahely megörökítését kevésbé tartották fontosnak, mint az ünnepi pillanatokét.

Barátokkal a parkban, a második képen a sepsiszentgyörgyi törvényszék látszik a háttérben. „Barátai mind csak értelmiségiek voltak, 4–5 nyelvet beszéltek.” (Dávid Zoltán közlése)
Barátokkal a parkban, a második képen a sepsiszentgyörgyi törvényszék látszik a háttérben. „Barátai mind csak értelmiségiek voltak, 4–5 nyelvet beszéltek.” (Dávid Zoltán közlése)

„A vízügynél volt Szentgyörgyön, s nem kellett menjen a háborúba, a néptanács visszatartotta. Csendes ember volt, nem ivott nem „zelegorkodott” semmit, makacs volt másképp, de egyéb nem volt baj vele. Katolikus volt, minden vasárnap ment a templomba. Reggel felkelt, tornázott, minden reggel. A tyúkhúst nem ette meg, nem szerette, tollpárnát kicserélte a feje alól, szivacsból csináltatott, a nyaka törött ki. Úgy haragudott a tollúra, hogy 6 rend huzatot húzatott a párnára. Minden este sütötte a pityókát s olvasott, s közben elaludt, úgy is volt egy este három rend pityókát sütött, mert örökké elégett. A széken aludt el, addig olvasott, este 9-kor kezdett neki, reggel 5 előtt nem feküdt le. Tévét, rádiót nem szerette, olvasott, zongorázott, s a híreket [követte], egy nap 5-6 újságot is megvett.”
„A vízügynél volt Szentgyörgyön, s nem kellett menjen a háborúba, a néptanács visszatartotta. Csendes ember volt, nem ivott nem „zelegorkodott” semmit, makacs volt másképp, de egyéb nem volt baj vele. Katolikus volt, minden vasárnap ment a templomba. Reggel felkelt, tornázott, minden reggel. A tyúkhúst nem ette meg, nem szerette, tollpárnát kicserélte a feje alól, szivacsból csináltatott, a nyaka törött ki. Úgy haragudott a tollúra, hogy 6 rend huzatot húzatott a párnára. Minden este sütötte a pityókát s olvasott, s közben elaludt, úgy is volt egy este három rend pityókát sütött, mert örökké elégett. A széken aludt el, addig olvasott, este 9-kor kezdett neki, reggel 5 előtt nem feküdt le. Tévét, rádiót nem szerette, olvasott, zongorázott, s a híreket [követte], egy nap 5-6 újságot is megvett.”

„Az erdőt szerette, a csillagok állása alapján kimérte az órát.”
„Az erdőt szerette, a csillagok állása alapján kimérte az órát.”

Furulyával a Rétyi Nyírnél. „Sokat olvasott, napi 5 órát. Rengeteget gyalogolt.” (Dávid Zoltán közlése)
Furulyával a Rétyi Nyírnél. „Sokat olvasott, napi 5 órát. Rengeteget gyalogolt.” (Dávid Zoltán közlése)

Képaláírás: „Maestro Paganini és Friedrich Chopin”, 1930-as évek. Béla kedvenc időtöltése a zongorázás volt, a hangszeren halála napjáig gyakorolt, Liszt Ferenc Magyar rapszódiája volt a kedvence. „Megvolt a programja, 1–2-ig zongorázott, Mozartot, Lisztet. Ebbe, az olvasásba, s a versírásba beleélte magát” – emlékezett rá Dávid Zoltán. Egyébként, a szövőgyár munkásainak gyerekeit az 1950-es évek végén a gyár költségén hangszerre taníttatták.
Képaláírás: „Maestro Paganini és Friedrich Chopin”, 1930-as évek. Béla kedvenc időtöltése a zongorázás volt, a hangszeren halála napjáig gyakorolt, Liszt Ferenc Magyar rapszódiája volt a kedvence. „Megvolt a programja, 1–2-ig zongorázott, Mozartot, Lisztet. Ebbe, az olvasásba, s a versírásba beleélte magát” – emlékezett rá Dávid Zoltán. Egyébként, a szövőgyár munkásainak gyerekeit az 1950-es évek végén a gyár költségén hangszerre taníttatták.

Egy késői portré a ház előtt az albumból, és Béla bácsi 88 évesen, a Háromszék napilapban. „Tizenkilenc évig szabadságra sem mentem, annyira igénybe voltam véve, családom nem lévén, ünnepnapokon is én voltam az ügyeletes. A gyár sokat épült közben, a háború útán kibővítették a fonodával; új irodaépülettel, új vízvezetéket hoztak be az Olt-parti kútról. Gyártottak lepedővásznat, fejkendöket, tűzoltóknak ponyvát, abroszanyagot lenből, sőt, selyemfonalból is nyári szövetjeiét. Sokat rendelt a CFR tőlünk. (…) A hosszú élet titka? Én mindennemű züllést kerültem, nem kocsmáztam, kirándulni viszont nagyon szerettem, még tavalyelőtt tíz-húsz kilométeres bicikli- vagy gyalogtúrákra jártam.” – nyilatkozta 2000-ben B. Kovács Andrásnak.
Egy késői portré a ház előtt az albumból, és Béla bácsi 88 évesen, a Háromszék napilapban. „Tizenkilenc évig szabadságra sem mentem, annyira igénybe voltam véve, családom nem lévén, ünnepnapokon is én voltam az ügyeletes. A gyár sokat épült közben, a háború útán kibővítették a fonodával; új irodaépülettel, új vízvezetéket hoztak be az Olt-parti kútról. Gyártottak lepedővásznat, fejkendöket, tűzoltóknak ponyvát, abroszanyagot lenből, sőt, selyemfonalból is nyári szövetjeiét. Sokat rendelt a CFR tőlünk. (…) A hosszú élet titka? Én mindennemű züllést kerültem, nem kocsmáztam, kirándulni viszont nagyon szerettem, még tavalyelőtt tíz-húsz kilométeres bicikli- vagy gyalogtúrákra jártam.” – nyilatkozta 2000-ben B. Kovács Andrásnak.

A szövőgyár történetéről talán még van, aki nyilatkozzon, azonban az album sajátosan túlmutat Sepsiszentgyörgy intézményeinek történetén. A képekről leolvasható egy másik világ múlandósága: az 1930-as évek kertes házban éldegélő polgárjaié, akik a 20. századi impériumváltások és rendszerváltások ellenére megőrizték sajátos, „csendes” szokásaikat, kultúrájukat. Ez a világ Szopos Béla élettörténetéhez hasonlóan olyan mint egy elárvult emlékalbum, amely vizuálisan vonzó, de ugyanakkor az idő távolságából értelmezhetetlen is. Ki fogja örökbefogadni a családjuk utolsó leszármazottainak privát képeit? És miféle örökség ez a polgári kultúra, amelyet leginkább felvillanó töredékekként ismerhetünk?

A cikkben szereplő fotókat az Erdélyi Audiovizuális Archívum digitalizálta és gondozza.

banner_fqCTjirk_Double Rise 3oo.jpg
banner_slFPWcPP_WhatsApp Image 2021-07-23 at 15.48.23 79o.jpg

Kimaradt?