A borzonti születésű Baricz Gergő zenész-énekessel beszélgettünk az idei nyár utolsó erdélyi fellépése, a torockói Összetartozás-koncert után. Gergő 2010-ben a Megasztárba jelentkezett, de az egy évvel későbbi szereplése az X-Faktorban tette igazán ismertté. Első saját dala 2012-ben jelent meg, majd 2013-ban indult A Dal című Eurovíziós dalversenyen. Azóta folyamatos pörgésben van: zeneszerzéssel, énekléssel, fellépésekkel és tanítással telnek napjai. A nemrég a sepsiszentgyörgyi Arénában bemutatott István, a király rockoperában Koppányt alakította.

Egy mozgalmas időszakon vagy túl, sikerült kipihenned magad?

Az István, a király produkció miatt minden hónapban Sepsiszentgyörgyre kellett utaznom, és az már rögtön meghatározott egy-egy hetet az életemből. Fellépésekre, koncertekre vagy interjúkra gyakran vissza kellett érnem Magyarországra, így Sepsiszentgyörgy és Budapest között ingáztam folyamatosan. Közben a zenekaraimnál is akadnak teendők, azokkal is haladni kell.

Alig értem haza, máris egy kisfilmet forgattam a határon túli magyar értékmegőrző közösségekről. Közben megkezdődött az iskola, a Kőbányai Zenei Stúdióban énektanár vagyok, tehát ezen a téren is beindult az élet. Megkezdődött az Eucharisztikus Kongresszus, ahol vasárnap én is felléptem. Az az igazság, azt sem tudom, hol vagyok, csak így ledarált az egész, mindig csak a következő pár napra koncentrálok.

Hogyan jött a megkeresés az István, a király rockoperába? Annyira fiatal vagy, miért nem István szerepében láttunk a színpadon?

Felhívtak, hogy van lehetőség jelentkezni a székelyföldi István, a király produkcióra, és én a Szállj fel, szabad madár című dalt küldtem el a videocastingra. Utána persze próbáltak meggyőzni, finoman utaltak arra, hogy legyek inkább István. De én nem vagyok István, István az más. Bárki lehetek a Koppány táborból, de István nem.

Elsősorban zeneileg sem, másrészt meg gyermekkori élmények alapján Koppányhoz húztam, nem tudtam volna annyira jól érezni magam István szerepében, nem tudtam volna annyira azonosulni vele. Nem állítom, hogy könnyű volt, mert kezdettől fogva tisztában voltam, hogy Vikidál Gyula nagyon magasra tette fel a lécet. Mindenki Vikidált szeretné visszahallani, és ilyen szempontból ez nagy kihívás volt számomra. Többet kellett adni, hogy a nézővel elfelejtessem ezt az elvárást, ezt az igényt.

Te miként élted meg, hogyan vészelted át ezt a közel másfél éves megálljt parancsoló periódust? Számodra voltak pozitív hozadékai ennek az időszaknak?

Voltak nagyon jó pillanatok benne amúgy, elkapott, beindult az alkotói véna, a dalírás és az alkotás. Sikerült pár elmaradt, elkezdett projektet befejezni, többek közt a Loyal Apples’ Club együttessel, amelynek énekese vagyok, befejeztük Az elátkozott part 1 című lemezt, amely tavaly júliusban jelent meg. Ez egy hétdalos féllemez, fél anyagnak szántuk, azért is ez a neve, mert lesz folytatása is. Ugyanakkor a Blind Foxes nevű zenekarommal idén nyáron jelent meg a Hardcore című új dalunk, amely szintén ennek az időszaknak a termése. A másik nagy előnye az volt, hogy nagyon sok időt tudtam otthon, azaz Borzonton tölteni. Hosszú idő óta nem adatott meg az a lehetőség, hogy öt napnál többet huzamosan otthon lehessek. A karantén alatt volt olyan időszak is, hogy két hónapig is otthon tartózkodtam.

Akkor termékeny volt a karanténban töltött időszak…

Hát, lehetett volna termékenyebb is. Utólag van egy pici bűntudatom, hogy milyen jó időszak volt, és mennyi mindenre ki tudtam volna még használni… De az alkotás mellett új dolgokat is kipróbáltam, kenyeret sütöttem, kísérleteztem kovászkészítéssel, tönkölykenyér-sütéssel, kirándultam, olvastam.

Szeptember 5–12. között zajlik Budapesten a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus, amelynek több híres személyiség között te is egyik hírnöke vagy. Mit jelent számodra hírnöknek lenni?

Amikor megválasztottak, én nem tartottam magamat méltónak erre a szerepre. Volt egy rádiós interjú és annak kapcsán kerestek meg. Úgy gondolták, hogy tudok annak a generációnak a nyelvén beszélni, amelyből én is származom, valamint életformámmal is bizonyítom, hogy AC/DC-dalokat énekelve is tud az ember hívő katolikus lenni. Amit én vállalok is. Szerintem a tanúságtétel a legnagyobb feladat ebben. Abban bízom, hogy valahányszor megszólaltatnak engem, akkor a legmegfelelőbb szavakat tudom majd tolmácsolni. Magaménak tartom és tisztelem ezt a vallást, mert a szüleimtől kaptam, tőlük örököltem.

Tehát a vallásosság és a rockzene nem zárja ki egymást…

A rockzene eleve kicsit lázadó. Amúgy sok esetben a szeretetet szokta kiválasztani forrásának, főként azokra a dalokra, rockzenekarokra gondolok, ahol a szeretettel szembeni igazságtalanság ellen lázadnak, azt fejtik ki. De a rocktörténelem számos kiemelkedő darabja pusztán a szerelemről, a természetről szól. Amikor tiszta szándékkal születik meg bármilyen zenei műfaj, akkor annak valahol magában kell hordoznia Istent is. De konkrétan, szövegileg is belekódolva magát az istenhitet leginkább – a country után – a rockzene műfajában lehet megtalálni.

Például a Tankcsapda Mennyország tourist-dala, amelyen egy hívő ember felráncolhatja a homlokát, hogy miként lehet ilyet énekelni. Első hallásra rögtön beskatulyázhatnánk a zenekart, de sok Tankcsapda dalszöveg érinti témájában a hitet, a bibliát és az eleve klasszikus értékeket. Az tény, hogy nem a virágnyelv úttörői. Rengeteg rockzenész van, aki belül mélyen megéli hitét és egy egészséges értékrend alapján a jóra törekszik. 

A nagyon feszes nyár után mi következik, van kilátásban új dal, új lemez?

Jelenleg a Loyallal Az elátkozott part lemez második részére fektetek hangsúlyt. Amennyire csak tudok, mert kicsit szét vagyok szabdalva a programok terén és nehezen tudok haladni A másik zenekarom, a Blind Foxes főhadiszállása Marosvásárhelyen van, oda is el kéne jutnom minél hamarabb egy három-négynapos dalötletelésre, hogy Kovács Norbert barátommal tudjuk folytatni a munkát. Félkész, 60–70 százalékos dalok vannak előkészítve, de más munka is van velük. Amikor elkészül egy dal, meghallgatjuk, és előfordul, hogy átformáljuk, átdolgozzuk, mert addig nem adjuk ki, amíg nem vagyunk elégedettek vele. Munka lenne bőven, csak idő legyen rá.

Mikor látunk újra Erdélyben?

Szintén tavalyról halasztódott el a Házhoz megy a Zenede projektünk, amelyben magyar és külföldi rocklegendákat ismerhetnek meg koncert és zenetörténeti előadás keretében a diákok. A rockzene-történeti előadás egy elég széles időszakot foglal magába, a bluestól – magyar viszonylatban – a Tankcsapdáig, míg a trash metal területén a Metallicáig. Októberben két héten át ezzel a produkcióval járjuk körbe Erdély iskoláit. A délelőtti előadások a diákoknak szólnak, azonban bizonyos helyszíneken esténként a felnőtt zenekedvelő közönséget is várjuk.

(Nyitókép: Kotschy Gábor)