Vasárnap este kiderül, melyik előadóé lesz Erdély dala 2022-ben
Hét dal mérkőzik meg vasárnap 20 órától az Erdélyi Magyar Televízióban élőben közvetített showműsor keretében az Erdély dala címért.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet által életre hívott dalverseny fél évvel ezelőtt indult. A kiírás szerint olyan dalokat vártak Erdélyben élő vagy erdélyi származású dalszerzők tollából,a melyet minden erdélyi magyar fiatal magáénak érezhet, amely magában foglalja az „itthon lenni Erdélyben” életérzést.
A zsűritagok (Keresztes Ildikó, Bagossy Norbert, Lukács Laci és Dorogi Péter) hat dalt választottak ki, egyet pedig a közönség juttathatott tovább a döntőbe. Így állt fel a döntős dalok listája:
- Álljunk meg! - Ugyanúgy szeretnek;
- A csajod - Ide tartozom;
- Végtelen Sziget – Csillagok;
- Frunzea Dávid - Népi kavalkád;
- Koszika - Te vagy a minden;
- DreamFlow - Itt boldog vagyok;
- Szintaxis - Lassú vonatok.
A dalszerzők és az előadók október elején alkotótáborban vettek részt, ahol mentorok segítségével (Tarján Zsófi, Vizi Imre, Schoblocher Barbara) tökéletesítették a dalokat.
A vasárnap esti döntő során a zsűri helyszíni értékelése és pontjai mellett a közönség 5. zsűritagként befolyásolhatja a verseny alakulását a szavazatok által, amelyek beszámítanak majd a végleges pontozásba is.
A közönségnek már lehetősége van szavazni, hiszen szombaton este már elindították a szavazási rendszert. Ezzel kapcsolatban minden hasznos információ elérhető lesz az Erdély dala Facebook oldalán.
A legtöbb szavazatot beküldő szurkolót egy ezer lej értékű üzemanyagkártyával ajándékoznak meg a MOL jóvoltából.
Az Erdély dala verseny győztese egy turnébuszt és videoklip-készítést nyer, illetve lehetősége nyílik fellépni különböző fesztiválokon. A 2. és 3. helyezett zenekar is nyereményekben részesül, amely a csapat további boldogulását szolgálja majd. Továbbá az EMKISZ is átadja különdíját, az A Legszebb Erdélyi Magyar Dal kitüntetést.
Az Erdély dala döntőjét vasárnap 20 órától élőben közvetíti az Erdélyi Magyar Televízió, valamint az Erdély dala és a MIÉRT Facebook-oldalain is követni lehet a műsort.
CSAK SAJÁT