Rácz Jenő: Egy olyan szakmát választottam, amivel legalább nem maradok éhes

Szép számú közönség gyűlt össze szombat este a marosvásárhelyi várban zajló Taste of Transylvania Boutique fesztivál Örömfőzde színpada előtt, ahol Rácz Jenő Michelin-csillagos magyar séf és felesége, Rácz-Gyurica Dóra közösen mutatták be, hogyan készül Rácz Jenő ikonikus fesztivál- és street food fogása, a tökéletes rosé kacsamell krémes árpagyöngy-rizottóval, vagyis orzottóval. A fogás a séf budapesti éttermének, a M'EAT by Rácz Jenő kínálatában is szerepel.

A látványfőzés különlegessége nemcsak az volt, hogy a közönség testközelből nézhette végig az étel elkészítését, hanem az is, hogy Rácz Jenő és felesége először főztek együtt közönség előtt. Közvetlen, hangulatos volt, a nézők között román anyanyelvűek is voltak, akik ugyan keveset értettek a „magyarázatból”, de a látvány magáért beszélt. Rácz-Gyurka Dóra és Rácz Jenő látványfőzés | Fotó: Rákóczi Kinga

Rácz Jenő számára a közönség előtti főzés nem újdonság. Mint mondta, közel tíz éve tart különböző gasztronómiai bemutatókat, így mára kialakult egy jól működő rutinja.

Nem szabad túl komolyan venni ezt az egészet, mert az egésznek szórakoztatónak kell lennie. Ilyenkor próbálok sok poént belevinni. Minden közönség más, de hála Istennek az itteni közönség nagyon jó érzékkel rendelkezik, nagyon jó humorral, ezért könnyen vették a lapot” – mondta.

A marosvásárhelyi fellépés azonban számára is különleges volt, hiszen most először főzött együtt feleségével közönség előtt.

Rácz-Gyurica Dóra és Rácz Jenő | Fotó: Rákóczi Kinga

Érdekes, hogy akarva-akaratlanul bennem van egy ilyen féltés, hogy nehogy valami történjen, nehogy megégesse magát vagy megvágja a kezét. Ugyanakkor nagyon felszabadult, nagyon jó dolog volt. Olyan élmény, amire mindig emlékezni fogunk” – vallotta.

Rácz-Gyurica Dóra szerint ők maguk sem tudták előre, hogyan fog működni a közös színpadi szereplés.„Ez volt az első színpadi közös főzésünk. Mindketten izgatottak voltunk, hogy hogyan fog menni. Szerintem nagyon jól ment, de hát mi nagyon egy hullámhosszon vagyunk. Már hét éve együtt vagyunk” – mondta. Hozzátette, hogy a közös munka a mindennapjaikban sem ismeretlen.

Rácz Jenő és Dóra | Fotó forrása: Rácz Jenő Facebook oldala

„Karácsonykor például gyakran együtt készítjük az ételeket. Van, amikor ő segít nekem, aztán én neki, úgyhogy volt már ehhez hasonló helyzet, amikor az ünnepekkor együtt dolgozunk” – osztotta meg.

Nem a ritka alapanyagokon múlik

A Taste of Transylvania egyik szabálya, hogy a meghívottak helyben is elérhető alapanyagokból dolgozzanak. Rácz Jenő szerint ez nem jelentett különösebb kihívást.

„Ez egy olyan étel, amit régóta szeretek ilyen alkalmakkor elkészíteni. Nem is nagyon gondolkodtam rajta, mert elég last minute jött a felkérés. Előhúztam egy olyan fogást, amit szeretek, jól ismerek, és olyan alapanyagokból, amit otthon is könnyen el lehet készíteni”  – mondta.

A séf szerint a jó főzés nem a különleges alapanyagokról szól. „A legtöbb ember nem Michelin-csillagos vacsorát akar készíteni otthon, hanem valami olyat, amit a család szívesen megeszik” – vélekedett.

„Legalább éhes nem maradok”

A pályaválasztással kapcsolatos kérdésünkre, Rácz Jenő azt válaszolta: „Valamiből meg kellett élni. Úgy voltam vele, hogy egy olyan szakmát választok, amivel legalább éhes legalább sosem leszek.” Hozzátette: „ez egy olyan dolog volt, amiben azt éreztem, hogy talán van valamennyi hozzáértésem és érzékem is, és volt kedvem hozzá. Ez volt a legfontosabb. Azt éreztem már tizenévesen is, hogy ez egy jó dolog.”

Érdeklődésünkre, hogy hogyan lehet meggyőzni a fiatalokat, hogy próbálják ki magukat a konyhában azt válaszolta, nem szabad őket olyan dolgokra kényszeríteni, amihez nincs kedvük. „Mindenki foglalkozzon azzal, amihez kedve van, és amit teljes szeretettel, átéléssel tud csinálni. Mert ha ez így van, akkor bármit is csinál, sikeres lesz benne. Olyan dolgokat nem kell erőltetni ami nem megy. Én például nagyon szeretnék megtanulni zongorázni, de nincs érzékem hozzá. Hagyom a zongoristákra. Elmegyek, veszek egy jegyet és meghallgatom azokat, akik tudnak. Azt gondolom, hogy a cipész maradjon a kaptafánál” – mondta.

Férfiak vagy nők főznek jobban?

A beszélgetés során szóba került a sokszor felmerülő kérdés is, hogy vajon a férfiak vagy a nők főznek-e jobban. Általában a férfiakat tartják jobb szakácsnak, de a családi konyhában inkább a nőket képzelik el az emberek. 

Rácz Jenő nem ért egyet azzal az állítással, hogy a férfiak lennének jobbak a konyhában. „Szerintem kiválóan főznek a nők. Talán annyi a különbség, hogy a nők sokkal precízebbek, a férfiak hanyagabbak. A főzés viszont sokszor nem a precizitásról szól, hanem az érzékről és az érzésről” – mondta.

A lányuk már kürtőskalácsot süt

A gasztronómia a családi életükben is fontos szerepet játszik. A feleség influencerként tevékenykedik évek óta, Instagram és TikTok oldalán recepteket tesz közzé. A fesztivál keretében gyermekfoglalkozások is voltak, ahol kislányuk, Kamilla a kürtőskalácskészítést tanulta.

A Rácz házaspár lánya, Kamilla Marosvásárhelyen | Fotó: Rácz Jenő Facebook oldala

Rácz Jenő szerint az alma nem esik messze a fájától. „Az elmúlt két napban már az ötödik kürtőskalácsát készítette el. Lassan már nem tudunk annyi kürtőskalácsot megenni, amennyit megsüt.” A séf szerint azonban nem az a fontos, hogy a gyerekből szakács legyen. 

A világ legjobb konyháitól a Michelin-csillagig

Rácz Jenő pályafutása nemzetközi környezetben épült fel. Londonban, Koppenhágában, Szingapúrban és Sanghajban is dolgozott, a világ legismertebb éttermeinek konyháin.

Rácz Jenő Michelin csillagos séf | Fotó: Rácz Jenő Facebook oldala

A nemzetközi karrier egyik legfontosabb állomása 2016-ban érkezett el, amikor egy sanghaji étterem megnyitására kérték fel. Az étterem mindössze öt hónappal a nyitás után Michelin-csillagot kapott. 

A szakmai elismerések között különleges helyet foglal el, hogy Rácz Jenőt pályafutása korai szakaszában a legfiatalabb magyar Michelin-csillagos séfként tartották számon.

Az RTL Klub Konyhafőnök című műsorának zsűritagjai: Rácz Jenő, Fördős Zé és Sárközi Ákos | Fotó: képernyőmentés

Ennek köszönheti azt is, hogy tévés szereplésre kérték fel. Mint mondta: „Amikor megtaláltak, már Michelin-csillagos séf voltam, és Magyarországon elterjedt a hír, hogy van egy séf, aki Michelin-csillagot szerzett, igaz, nem otthon, hanem külföldön – egy kínai étteremben voltam séf, és az az étterem kapta meg a Michelin-csillagot. Így értesültek rólam, és felvették velem a kapcsolatot.” 

Arra a kérdésre, hogy mennyire nehéz Michelin-csillagot szerezni, elmondta: „Azt gondolom, hogy ha az ember erre teszi fel az életét, ebben a körforgásban mozog, akkor előbb-utóbb jó eséllyel elérheti, amit keres, hiszen mindent ennek rendel alá. Ugyanakkor szerintem nem az eredmények a legfontosabbak, hanem az oda vezető út.

A nemzetközi sikerek után 2021-ben nyitotta meg Budapesten a Rumour by Rácz Jenő éttermet, amely 2022-ben Michelin-csillagot kapott, és azóta minden évben sikeresen megőrizte azt.

Rumour étterem | Fotó: Az étterem honlapja

A Rumour egy különleges séfasztal-koncepcióra épülő étterem. A vendégek egy rejtett bejáraton keresztül érkeznek, majd a konyhát körülölelő séfasztalnál foglalnak helyet, ahol testközelből követhetik végig az ételek elkészítését.

A séf szerint azonban a Michelin-csillag önmagában nem cél. „Ha az ember erre teszi fel az életét, ebben a körforgásban mozog, akkor előbb-utóbb össze tud jönni, amit keres. De én azt gondolom, hogy nem az eredmények a lényegesek, hanem az oda vezető út.”

Étterembe inspirációért jár

Arra a kérdésre, hogy tud-e egyszerű vendégként étterembe menni, azt válaszolta: nem mindig.„Sokszor azért megyek étterembe, hogy inspirálódjak. Nemcsak azt nézem, hogyan készül valami, hanem azt is, hogy mi volt a gondolat és a koncepció az étel mögött.

Mint mondta, számos későbbi ötlete ilyen élményekből születik. „Ha látok valamit, amit érdekesnek találok, azt később be tudom építeni a saját világomba.”

Szakácskönyv is született, de azt nem Jenő írta

Rácz-Gyurica Dóra neve ma már szintén ismert a gasztronómia iránt érdeklődők körében. A házaspár a Konyhafőnök című televíziós műsorban ismerkedett meg, Dóra azonban már korábban is a vendéglátás világában mozgott.

„Vendéglátás szakon végeztem, és mindig érdekelt a főzés. Azért is jelentkeztem a Konyhafőnök című műsorba. Sokszor én készítettem az ételeket a családnak.” A 200 fokon – Titkok és receptek, amikkel megfőztem a séfet című könyv megszületéséről a látványfőzésen mesélt. „Jenőt hívták fel azzal, hogy írna-e egy szakácskönyvet. Ő erre elég határozottan nemet mondott, viszont azt mondta, hogy a felesége nagyon tehetséges és jól főz.”

A felkérés így végül hozzá került, ő pedig örömmel vállalta a kihívást – tette hozzá.

Mint mondta, tudatosan szakított a klasszikus szakácskönyvek felépítésével. „Nem úgy állítottam össze, mint a hagyományos receptkönyveket, ahol előételek, főételek és desszertek követik egymást. A kötet hat téma köré épül. Valamennyiből tíz-tíz.

A Szívem receptjei című rész a szerző számára legfontosabb fogásokat tartalmazza. Külön fejezet szól Jenő kedvenceiről, egy másik pedig Kamilla kedvenc receptjeiről, amelyek kisgyermekek számára is megfelelőek. Emellett gyors hétköznapi ételek, ünnepi receptek, valamint diétás és különböző mentes fogások is helyet kaptak benne.

„Azt szerettem volna, hogy azok az anyukák, akik hasonló élethelyzetben vannak, mint én, találjanak benne használható ötleteket.”

Az online tér lett az új receptkönyv

Bár sokan érdeklődnek egy második kötet iránt, Dóra szerint a receptek világa jelentősen megváltozott. „Ha valaki ma gulyáslevest szeretne főzni, nem biztos, hogy egy szakácskönyvet vesz elő. Sokkal valószínűbb, hogy rákeres az interneten.” Éppen ezért jelenleg elsősorban online tartalmak készítésére koncentrál.

„Minden héten készülnek új receptek és új ötletek. Ott sokkal gyorsabban lehet elérni az embereket” – mondta. 

Románia is szerepel a tervek között

A jövővel kapcsolatban óvatosan fogalmaztak, de annyit elárultak, hogy több új projekten dolgoznak.

A fesztiválon szóba került az is, hogy a jövőben Románia is szerepet kaphat a terveik között.„Lehet, hogy egy idő után itt is megjelenik majd Jenő neve valamilyen projekt kapcsán” – mondta Dóra.

Emellett olyan vállalkozásokon és termékeken dolgoznak, amelyek kapcsolódnak a vendéglátáshoz, de nem feltétlenül éttermi formában jelennek meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?