banner_jtYG1g7R_1_970x250.gif
banner_PIz6eiCM_Koldok_300x250.gif

„Tanuljátok meg, mert ha a bábák meghalnak, mit tesztek?” – moldvai guzsalyasban jártunk

„Menyecskék csirikolását” hallgathattuk szombaton Pusztinán, Fazakas-Tímár Karina moldvai néprajzkutató ugyanis guzsalyasba hívott bennünket. A farsangi mulatozást ez alkalommal esküvői előkészületekkel kötötték össze, hiszen a ház egyetlen leánya tavasszal férjhez megy, addig viszont rengeteg a munka: csírt kötöztek, gyöngyöt fűztek, fontak-varrtak az asszonyok. Az ökörnyálat idéző vékony, fényes szálat serény kezek tekerték: a leánykák a gyöngysorért, a fiatalasszonyok a menyasszonyi párta díszeiért, az öreg bábák pedig a hangulatért és a tökéletes kézimunkáért feleltek – az idősektől tudtuk meg többek közt azt is, „ha egy fiúgyermek csírkötözésre adja a fejét, leszakad a fütyürűje” vagy azt, hogy „ne gabalyodjunk a szálba, mert, ha mégis, mi leszünk a következő házasulandók”.

Hegyeken és folyókon át vezetett az utunk, míg végül Pusztinába értünk: takaros porták, jókedélyű emberek fogadtak a faluban, és útbaigazításuknak köszönhetően rátaláltunk a patak partján lévő házra, amelyből töltött káposzta illata és nagy zsibongás zaja szűrődött ki. Fazakas-Tímár Karináéknál éppen guzsalyast tartottak, de nem is akármilyent: erre a napra félretették kötni- és horgolni valójukat az asszonyok, és egy emberként a néprajzkutató esküvői pártájának elkészítésén tüsténkedtek.

Fotók: Gábos Albin

Noha azt hittük, különleges alkalom a szombati, kiderült, mindennapos jelenség farsangi időszakban Moldvában, hogy az asszonyok a „dolgukkal” guzsalyasba mennek, ahol előkészítik a következő évre szükséges anyagokat, fonalakat, ingeket és karincákat. Naponta más helyszínre kopogtatnak be, a vasárnapot meghagyják Isten napjának, akkor dolgot nem vesznek a kezükbe, de hétköznaponként serényen munkálkodnak.

Az „asszony dolga” ugyanis nem a család elé való, az év többi napján főzniük, gyermeket nevelniük kell, és még az állatok ellátása is rájuk hárul, ha meg véletlenül úgy döntenének, mégis előkapják a varrni- vagy kötnivalójukat, „az ember” idegesen jelenti ki, hogy annak nincsen olyankor ideje. Farsang időszakának elteltével tehát már csak éjszaka, a család lefektetése után nyílik lehetősége „asszonydolgokra” a nőnek.

Gyapjúfonás, szövés, varrás, kötögetés és mulatozás – élő hagyomány a guzsalyas

A moldvaiak élete valóságos közösségi körforgás, amelynek minden mozzanata jelentéssel bír: amikor gyermek születik, összegyűlnek ünnepelni, és az anyát csecsemőjével együtt szénamurvás, gyógynövényes, burjános vízben fürdetik meg. Ezt követi a keresztelő nagy ünnepsége, később az elsőáldozás, a bérmálkozás szentségéhez fűződő dínomdánomok.

Majd a házasság, amit évekkel a lakodalom előtt elkezdenek ünnepelni és előkészíteni, később a násznagyság, és a menyecskeélet megkoszorúzása, majd a halál, amiben szintén nem hagyják egyedül falustársaikat: segítik a szenvedőt, imádkoznak mellette, a temetése után újabb összejövetelt, torokat tartanak. Timár Karina szerint biztonságosabban élnek, mint máshol, mert tudják, soha nincsenek egyedül: a fontos mozzanatok között kisebb alkalmakat is kerítenek, csupán azért, hogy megoszthassák egymással örömüket és bánatukat. Segítik, tanítják, dorgálják egymást.

Hosszú múltra tekint vissza a guzsalyas, ami az erdélyi régiókkal ellentétben ma már csak Moldvában élő hagyomány. Bár sokat változott, és a modernkor kihívásaihoz igazodott – sálakat, hajpántokat, zoknikat horgolnak mostanság a nők, népviseletük darabjait készítik elő – ma is sajátossága, hogy „az asszonyok lehetősége”: nagyböjt előtt, a farsangi csinnadratta közepette igazi kikapcsolódás számukra, és nem restellik ezeken a napokon távol tartani férjeiket és gyermekeiket attól a portától, ahol közösen dolgoznak.

Nem hiába, hiszen ezeken az alkalmakon, „ahol több asszony is összegyűl, a bor is előkerül”, azzal együtt pedig a pajzán népmesék, történetek, otthoni panaszok és nagy dalolászások, mulatozások is előtörnek belőlük. Mivel erőteljes hitvilág lengi körül őket, lelkiismeretüket azzal nyugtatják, hogy „a lelkük nem igya, csak a szájuk”, és vasárnaponként rendszerint meggyónják az ilyesfajta bűneiket.

Úgy járnak egymáshoz, mint haza – szombaton is szerre érkeztek a házhoz, mégsem várta senki közülük, hogy a háziak munkára invitálják, vagy félszegen kínálgassák őket: mindenki megtalálta az elvégzendő feladatot. Egyesek csírt és csokispapírt vettek a kezükbe, mások a guzsalyt és a varrásaikat. A bábák szaporán fonták a gyapjút, közben felelevenítették az elmúlt farsangokat, nagyokat hahotáztak, csipkedték egymást.

Készségesen válaszoltak a kérdéseinkre, így megtudtuk, egy csángó ingje egy télen keresztül készül, a varrása, a szövése és a cicomázása ugyanis hosszadalmas folyamat. Ha éppen elegendő az otthoni tartalék, ingek helyett rongyszőnyegeket, terítőket készítenek, de az sem ritka, hogy idejében hozzálátnak a stafírung előkészítéséhez, és 7-13 éves unokáiknak, gyermekeiknek elkezdik megvarrni az esküvői viseletet.

Mindezt azért, mert a moldvai csángó leányoknak bőséges hozományt kell vinniük a legényes házhoz, s ha az szegényesebb az elvártnál, „a falu szájára veszi az édesanyát, mert milyen anya az, aki nem tud tisztességes hozományt biztosítani a leányának?”. Az évek folyamán az anya előteremti az anyagokra szükséges pénzt, erre ugyanis nem kap segítséget a férjétől, és lassacskán hatalmas tekercs vásznat, gyapjút, kendert, gyöngyöt vásárol, amivel útnak indíthatja leányát. Moldvában azt tartják, ha egy nő leányt szül, egész életére elköteleződik annak a gyermeknek – világosítottak fel munkájuk közben a nők.

A farsangi guzsalyasok során füstölthúsos, paszulyos vagy káposztás ételeket fogyasztanak, hozzá palacsintát, azaz fánkot sütnek, vagy éppen kakast (kukoricát) pattogtatnak – ezt naponta megismétlik, így nem csoda, hogy nagyböjt közeledtére szűk lesz rájuk a nadrág, mesélték nevetve, majd hozzátették, manapság sajnos az idős asszonyok is „pantalonban” járnak, ezért kevesebbet foglalkoznak népviseletük elkészítésével, de azért elég sok az a moldvai, aki naponta karincát ölt magára.

Mégis megtanulják, hogyan készül a népviselet, ám a kézimunka technikáit nem magyarázatokkal örökítik át. Ellenkezőleg: maguk mellé ültetik a nagyobbacska lánygyermekeiket, és attól kezdve az ő feladatuk, hogy ellessék a szülők módszerét. Szombaton is szépszámban jelentek meg fiatal lányok, akik a modern külső ellenére népviseletükön, a gyöngysorokon vagy a csír kötözésében munkálkodtak.

Tímár Karina néprajzkutató mindezt azzal magyarázta, hogy kettősségben élnek az emberek Moldvában: a modern stílus rájuk is hatással van, hiszen külföldre járnak dolgozni, városi iskolákba mennek tanulni, mégsem bírják elengedni a gyökereiket, így megpróbálják keverni a kettőt. A lakások berendezésén, a mindennapos öltözékükben, sőt, még a nyelvjárásukban is ez figyelhető meg.

„Bort ihatnám, nem vizet”

A „bort ihatnám, nem vizet” kijelentés a munkálkodó asszonyok körében megszokott: ha a férfi és a gyermekek távol vannak, a nő is megengedi magának a kikapcsolódást, így „torkuk égésének enyhítésére”, és legfőképpen azért, hogy a népdalok felcsendülhessenek, ki-ki elrikkantotta, hogy mit inna szívesen. A modern stílus egyébként itt is beszivárgott, a nők inkább közkedvelt rövid italokat fogyasztottak. Hatalmas zsibongás töltötte meg a házat, a sok asszony egymás szavába vágva, harsányan mesélt, kacagott vagy kurjongatott, közben pedig mindannyiuk keze alatt égett a munka. Nem hiába, hiszen csak akkor ebédelhettek, ha a guzsalyas alatt a menyasszonyi pártára kerülő csír legalább felét elkészítették.

Ezeket deszkákon lévő szegekre tekerték, majd, amikor láthatóan sok összegyűlt, összekötözték és elvágták. A csíreket két fal közé kihúzott vasra akasztották, és a fiatalabbak a csillogó szálakat csokispapírokkal fogták össze. Időigényes munka volt, 130 szálat tűztek ki célul, aminek a fele éppen 16 óra körül készült el. Ekkor jöhetett az ebéd, amit a háziasszony egy nappal a találkozó előtt főzött meg szomszédaival és rokonaival együtt. Többszáz töltött káposzta (Moldvában galuska), zöldségsaláta sonkával, és finom sütemény, valamint kalács került az asztalra.

A csír fénylő fátyolként zuhant alá a mennyezetről, szállt a vasrúdon, nem úgy, mint évszázadokkal ezelőtt, amikor még bádogból hasították a nők. Noha ritkán, de ma már kapható az üzletekben a csírgöngyöleg (moszor), amiből a kultúránkban jól ismert karácsonyi angyalhaj is készül. Ezt tekerik előbb „moszorokról bodzából készült csőre”, majd a deszkákra feszített szegek köré. Ha összegyűlt a kitűzött mennyiség, „specialista” érkezik, aki tudja, hogyan kell a koszorúhoz rögzíteni a szálakat.

A pártát a menyasszonyok vasárnaponként hordják, addig, „amíg rendbe kerülnek”, azaz esküvőjükre esik a sor – világosítottak fel, kiemelve, hogy minden vasárnap 5 órán keresztül készítik a menyasszonyt, mert annak haját előbb befonják, majd a fonatokat anyaggal varrják körül, így takarják el mindegyszálig, hogy arra tehessék a gyöngyös pántlikát, majd rá a csírt és a 150 darab "bongostűt". Tündöklő fejdísz ez, amit a nyakat teljesen körülölelő gyöngysorok még látványosabbá tesznek. Minden vasárnap tíz centit vágnak ki belőle, így az esküvő napjáig jócskán megrövidül, ezzel jelzik, hogy egyre telik a leányság ideje.

Mint megtudtuk, az anyós csírkötözés napján veszi szemügyre a lány hozományát, s ha nem moldvai, akkor az idős asszonyok besegítenek neki: háttérszemekként vannak jelen az öregek, felhangosítják, ha valamit nem találnak rendben. Sőt, pár évtizeddel ezelőtt még az is szokás volt, hogy guzsalyasok alkalmával mustrát tartottak az ágy alatt, megnézték, hogy ki van-e vasalva minden, rendben vannak-e a szekrények, hiszen azt tartották, annyira serény a leány, amennyire az ágy alatt ki van seperve.

A néprajzkutató felvilágosított, ha valakit guzsalyasba hívnak a faluban, kötelessége elmenni, különben hozzá sem mennek vissza guzsalyasba azok, akiknél elmulasztott látogatást tenni. „Szaporátlan költségek” ezek, egymás adósai maradnak egy életre, folyton visszajárnak egymáshoz segíteni.

A farsangi mulatozások után kemény böjt következik

Húshagyókedd közeledtével még utoljára lakmároznak egy nagyot, majd hamvazó szerda beköszöntével teljesen megvonják maguktól a húsételt – részletezte Timár Karina. A nagyböjt érkeztével előkerülnek a kertben termő zöld növények, és a háziasszonyok találékonnyá válnak: mindent felhasználnak a kertjeikből, ami ehető, legyen az idényzöldség vagy gyomnövény. Ezekből még töltött káposztát is készítenek, és olyannyira finomak, változatosak a böjtös ételek, hogy a vegán konyha is meríthetne ötleteket belőlük. Böjt idején a mosogatás is megváltozik, a zsíros edényeket lúgos vízben mossák ki, hogy nyoma se maradjon a húsos ételeknek.

A farsangi mulatozásokat meggyónják, fekete ruhát (kendőt) öltenek magukra, és elcsendesednek, vezekelnek. Nagyböjt lejártával pedig kezdődik elölről a körforgás: esküvőket, keresztelőket, guzsalyasokat ülnek, az idős asszonyok pedig nem győzik hangsúlyozni, „tanuljanak meg mindent tőlük, mert, ha a bábák meghalnak, a fiataloknak kell továbbadniuk a pusztinaiak örökségét”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

banner_33n1iUxf_maltai-970x250.gif
banner_jpL2NADm_maltai-300x250.gif

Kimaradt?