Hiába nyertek a bíróságon, mégis elveszik a gazdák földjeit a belényesi körgyűrű miatt

Miután novemberben első fokon pert nyertek a köröstárkányi gazdák a Bihar Megyei Tanács ellen, június 6-án a kormány elfogadta a dél-bihari Belényes körgyűrűjével kapcsolatos kisajátítási eljárás megkezdéséről, valamint a gazdasági-műszaki mutatók újbóli jóváhagyásáról szóló határozatokat.

A kisajátítási eljárás megkezdéséről szóló határozat összesen 14 850 négyzetméter telekre vonatkozik, amely a körgyűrű nyomvonalának kiterjesztéséből származó földterületet jelenti Köröstárkány és Várasfenes községek területén. Mint a Maszolon annak idején megírtuk, a dél-bihari város elkerülőútját úgy akartja megépíttetni a Bihar megyei önkormányzat, hogy az út a két szomszédos község, Köröstárkány és Várasfenes gazdálkodóinak földjein halad keresztül.

Mikló Ernő, a köröstárkányi helyi RMDSZ és a Bihar Megyei Tanács ellen pert elindító Köröstárkányi Közösségfejlesztési Egyesület elnökének elmondása szerint megdöbbentette és lesújtotta a községet a kormány döntése, hiszen ők mindent megtettek annak érdekében, hogy a kisajátítások ne folytatódjanak.

Mikló Ernő (állva) egy tavaly nyári falugyűlésen | Fotó: Kovács Zoltán

A kezdetekben beadvánnyal fordultak a megyei tanácshoz, tüntetést szerveztek a megyeháza elé, felszólaltak azon a megyei tanácsi ülésen, amelyen elfogadták a kisajátításokról és a kerülőútról szóló határozatokat, végül pedig jogi útra terelték az ügyet és első fokon meg is nyertek a pert a Bihar megyei tanács ellen. Azonban a bírósági döntést követően a kisajátítások és a kerülőút ügye visszakerült az Országos Autópálya- és Közútkezelő Társaság (CNAIR) hatáskörébe. Mikló Ernő elmondta, ezért Bukarestbe is elutazott, hogy ott is felszólaljon a köröstárkányiak érdekében, így az RMDSZ közbenjárására Sorin Grindeanu szállításügyi miniszterrel is sikerült találkoznia és tárgyalnia. Ekkor kapott szóbeli ígéretet arra, hogy amíg ő nem jön ki terepre, addig nem születik kormányhatározat az ügyben.

Igazságtalannak tartom, hogy a köröstárkányiaktól másodszor is elveszik a földjeik egy részét, ráadásul úgy, hogy első alkalommal sem kapott senki kártérítést, hiába voltak az összegek megszabva. A műszaki változtatások nemcsak az út szélességére vonatkoznak, hanem arra is, hogy megváltozik a belényesi kerülőút nyomvonala, és ezért van szükség újabb kisajátításokra. Ennek az egyik oka az az, hogy a köröstárkányi polgármesteri hivatal a már korábban meghatározott tervezetek nyomvonalára terveztette meg a település szennyvízhálózatának tisztítóállomását, ezért a kerülőútnak azt el kell kerülnie. Amíg mi próbáltuk megakadályozni azt, hogy folytatódjanak a kisajátítások, addig Ille Aurel Dan polgármester még a hét folyamán is Bukarestbe utazott, és azért lobbizott, hogy megváltoztassák a kerülőút műszaki mutatóit és elkezdjék a kisajátítási eljárásokat. Van olyan gazda, aki már átköltöztette a fóliasátrát a kisajátítás miatt, most azonban a kerülőút nyomvonalának megváltoztatása miatt vissza kell költöztetnie, mert a telkének egy másik részét veszi el az állam. Mást nem tehetünk, jogi úton megfogjuk támadni a kormányhatározatokat is” – mondta végezetül a köröstárkányi RMDSZ elnöke.

A tavalyi falugyűlésen döntötték el, hogy pert indítanak a megyei tanács ellen. A bírósági eljáráson első fokon nyertek is

Borsi Imre Lóránt, az RMDSZ megyei tanácsi frakciójának vezetője szerint úgy, ahogyan érthetetlen volt Ilie Bolojan megyei tanácselnök döntése, úgy érthetetlen most Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter döntése is, hiszen több szempontból is kérdéseket vet fel a belényesi kerülőút déli változata. „Több alkalommal is elmondtam a megyei tanács ülésén, hogy a várost elkerülő északi kerülőút változata nem járt volna ilyen mértékű kisajátításokkal és gazdasági, infrastrukturális és közlekedés szempontból is előnyösebb lett volna. A köröstárkányi gazdáknak akár a megélhetését is veszélyeztetheti a most elfogadott határozat, hiszen számos olyan földterület esik bele, amelyen jelenleg is fóliasátrakban termesztenek élelmet saját vagy eladás céljából a helyiek. Hab a tortán, hogy az általunk támogatott északi tervezet szerint a kerülőút legelőkön és további állami, a katonáság tulajdonában lévő üres területeken haladt volna át – tette hozzá.

Mint mondta a költségvetés szempontjából is hatékonyabb lett volna a várost északról elkerülő út kivitelezése, hiszen nem lett volna szükség a vasúti felüljárókra, a Fekete-Körösön áthaladó két híd, a számos felüljáró és a völgyhíd megépítésére, ezáltal a kivitelezési költségek jóval alacsonyabbak lehetek volna, ugyanakkor a városban épülő ipari park is a település északi részén helyezkedik el, emiatt a kerülőutat is megkell majd hosszabbítani, hogy közvetlenül kapcsolódjon az ipari parkhoz – magyarázta Borsi Imre Lóránt.

Fotó: Borsi Imre Lóránt Facebook-oldala

Hozzátette, az E76-os, Nagyváradi és Déva közötti országutat követően a térség második legforgalmasabb útja az a településről észak felé haladó 764-es megyei út, ami a Királyerdő-hegységet átszelve köti össze a települést az E60-as, Nagyvárad és Kolozsvár közötti országúttal, azonban ez nem fogja megoldani azt a gondot a városban, hogy a Belényes környéki településekről, a Kolozsvár felé tartó autósoknak ne kelljen továbbra is átkelniük a település központján.

A megyei tanácsban a kisajátításokra vonatkozó szavazás alkalmával az RMDSZ alakulata volt az egyetlen, amely a most kormányhatározattal elfogadott déli kerülőútról és az annak következtében végbemenő kisajátításokról szóló határozat ellen szavazott, azonban a PNL- és a PSD-frakcióknak együttesen megvolt a határozat elfogadásához szükséges kétharmadjuk.

A két elfogadott kormányhatározat részletei ITT olvashatók.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?