Kétszázan szaladnak Sepsiszentgyörgy ikonikus épületeiben

Közel kétszázan vesznek részt június 21-én, pénteken a Sepsiszentgyörgy ikonikus épületeit érintő futóversenyen. A Sepsi Inst. Run nevű rendezvény miatt péntek délután-este forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban, hívja fel a figyelmet a polgármesteri hivatal.

Az első alkalommal megrendezett Sepsi Inst. Run futóverseny 200 résztvevőjének feladata, hogy 5 vagy 10 kilométeres távot teljesítve átfussanak a város ikonikus épületein, amelyek művelődési intézményeknek adnak otthont.

Az útvonal során először az egykori Dohánygyár épületét érintik, majd a Székely Nemzeti Múzeumot, áthaladva a parkon eljutnak a Bod Péter Megyei Könyvtárhoz, onnan a Kónya Ádám Művelődési Házon keresztül a Vártemplomig futnak. Onnan következik a Székelyföldi Vadászati Múzeum épülete, a polgármesteri hivatal, a Tamási Áron Színház, a cél pedig a főtéren lesz.

A verseny pénteken 18 órától kezdődik, a futók a város főteréről rajtolnak. A városháza tájékoztatása szerint a futóverseny biztonságos lebonyolítása érdekében pénteken 17:30-tól 20:00 óráig lezárják az autós forgalom elől a Gróf Mikó Imre-, Gábor Áron-, Kórház-, Kós Károly-, Táncsics Mihály-, Gyár és Victor Babeș utcákat, illetve a parkolókat a Kós Károly, Gábor Áron és a Szabadság utcákban. Kérik a gépjárművezetőket, kövessék a rendőrök és az útvonalon tartózkodó önkéntesek utasításait.

Sepsiszentgyörgyön egyre aktívabbak azok a csoportok, amelyek közösségbe szervezik a futókat. A Sepsi Ins. Run nevű eseményt a helyi önkormányzat támogatásával a Futottál ma? nevű kezdeményezés csapata és a Fitness Tribe Egyesület szervezi. Bíznak abban, hogy a sportkedvelők, akik részt vesznek ezen a versenyen, majd a jövőben a családtagjaikkal is visszalátogatnak a város szép, ikonikus épületeibe és a kulturális intézményekbe.

(Nyitókép: Pixabay)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?