Panaszkodik egy alkalmazott, mert évi 121 ezer eurós fizetéséért semmit sem kell csinálnia

Evéssel és újságolvasással keres évi 121 ezer eurót egy írországi pénzügyi menedzser. Az ír vasúttársaság alkalmazottja szerint ez diszkrimináció, ugyanis 2014 óta fokozatosan mentették fel kötelezettségei alól, ma pedig már semmit nem csinál munkaidejében és mégis megkapja a fizetését.

A legtöbb ember örülne annak, ha semmit sem kéne dolgoznia és mégis minden hónapban érkezne a mindennapi betevőre való, nem így van ezzel Dermot Alastair Mills, akit 2014-ben vettek fel az ír vasút egyik könyvelői állására. Elmondása szerint a munkája évről évre kevesebb lett, olyannyira, hogy mostanra mindössze újságolvasással és evéssel tölti a mindennapi munkaidejét. Az alkalmazott – mint mondja – boldog lenne, ha legalább egyszer egy héten akadna valami munkája.

Fotó: Pexels

A könyvelő szerint 2000-től 2007-ig 250 millió euró összegű költségvetésért volt felelős, majd 2010-ben előléptették, karrierje viszont 2013-tól kezdett el összeomlani, amikor áthelyezték egy másik pozícióba, ekkor egy három hónapos betegszabadságra kényszerült. Visszaérkezése után hibákat észlelt az adósságoknál, amiket jelentett az Irish Rail vezérigazgatójának, a könyvelő szerint ezután folyamatosan csökkentették a feladatait és a költségvetést, amiért felelős volt.

Mills az ügyvédjén keresztül fordult a hatóságokhoz, mivel kirekesztve érzi magát a munkahelyén, valamint mert a cég nem használja ki képességeit. Pedig fizetést is kap azért, hogy semmit ne csináljon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?