Büszkélkedhetünk-e azzal, ha a 2-3 éves gyermekünk az okostelefonon navigál és céltudatosan nyomkodja a távirányítót? Lehet-e jól bevált módszerünk az online mesenézés ebéd közben, csak hogy hallgasson és falatozzon a csemete; vagy esténként, délutánonként, hogy a háttérzajtól jobban aludjon? Elfogadhatjuk-e szó nélkül, hogy már a bölcsődékben és óvodákban is tévét nézetnek velük, mert így könnyebb egy teljes gyermeksereggel boldogulni? Szakemberrel jártuk körül korunk egyik legégetőbb jelenségét, az alig párévesek online létezését. Ferenczi Kincső, székelyudvarhelyi származású óvodapedagógus a Digitális írástudók című könyv szerzője felvilágosított, a digitális világ a gyermek előnyére is válhat, ha azt a szülővel együtt fedezi fel, nem pedig úgy, hogy a felnőtteket egész nap a telefon fölött görnyedezve látja, így maga is kipróbálja korlátok és keretek nélkül a fékevesztett online szörfözést.

– Egyre több szülő panaszkodik, hogy csemetéjét rabul ejti a képernyő. Legyen az tévé, tablet vagy telefon, már egészen kicsi korban találkoznak a gyerekek ezekkel az eszközökkel, sőt sokan születésüktől kezdve ezek bűvöletében élnek. Mit eredményezhet egy kisgyermek fejlődésében, ha túlzásba viszi a képernyőzést?

– Fontos kiemelnünk, hogy az alfa-generáció – amelynek tagjai 2010 után születtek – már az anyaméhben megismerkedik a digitális világgal, hiszen hallja a tévé zaját, érzékeli a telefon rezgéseit és akaratlanul is kapcsolódik az okoseszközökhöz, az anya és az őt körülvevő környezet által.

Aztán megszületik és belecsöppen egy olyan világba, ahol villognak a színes képernyők és mindenki azok bűvkörében él. Hát persze, hogy őt is érdekelni kezdi, hogy mi történik körülötte. Érdekes módon ezek a gyerekek már szinte automatikusan használni tudják a távirányítót, navigálni tudnak az okostelefonon ámulatba ejtve ezzel a rokonságot; de feltevődik a kérdés, hogy mi szükség van erre kisgyermekkorban?

Az tény, hogy a 21. században egyre nélkülözhetetlenebbé válik a digitális kompetencia, és jó, ha egy gyerek már eleve érdeklődéssel közelít az okoseszközök felé, de gondoljunk bele abba is, hogy például egy hajvasaló, vagy egy akkus csavarozó mennyire érdekes lehet egy kisgyerek számára, mégsem adjuk a kezébe, hogy aztán egyedül próbálja ki a működését. Bár ezek az eszközök mondhatni a mindennapjaink részei – később pedig a gyerekeink életének részei is –, mégis korlátokat állítunk fel a használatuk során. Ha nem tennénk így, könnyen bekövetkezne a baleset.

A digitális világgal is ugyanez a helyzet. Nagyon vonzó és könnyű elmerülni benne, de korlátokra van szükség ahhoz, hogy mi irányítsuk az okoseszközt, és ne a kütyü bennünket. Óvodapedagógusként sokszor találkozom olyan gyerekkel, aki egész nap fáradt, kedvetlen és nehezen tud koncentrálni egy tevékenységre. Akad olyan is, aki egész nap pörög és szüksége van arra, hogy folyamatosan új ingerek érjék, különben unatkozni kezd. Ezekre érdemes felkapnunk a fejünket, hiszen a túlzásba vitt képernyőhasználat a későbbiekben ennél nagyobb problémákat is okozhat, például teljesítményromlást, a koncentrációs képesség gyengülését vagy akár diagnosztizálható függőséget.

– Tehát akkor a legjobb az, ha bizonyos korig nem is találkoznak a kütyükkel a kicsik?

– Mindenképpen túlzásnak tartom, hogy a „ne maradjon le!” címszó alatt okostelefont adunk a kisgyerek kezébe. Higgyük el, nem marad le semmiről. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 3 éves kor alatt semmilyen digitális eszköz nem javasolt. Se tévé, se tablet, se telefon. Semmi. Hagyjuk, hogy fedezze fel a körülötte lévő világot és önfeledten játsszon! Ebben legyünk partnerek számára, hiszen erre van szüksége.

– Ezt a viszonyulást hogyan teremtheti meg a családban a szülő? Gyakran hallani, hogy háttérzaj nélkül nem tud aludni a gyermek, rajzfilm nélkül nem eszik… Mintha nem lenne elég erő határokat szabni.

– Én azt gondolom, hogy egy családban a szülő irányít és nem a gyermek. A gyermek ártatlan, kíváncsi és a szülei példáin keresztül tanul. Ha azt látja, hogy anya-apa két görgetés között kanalazza a levest, ő is úgy fog tenni, hiszen számára az a megszokott, a normális. A digitális detoxot magunkon kell elkezdenünk, méghozzá a digitális szokásaink feltérképezésével. Nagyon nehéz, hiszen vágyunk arra, hogy nekünk is legyen egy szabad percünk, de elengedhetetlen tudatosítani, hogy mennyi a napi képernyőidőnk, és általában a nap melyik részében töltjük görgetéssel az időnket. Legyinthetünk is, de ha a „stressz levezetése” egybeesik azzal, amikor a gyermek mellettünk játszik vagy ebédel, akkor annak a gyereknek meghatározhatjuk a teljes életét a viszonyulásunkkal. Mert ő is azt fogja tenni és akarni, amit a szüleitől látott.

Kapcsolódó

Hogyan mozdítsuk ki a gyerekeket a képernyő bűvöletéből? – Ráduly-Zörgő Éva pszichológus szülőkkel találkozott Kolozsváron

Már csecsemőkorukban körülveszik őket az éles hangok, a folyton váltakozó képek, így nem csoda, hogy kétévesen már csak úgy ebédelnek sírás nélkül, ha mesét nézhetnek közben.

okoseszköz gyerekek internetes függőség online zaklatás szülő-gyerek kapcsolat

Ugyanakkor kutatások bizonyították, hogy összefüggés van a táplálkozási zavarok (anorexia, bulimia, túlevés, érzelmi evés) és a táplálkozás közbeni kütyüzés között. Van az agyban egy „gomb”, ami felkapcsolódik, amikor a testünk úgy érzi, jól lakott, ezzel jelzi nekünk, hogy elég. Igen ám, de ha mi közben tévét nézünk, nem érzékeljük és folytatjuk az étkezést akkor is, ha a testünk jelzett, hogy jól lakott. Ha ez a cselekvéssor folyamatosan megismétlődik, a kapcsoló egy idő után már nem fog jelezni és máris hozzájárultunk szervezetünk megbetegítéséhez. Megéri?

A háttérzajjal kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy egy mondóka, egy altatódal sokkal többet ér, mint a tévéből kiáramló összevisszaság. Szülőnek lenni hatalmas felelősség, pláne a digitális korban, de ha jól akarjuk végezni ezt a feladatot, adjuk meg gyerekünknek a lehetőséget az egészséges, kütyümentes táplálkozásra és pihenésre.

– Ezeket hallva jogosan merül fel a kérdés, hogy van-e pegyáltalán pozitív hozadéka a kütyüzésnek? Ha csak arra gondolunk, hogy iskoláskorban már a digitális oktatás is szerves részét képezi az életnek. És a robotika, az okostábla, az online óra mind része a fejlesztő foglalkozásoknak…

– Természetesen rengeteg pozitív hozadéka van, csak okosan kell használni. Beszélni és járni sem egyedül tanul meg a gyerek, így a digitális világ felfedezésében sem hagyhatjuk magára. A jelszó a fokozatosság. Életkorának megfelelően ismertessük meg vele az újat: kezdve azzal, hogy felhívjuk egymást a játéktelefonon. Nézzünk együtt számára megfelelő tartalmakat, beszélgessünk vele gyakran az online világ sajátosságairól.

Ne féljünk beismerni, hogy bár felnőttek vagyunk, bizony mi is tévedhetünk. Erősítsük meg gyerekünkben azt a szemléletmódot, hogy bármi történik, együtt megoldjuk. Akár online, akár offline. Nagyszerű lehetőségek rejlenek ebben a világban, csak tudnunk kell szelektálni.

Unaloműzés helyett teremtsük meg a lehetőséget a minőségi együttlétre a digitális eszközök segítségével, például játsszunk közösen online játékokat, barangoljuk be közösen a Google Arts & Culture nyújtotta virtuális múzeumtárlatokat. Nézzük meg, hogy miként élnek az állatok az állatkertben, például webkamerán keresztül. Keressük meg a Google Mapsen a házunkat és nézzük meg, hogyan néz ki felülről. Vagy akár készítsünk közösen animált üdvözlőlapot, recepteskönyvet, online családi fényképalbumot a rokonaink, barátaink számára. Én azt javaslom, hogy merjünk egy gyerek szemüvegén át tekinteni az újra, legyünk kíváncsiak és nyitottak. Ugyanakkor legyünk határozottak is a szabályok felállításakor.

–  Tehát a digitális oktatás kiegészítő tevékenységként jót is hozhat a kicsik életébe. De már óvodában, bölcsődében érdemes foglalkozni ezzel, vagy az első néhány évet jobb a valóság megismerésével tölteni? 

– A digitális oktatás célja is a tanítás, nevelés, csak megváltozott körülmények között. Itt is a gyerek van a középpontban, de a pedagógus az, aki irányít, aki mentorál és erre kell törekedni. Az alfa-generáció lehet tapasztaltabb digitális téren, de az élettapasztalatot, a tudást nem írja felül ez a képesség. Én még mindig azt tapasztalom, hogy lehet bármennyire élvezetes egy applikáció, egy jó tanárt nem tud felülmúlni semmi.

Kapcsolódó

Online oktatják a románt az erdélyi ovisoknak egy négygyerekes anyuka kérésére: hogy a kicsik ne utálják meg a nyelvet

Az online órák pár napon belül kezdődnek, ezekre Erdély-szerte jelentkezhetnek a szülők az erre a célra létrehozott csoportban.

románoktatás nyelvi sokszínűség óvodás gyerekek online oktatás

A digitális oktatás tud előnnyé válni, de hátránnyá is, ha engedjük. Rajtunk múlik, hogy a valóságot kiegészítve mutatjuk-e be – például okostáblán megfigyeljük a delfin mozgását, hangját, majd megbeszéljük a látottakat –, vagy engedjük, hogy a digitális világ felülkerekedjen a valóságon – például csak online kirakózunk, mert az sokkal vagányabb. Minden pedagógust arra bátorítok, hogy találja meg ebben a kérdéskörben is az arany középutat.

– Te ezt a jelenséget tüzetesen vizsgáltad, könyvet is írtál a témában Digitális írástudók az iskolapadban címmel. Mi volt az indíttatásod, és milyen következtetésekre jutottál?

– Az államvizsga dolgozatom kapcsán kezdtem a netnyelv témakörével foglalkozni, az 1-4 osztályos diákok viszonylatában, majd arra lettem figyelmes, hogy a megkérdezett tanítók több, mint 80 százaléka fontosnak tartja ismertetni diákjaival az internethasználati szabályokat, de nem tudják, hogyan. Felhívták rá a figyelmet, hogy sajnos e tekintetben magukra maradtak, nem állnak rendelkezésükre megfelelő dokumentumok, munkafüzetek, módszertani útmutatók, pedig milyen fontos lenne.

Ebből kiindulva jobban beleástam magam a témába és a témavezetőm segítségével megalkottam egy programot az általános iskolás gyerekek digitális-kommunikációs kompetenciájának fejlesztésére. Később arra törekedtem, hogy olyan feladatokat és gyakorlatokat állítsak össze, amelyek segítenek megismerkedni az internethasználattal, lépésről-lépésre haladva, de élvezetesen és játékosan. Így jött létre a Digitális írástudók az iskolapadban című könyvem (2022 decemberében, mint magánkiadvány) és a Legyél Te is digitális szuperhős! elnevezésű program.

Még mindig azt tapasztalom, hogy ezzel a dologgal foglalkozni kell, játékosan és gyakorlatorientáltan egyaránt, egyre kisebb életkorokban. Szükség van arra, hogy szülő-gyerek-pedagógus egymást nevelje digitálisan is, és a zombitisz-t leküzdve okosan használja a digitális eszközöket. Úgy örülök, amikor az idősebb korosztály is kézbe veszi a könyvem, és tanulmányozni kezdi általa az internetet. Miattuk és a sok csillogó szemű gyermek miatt érzem, hogy megéri digitális szuperhősöket faragni.

– Apropó digitális szuperhősök és zombitisz. Ha az utóbbi felülkerekedik a csemetén, akkor milyen online tevékenységek szippantják be? A szülők arra panaszkodnak, hogy mindent a reels és short videók uralnak, még az ovisok életében is. Ezek hogyan hatnak az apróságokra?

– A gyerekeket vonzza minden, ami színes és villog. Ebből kifolyólag minden ilyesmi könnyen eltereli a figyelmüket. Minél több akció történik egy videóban, annál érdekesebb számukra. Áhítoznak a sok inger után, de ez nem tesz jót a kis idegrendszerüknek, hiszen egy idő után elfáradnak. A lányok általában a csilivili öltöztetős játékokat és videókat részesítik előnyben, a fiúk pedig a harcolósokat, versenyzősöket. Az állatos videók és rajzfilmek nagy népszerűségnek örvendenek az óvodás korosztály körében, de az általános iskolások is előszeretettel nézik.

Mivel ezek a videók gyakran fel vannak gyorsítva, az események túl gyorsan követik egymást, a gyerekek nehezen képesek sokáig egy dologra koncentrálni, hiszen az agy várja a következő ingert. Az az általános tapasztalat, hogy azok a gyerekek, akik napi 1 órát vagy annál többet ilyen videókat néznek, türelmetlenebbek a társaiknál, kevésbé kitartóak és hajlamosabbak hadarni beszéd közben.

– Tehát a rengeteg inger nem fejleszti a gyerekeket, még akkor sem, ha egyébként azt tapasztaljuk, hogy jócskán vannak „kis tudósok” azok közt, akik naponta több órát időznek a képernyő előtt. 

– Aligha fejlettebb az új generáció idegrendszere az előzőekhez képest. Az tény, hogy kiemelkedő digitális képességekkel rendelkeznek és látszólag jól működik náluk a multitasking, de az idegrendszer egy idő után túlterhelődik és összezavarodik a rengeteg inger hatására. Bár korukat meghazudtoló módon képesek digitális problémákra megoldást találni, mégiscsak gyerekekről van szó: kialakulóban lévő idegrendszerrel és képességrendszerrel. Ne várjunk el tőlük világmegváltó dolgokat. Jön majd minden a maga idejében. Hagyjuk meg őket gyerekeknek, amíg lehet és inkább legyünk mellettük, ha segítségre van szükségük.

– Létezik egy jól bevált recept, amivel egyszerre óvhatjuk a kicsi gyerekeket az online szeméttől, miközben azt is engedjük, hogy elmélyüljenek a tudományosabb térben?

– Sajnos nincs. Nem tudunk minden egyes szemetet kiszűrni az online világban, legyen bármilyen erős vírusölő program vagy parental control alkalmazás az okoseszközünkön. A való életben sem tudjuk megvédeni őket minden egyes veszélytől, bármennyire is szeretnénk. Csupán annyit tehetünk, hogy életkoruknak megfelelően beszélünk velük arról, ami az online világban rájuk vár és igyekszünk egy pár jótanáccsal, hasznos tippel felvértezni őket ezen az úton. A legfontosabb pedig, hogy ott legyünk, ha segítségre van szükségük és bízzunk bennük.

– Parental control, ami annyit tesz, hogy a szülő különféle applikációk segítségével szabályozhatja, korlátozhatja gyermeke online létezését. De ott az áthidalhatatlan generációs szakadék a szülők és gyermekeik között: nem ugyanazt a tartalmat fogyasztják, még csak nem is ugyanazt az internetet ismerik. Így hogyan tarthatnák kordában gyermekeik online szörfözését?

A generációs szakadék mindaddig ott marad, amíg mi nem teszünk lépéseket ellene. Én arra bíztatok mindenkit, hogy vegye fel a kesztyűt és kezdjen el érdeklődni olyan tartalmak iránt, amelyek a gyereket érdeklik. Beszélgessen vele a látottakról. Ha nem egy véleményen vannak, kérje meg, hogy próbálja meggyőzni őt az ellenkezőjéről (nem kell elfogadni, de hagyjuk, hogy megindokolja döntését és kiálljon a nézőpontja mellett). Ezáltal a gyerek azt érzi, hogy a szülő figyel rá, tényleg érdekli, ami körülötte zajlik és máris megvan a kapcsolódási pont. Nehéz, de nem lehetetlen. Hosszú távon mindenképpen megéri.