Run to the Hills: futás, közösség és fesztiválhangulat Krasznán
Hatodik alkalommal rendezte meg Kraszna közössége és helyi Silvafun Egyesület a Run to the Hills futóversenyt, amely mára nemcsak Szilágyság, hanem egész Erdély egyik legkedveltebb amatőr és profi sportrendezvényévé vált. Az idei eseménynek még az időjárás is kedvezett, így végig kiváló hangulat uralkodott.
Már a reggeli órákban benépesült Kraszna központja, a rajtzóna környéke. A regisztrációt követően, a versenyzők három felnőtt futamban állhattak rajthoz: az „Immortal” félmaratoni távon, a „Legendary” 14 kilométeres futamon, valamint az öt kilométeres „Champion” versenyen. Délben a legkisebbek vették birtokba a pályát, ahol három korosztályban bizonyíthatták ügyességüket és kitartásukat.
Kovács István polgármester szerint egy ilyen rendezvény sikerét nem csupán a résztvevők száma mutatja meg, hanem az is, hogy az emberek kimozdulnak otthonaikból és közösen töltenek el egy aktív napot. „Akkor sikeres egy ilyen rendezvény, ha minél többen jönnek ki, szaladnak, mozognak, vagy egyáltalán közösségben vannak a friss levegőn, és nem otthon, bent a házban” – fogalmazott a polgármester, kiemelve, külön öröm volt látni azt a lelkesedést, amellyel a fiatalok és a gyerekek részt vettek a versenyeken. „Azt gondoltuk, hogy a mi lendületünket nem tudja senki felülmúlni, de a futók, többségében gyerekek megmutatták, hogy az ő energiájukat nem lehet túlszárnyalni” – mondta Kovács István.
A rendezvény valódi erejét a közösségi összefogás adja. A szervezők, önkéntesek, helyi vállalkozók és civil szervezetek hónapokon át dolgoztak azért, hogy a futóversenyből ismét egy egész napos élmény szülessen.
Birtalan Lóránd szervező, a Silvafun egyesület elnöke elmondta: a 2026-os Run to the Hills minden eddigi rekordot megdöntött, hiszen több mint négyszáz versenyző érkezett Krasznára, köztük számos visszatérő futó és rengeteg új résztvevő. „Nemcsak egy futóversennyel készültünk, hanem egy igazi fesztivállal” – hangsúlyozta. A helyi termelői piac, a gyerekfoglalkozások, a pódiumbeszélgetések és az esti koncert mind hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény családbarát közösségi eseménnyé váljon. Külön kiemelte, hogy a Run to the Hills sikerének titka az összefogásban rejlik. „Mindenki úgy áll hozzá, mintha az élete múlna rajta” – fogalmazott. Hozzátette: közel száz ember dolgozott azon, hogy a rendezvény ilyen magas színvonalon valósulhasson meg. Hangsúlyozta, külön hálával tartoznak az esemény projektmenedzserének, Pap Erzsébetnek is, aki rengeteg munkát és energiát fektetett a rendezvény megszervezésébe.
Látványosan fejlődött a helyi sportközösség az elmúlt években. Míg az első versenyen alig néhány krasznai futó állt rajthoz, addig idén már több mint harminc helybéli vett részt a futamokon. „Megtízszereztük azoknak a számát, akik a helyi sportközösséget erősítik” – mondta büszkén.
A Run to the Hills már régen túlnőtt a megye határain. A résztvevők Székelyföldről, Nagybányáról, Nagyváradról, Magyarországról és Erdély számos településéről érkeztek, sőt, idén már olyan családok is jöttek, akik kimondottan a gyerekfutamok hangulatáért utaztak Krasznára. A profi futók mellett a kezdők is rajtvonalhoz álltak. Balázs Gizella szilágyerkedi tanítónő életében először vett részt futóversenyen, és korcsoportjában a harmadik helyezést érte el. Mint mondta, testben és lélekben is készült a megmérettetésre, és bár nehéz volt számára a táv, a célba érkezés minden fáradtságot megért.
„Kitartottam, és erre biztatok mindenkit: jöjjenek el és próbálják ki” – mondta mosolyogva. Gizella nem egyedül érkezett: Szilágyerkedről nyolcan vágtak neki a versenynek, főleg gyerekek, akikkel előtte minden este együtt edzettek. A futás náluk is szinte közösségi ünneppé vált – mondta, hozzátéve: már biztos benne, hogy jövőre még többen jelentkeznek településükről a versenyre.
A sport mellett az egészséges életmód és a kitartás témája is fontos szerepet kapott az eseményen. A délutáni pódiumbeszélgetés vendége, Srankó Zsolt testépítő előadásában a mozgás fontosságáról, a célkitűzésről és a következetes munkáról beszélt.
„Nem számít, hogy valaki fut, focizik vagy testépítéssel foglalkozik. A lényeg az, hogy sportoljon” – hangsúlyozta. Szerinte a fejlődés kulcsa nem csupán a motiváció, hanem elsősorban a kitartás.
A nap végére a futócipőket lassan felváltotta a fesztiválhangulat: a Motion zenekar szabadtéri koncertje zárta az eseményt, ahol futók, családtagok, önkéntesek és nézők együtt ünnepelték a sikeres napot.
A krasznai Run to the Hills immár sokkal több egy sportversenynél. Olyan közösségi élménnyé vált, amely összehozza a generációkat, mozgásra ösztönöz, és évről évre bizonyítja: a legnagyobb eredmény nem feltétlenül a célvonalnál születik, hanem abban, amikor egy közösség együtt mozdul meg egy közös ügyért.
CSAK SAJÁT