Miért tűnnek segítőkészebbnek az emberek az online térben, mint a valóságban? Miért fejezik ki magukat sértő és obszcén módon a kommentelők? Miért kezdenek egy bejegyzés alatt szópárbajba egymással? Ezekre a kérdésekre kerestük a válaszokat Vitus-Bulbuk Emese pszichológussal, családterapeutával, aki szerint a valóságos és virtuális énünk ugyanaz az ember, akinek több oldala bontakozik ki, de egyik sem igazabb, mint a másik, vagy ha tetszik, mindegyik ugyanolyan igaz, mint a másik.

Amióta a közösségi média az életünk szerves részévé vált, azóta folynak a kutatások arra vonatkozóan, hogy milyen mértékben és hogyan változtatja meg az életünket az internet és minden, ami ehhez kapcsolódik. „A kutatók egyetértenek abban, hogy vannak olyan lelki folyamatok, amelyekre igenis hatással van az online világ” – jelentette ki Vitus-Bulbuk Emese. Hozzátette, tény az, hogy a közösségi média használa hatással van az életünkre, lelki folyamatainkra és nagyban hat a személyiségünkre is, főleg a gyermekek éppen alakuló személyiségére.

Amíg egy felnőtt ember személyisége már szűrökkel rendelkezik, amik segítenek neki viszonyulni a külvilág behatásaira, addig a gyermeki személyiség az, ami nagyobb mértékben van kitéve a közösségi média hatásainak. A pszichológus szerint a kulcs a folyamatos tanulás lenne, megtanulni együtt élni, felülvizsgálni és megszűrni az információt. „Az a nehéz, hogy felnőttként is bele kell tanulni ebbe, ez nem jön magától, nincs rá mintánk, így továbbadni és tanítani is bajos lehet” – jelentette ki. Ezzel szemben a mai gyerekek úgy születnek, hogy még tudatuknál sincsenek, de már lájkokat kapnak és tele van velük az internet.

A szakértő szerint mindaddig, amíg a közösségi média használata megfelelő mértékben van jelen az életünkben, mi uraljuk, és csupán eszközként tekintünk rá, addig természetes segítség vagy épp szórakozási lehetőség marad. Amikor már elkezdünk érzéseket társítani mellé, hiányt pótolunk, fájdalmat tompítunk, félelmet csökkentünk, dühöt, haragot élünk ki, szeretetért kuncsorgunk, az már személyiségmódosuláshoz vezethet. „Ha jól megnézzük, ez akár a függőség definícióját is kimerítheti. Mindaz, ami megakadályozza, hogy a saját életünket éljük és inkább elbotlaszt, elakaszt, minthogy a fejlődésben segítene, az bizonyos mértékig függőséget és stagnálást, leépülést eredményez” – jelentette ki.

Minden, ami hatással van ránk, a személyiségünket is alakítja

Sokaknak egyszerűbb, stresszmentesebb kifejezniük magukat az online térben, mint személyesen. Néhányszor olyan bejegyzést, fotót tesz közzé valaki , amin a közvetlen környezete ledöbben, hiszen egy eddig ismeretlen oldalát mutatja meg. Vitus-Bulbuk Emese szerint a valóságos és virtuális énünk ugyanazon ember több oldalát domborítja ki, de mindegyik fél mi vagyunk, egyik sem igazabb, mint a másik, vagy ha tetszik, mindegyik ugyanolyan igaz, mint a másik. „Az, hogy melyik világban hogyan működünk, az a személyiségünktől függ, attól, hogy hogyan és milyen szabályokat, kereteket tanultunk meg, fogalmazunk meg és állítottunk fel magunknak” – jelentette ki.

A közösségi média platformjainak lényege a kapcsolattartás és a szórakoztatás, ami már önmagában is arra ösztönöz, hogy használjuk ezeket. „Minden, ami hatással van ránk, az a személyiségünket is formálja. A különböző személyiségjegyek érzékenyebbek vagy ellenállóbbak a ráhatásoknak” – mutatott rá a pszichológus. Egyes kutatások szerint minél lelkiismeretesebbek vagyunk, annál kevésbé jellemző, hogy függővé váljunk, ugyanis a lelkiismeret megakadályoz minket abban, hogy a jóval pozitívabb énünket mutassuk a közösségimédia-platformokon, és abban is, hogy túl sok időt töltsünk ott mások életét figyelve. Ha kevésbé jellemző ránk a lelkiismeretesség, akkor valószínűbb, hogy a hiányosságainkat azzal kompenzáljuk, hogy a virtuális térben igyekszünk minél aktívabban részt venni, egy pozitívabb énképet prezentálni ismerőseinknek. Egy ilyen tulajdonság lehet a barátságosság is, „bár azt hinnénk, hogy aki barátságos, az inkább hajlamos a platformokon szörfölni és lájkokat osztogatni, a valóság az, hogy a barátságtalanabb emberek azok, akik több időt töltenek a hálón és kutakodnak mások magánéletében” – mondta a szakember.

Miért nyilvánulunk meg másképp a közösségi médiában?

Vitus-Bulbuk Emese szerint az érzelmi labilitás is egy olyan személyiségjegy, ami miatt egyes emberek másképp nyilvánulnak meg az online térben, mint a valóságban. „Akiknek nehezebb a való világban kapcsolatokat kialakítani és ezeket megtartani, azok a virtuális térben nagyobb biztonságban érezhetik magukat. Sokkal több energiát fektetnek abba, hogy saját magukat pozitív színben tüntessék fel, és minden pozitív visszajelzés hatalmas örömmel tölti el őket” – magyarázta. Ők úgy gondolják, hogy az önértékelésük ettől változik és erősödik, viszont ez az egyik legnagyobb illúzió, amibe belecsúszhatunk. „Mivel ezek a kapcsolatok nem valódiak, nagyon sok esetben nincsen realitásalapjuk, így az önértékelésre sem tud tartósan pozitív irányba hatni. Ugyanakkor pont ezért nagyon hamar lerombolható, mert nem áll biztos alapokon” – figyelmeztetett.

A pszichológus szerint a felelősségvállalás és az anonimitás befolyással van arra, hogy valaki miként és hogyan nyilvánul meg a világhálón. Egy utálkozó poszt alatti kommentnél a felelősség megoszlik, így felvállalható akár egy sokkal erősebb hangnem is, viszont ha mindezt személyesen kellene megoldani, az nem bevállalható, hiszen a konfliktuskerülés és a felelősségtudat jóval nagyobb. „Ugyanakkor ez igaz fordított esetben is, pozitívan hat az önértékelésünkre, az önbecsülésünkre, ha sokan látják, hogy részt vettünk egy adománygyűjtő akcióban vagy vért adunk. Ezt meg tudjuk osztani, sokan kommentálják, lájkolják, újra megosztják és így begyűjtjük a dicséretet, elismerést és rajongást” – magyarázta.

Kik a kommentelők?

Sokan fontosnak érzik megosztani a véleményüket, kritikáikat, visszajelezni annak, akit követtek. Vannak olyanok, akik nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy hitelesek maradjanak önmagukhoz, és kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanúgy viselkedjenek, mintha a való világban kellene elmondaniuk a véleményüket. Ezzel ellentétben „van egy másik tábor, akik heccből, passzióból, dühlevezetésből, kíváncsiságból, bosszúból, félelemből teljesen mást mutatnak, mint akik valójában” – mutat rá Vitus-Bulbuk Emese. Ezt azért is követhetik el, mert megoszlik a felelősség, mert nincsenek következmények, vagy a gondolkodásmódja jogosítja fel erre.

„Az online szájkaraté továbbra is úgy gondolom, hogy azért fontos az embereknek, mert kevésbé kell bírni a feszültséget, ami azzal járna, hogy a másik szemébe kell nézni, ha az fizikailag is jelen van” – magyarázta. A virtuális térben egyesek azért találják meg a hangjukat, mert a valóságban különböző okok miatt nem bírják a konfliktusok feszültségét, a félelmet, hogy a másikkal ellentétes véleményük legyen, hogy magukra haragítsák, netán megsértsék őket. Egyesek nehezen tudják belehelyezni magukat a másik ember helyzetébe, pozíciójába, érzelmi világába. „Ha ez egy fejlődési folyamat egyik állomása és utána szintet lépünk, bevállalva a személyes konfrontációt, akkor ez még hasznos is lehet” – mutatott rá a pszichológus. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy személyiségromboló cselekedetté válhat, ha ezen a szinten elakadunk, és nem vesszük figyelembe azt, hogy a másik embernek ezzel mit okozunk.

„Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy a közösségi médiát hasznunkra fordítsuk és eszköznek tekintsük, fontos tudatosan jelen lennünk, realitásvezérelten éljünk, és egészséges szkepticizmussal tekintsünk virtuális világra” – jelentette ki Vitus-Bulbuk Emese.