Tízből hat lány már kipróbált extrém diétát, hogy elérje a tökéletes külsőt

Tízből hat lány próbálkozott már extrém vagy veszélyes diétákkal, hogy hízzon vagy fogyjon. Többek között a közösségi médiában népszerűsített képek miatt érezték úgy, hogy másképp kellene kinézniük: tökéletesen, hiába, hogy azok a képek messze nem felelnek meg a valóságnak.

A lányok fele csak közepesen vagy egyáltalán nem elégedett a testével, és hasonló arányban kerülik a társadalmi tevékenységekben való részvételt a fizikai megjelenésükkel kapcsolatos bizonytalanság miatt – derül ki a World Vision Románia által a nemzetközi nőnapra végzett legfrissebb felmérésből, írja a Hotnews.

Illusztráció | Fotók forrása: Pexels

Úgy érzik, a tökéletesség az elvárás

A felmérés eredménye azt mutatja, hogy a lányok több mint 66%-a érzi úgy, hogy mások elítélik az öltözködése miatt. A lányok közel fele (43,5%) csak valamennyire vagy egyáltalán nem érzi jól magát a testével - derül ki ugyanebből a felmérésből. A tizenéves lányok aránya 50%-ra emelkedik, amikor arról kérdezik őket, hogy elégedettek-e azzal, ahogyan a testük kinéz. Aggasztó adat, hogy majdnem minden tizedik tinilány egyáltalán nem elégedett a testével. Minden második tizenéves lány (47%) azt mondja, hogy a közösségi média miatt nyomás nehezedik rá, hogy tökéletesen nézzen ki, mégpedig azért, mert más nők által közzétett képekhez hasonlítják magukat. „Nehezen találok a médiában olyan kinézetű lányt vagy nőt, aki hozzám hasonlóan néz ki” – vallják a megkérdezettek. A válaszadók 64%-a érzi úgy, hogy a fiúk vagy a férfiak is a külseje alapján ítélik meg.

A World Vision Románia felmérést végzett mintegy 400 tizenéves, főként vidéki, középiskolás diáklány megkérezésével. A felmérés célja az volt, hogy kiderüljön, hogyan viszonyulnak a fiatal lányok a testképükhöz és a médiában – beleértve a közösségi médiát is – megjelenő normákhoz, miszerint egy bizonyos módon kell kinézniük.

„Minden lány teste szép. Tényleg nem számít, mit mondanak az emberek! Ha úgy döntesz, hogy olyasmibe öltözöl, ami tetszik neked, és jól érzed magad a bőrödben, akkor nem szabadna számítania, ha mások provokatívnak vagy nem megfelelőnek bélyegzik. Olyan korban élünk, amikor sajnos a legtöbb ember azt gondolja, hogy az áldozat vagy, akit megszólnak, az a hibás csak azért, mert provokatív az öltözködése. Ez abszurd és nagyon igazságtalan” – mondta az egyik tizenéves válaszadó.

„Mindig is másképp akartam kinézni, de sosem sikerült elérnem az álomalakot. Emlékszem, két évvel ezelőtt nyáron őrülten sokat edzettem. Mindenféle extra gyakorlatokat végeztem, hogy még jobban nézzek ki, és még jobban érezzem magam. És ez tényleg működött! De minden feljönnek pluszkilók, és rettenetesen zavarnak. Úgy tűnik, soha nem akarnak lemenni rólam” – számolt be egy másik fiatal nő.

Szokássá vált veszélyes diéták

Tízből hat tizenéves lány legalább egyszer kipróbált már életében extrém vagy egészségtelen diétát, hogy lefogyjon vagy hízzon. A lányok közel negyedének (23,4%) pedig ezek a veszélyes diéták már szokásává váltak. Ugyanakkor tíz fiatal nőből négynek állandóan vagy gyakran van bűntudata, ha valami egészségtelennek tartott ételt eszik, míg tízből további kettő (22%) szintén érez egy kis bűntudatot.

A testképük miatt a lányokra nehezedő nyomás másik következménye az esetleges elszigetelődésük. Ezeknek a fiataloknak több mint a felénél (53%) előfordul, hogy azért nem vesz részt bizonyos társadalmi tevékenységekben, mert bizonytalannak érzi magát a külseje miatt.

Rendkívüli stresszel jár a testkép körüli aggódás

A külsejük miatti aggódás és küzdelem rendkívüli sok stresszel jár, ezek a fiatalok nagyon stresszesek – állapítja meg a felmérés. A lányok több mint fele (56%) állandóan vagy gyakran gondolkodik azon, hogyan néz ki. Hasonlóan nagy százalékuk (47,5%) állandóan vagy gyakran gondol arra, hogy jobb lenne az élete, ha másképp nézne ki.

Ennek a traumatizáló jelenségnek az egyik megoldása – amelyet maguk a lányok javasolnak –, az iskolák bevonása. Itt kellene beszélni a fizikai megjelenés sokszínűségéről, de a tinédzserekre nehezedő nyomásról is, hogy egy bizonyos módon nézzenek ki. Szinte mindannyian (92%) szeretnék, ha az iskolákban beszélgetéseket tartanának a testképről és erről a közösségi médiából érkező nyomásról – derül ki a World Vision Romania alapítvány felméréséből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?