Nyugodtan, de még nagyobb energiával készül Ferenczi Kamilla az X-Faktor döntőjére

Ferenczi Kamilla nyugodtan várja a közeledő szombatot, amikor kiderül ki lesz a jubileumi X-Faktor győztese. A marosvásárhelyi lány hatalmasat énekelve jutott be a legjobb három versenyző közé múlt szombaton. A Maszolnak nyilatkozva elmondta, a nyugodság mellett felkészülten várja a szombati döntőt. A finálét az RTL Klubon követhetik a nézők szombaton, romániai idő szerint 21 órától.

Két hete beszéltünk utoljára, mi változott azóta és, hogy érzed magad így a finálé előtt?

Nagyon várom már, hogy felálljak az X-Faktor színpadára. Úgy fogom most már fel, hogy minden, ami most történik, az ráadás, az eddigi munkám megkoronázása. Ez már nem is verseny, hanem ünnep lesz. Bármi fog történni, innen az csakis jó lehet. Nem tagadom, várom, hogy már otthon legyek Marosvásárhelyen, ettől eltekintve ugyanúgy próbálok, hasonló intenzitással készülök a döntőre, mint az elmúlt hetekben az élő adásokra. Talán még azt is kijelenthetem, hogy most még nagyobb energiával készülök és higgadt is vagyok. Ebben a felkészülésben rengeteget segít a mentorom, Puskás Peti, de az RTL Klub X-Faktor stábja is, akik fantasztikus munkát végeznek.

Mit vársz el magadtól a döntőben?

Szeretnék minél jobban teljesíteni a döntőben, hogy úgy jöjjek le a színpadról, hogy azt érezzem, mindent megtettem, ami tőlem telhetett, és kitettem a lelkem a közönség elé.

Fotó: X-Faktor/Facebook

Négy dalt is elő fogsz adni a nézőknek. Milyen stílusú dalokat hallhatunk majd tőled?

Balladákat fogok énekelni, a harmadik dal például egy mentorduett lesz, valamint bemutatom a győztes dalomat is a nézőknek. Úgy gondolom, hogy a győztes dal megmutatja igazán a képességeimet, ugyanakkor közel is áll hozzám, mert rólam szól. A dalt Molnár Ferenc Caramel írta nekem, ami megtisztelő számomra.

Mivel bátorít a mentorod, Puskás Peti?

Ő az egész felkészülést hozta fel példának. Úgy fogalmazott, nagyon szerette és szereti a kitartásomat, a feladatra való koncentrálóképességemet. Amikor beszéltem veled utoljára, a harmadik élő show előtt, azt mondtam, hogy az volt a vízválasztó. Peti szerint a következetességem és kitartásom meg fogja hozni a gyümölcsét, csak bíznom kell magamban. Mindketten hálásak vagyunk, hogy ilyen fantasztikus emberekkel tudtunk együtt dolgozni, mint például Caramel és Tóth Vera. A mentorom azt mondta, a döntés innentől a nézők kezében van, itt már nincs, amit el lehetne rontani.

Milyen volt számodra Tóth Verával együtt énekelni?

Nagyon jó érzés volt vele lenni egy színpadon. Hamar megtaláltuk a közös hangot, öröméneklés volt mindkettőnknek a duett. Vera nagy erőt adott nekem és rengeteg jó tanáccsal látott el. A legkedvesebb mondat, amit tőle megjegyeztem, az volt, hogy amit mi megtanultunk, azt nem tudja tőlünk senki elvenni.

Fotó: X-Faktor/Facebook

Nagyot küzdöttél az elődöntőben és vitathatatlanul erős pillanataid voltak. Honnan kaptál erőt, hogy így küzdj?

Szerettem volna, ha átjön a képernyőn keresztül is, hogy én küzdő szellemiségű versenyző vagyok, aki nem adja fel soha, és azt hiszem, ez billentett át abban az állapotba, amikor az izgulást felváltotta a belső erő. Én lassabban nyílok meg, de azt érzem, ez egyre jobban sikerül és ezt kezdték meglátni a nézők is. Remélem a továbbiakban is kíváncsiak lesznek rám és támogatni fognak.

Mit üzensz az itthoni barátaidnak, rajongóidnak?

Marosvásárhelyen a barátaim egy nagy társaságban ülnek össze, hogy közösen szurkoljanak nekem, és ez rengeteg erőt ad. Jó érzés azt tudni, hogy együtt lesznek, mert az egészet úgy fogom fel, hogy az imádság is sokkal jobban hat, ha többen imádkoznak. Minden szavazat számítani fog, ezért arra kérem a barátaimat, rajongóimat, álljanak ki mellettem, támogassanak szavazataikkal most szombaton. A családomnak pedig azt üzenem, nagyon várom őket, hiszen itt lesznek a nézők között.

Ferenczi Kamilla családja is készül a szombat esti döntőre. Édesapja, Ferenczi János a Maszolnak adott nyilatkozatában azt mondta, mindig is érezte és tudta, hogy lánya különleges. „Minden apának azt kívánom, hogy azt a büszkeséget érezze, amit én most érzek, bármilyen tevékenységet folytat is a gyermeke. Hatalmas élmény látni a gyermekemet így fejlődni, kinyílni. Nagyon boldog vagyok, hogy a lányom ilyen alázattal és céltudatossággal követte azt az utat, amit a sors neki írt” – mondta az édesapa. Hozzátette: Kamillának az élete ötéves kora óta az éneklésről, a zenéről szólt. Szülőkként igyekeztek biztosítani számára, hogy ki tudjon bontakozni abban, amit szeret. A döntő előtt azt üzeni lányának, hogy büszke rá, és kéri, bízzon önmagában, mivel mindene megvan ahhoz, hogy sikeres énekesnő váljon belőle.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?