Krasznán, az Erdőszél utcában, a többnyire romák által lakott negyedben találkozom Erzsi nénivel és fiatal rokonával, a kétgyermekes Imolával. Kellemesen csalódom, hiszen az 59 éves nőt, még 50-nek sem gondolni, mint ahogy az sem, hogy hat gyermeke, 11 unokája és egy dédunokája van már. Igényes, kedves, mosolygós. Azt ajánlja, a beszélgetést munkahelyén, a krasznai önkormányzatnál tartsuk, bár ő is és a lánya is szívesen fogad. Így a hivatalba megyünk, ahol otthonosan mozog, lelkesen beszél munkájáról, életéről, tapasztalatairól.

Csengettyűs Erzsébet közel tíz éve egészségügyi közvetítő (mediator sanitar), és szinte 500 romáért felel. Még mielőtt megkérdezném, elmondja, közéjük tartozik ő is, de ő magyar roma, viszont akikért felel, a községhez tartozó rátoni és hosszaszói romák románok. Nagyon nagy a különbség a krasznai magyar romák és a román romák nyelvezete között. Ők a magyar szavakhoz társítják a szavakat, a román romák viszont a román szavakhoz. Kezdetben ő is nehezen „talált közös hangot” velük, de megszokta, és már jól „beszéli a nyelvüket”. „Az elején a kisgyermekek csak figyeltek, hogy mit mondok, mert bár romául beszéltem, nem értették” – mondja.

Reggel nyolc órakor kezdi munkáját a hivatalban, 11 óráig ott van, majd kimegy terepre. Az orvosi rendelőben két háziorvos dolgozik, velük tartja a kapcsolatot, ők kérik meg, hogy a két, többnyire romák által lakott településen szóljon a kisgyermekes anyukáknak, hogy vigyék gyermekeiket oltásra, a várandós kismamák pedig menjenek felülvizsgálatra. Volt, hogy egy nap 70 családot is meglátogatott, mert az időseket is felkeresi. Bár eleinte idegenkedve fogadták, mára mindenki ismeri, befogadták, mert ő a „csempekályhás” Janinak a felesége, férjének pedig nagy tekintélye van köztük, mert kiváló szakember, fiával csempekályhákat rak a környéken.

Kapott egy második esélyt

Élete viszont nem volt mindig felhőtlen, egykoron azon gyermekek közé tartozott, akik nem jártak iskolába, szülei nem taníttatták, így mindössze csak hat osztályt végzett. A nagy változás 51 évesen következett be, a Zilahi Református Wesselényi Kollégium akkori igazgatója, Kovács Irénke, jelenlegi szenátor, elindította a Második Esély programot, arra ösztönözve a nyolc osztállyal nem rendelkező tanulókat, hogy iskolába járjanak, tanuljanak.

„Itt tanítottak a kertünk aljában lévő baptista imaházban, a fiatalok sokszor csúfolkodtak, hogy mit akar ez az öregasszony itt közöttünk, ezért néha nem mentem órára. Olyankor bejött hozzánk az igazgatónő, felkeltett, és szinte kérlelt, hogy menjek, mert ügyes vagyok, szorgalmas, az egyik legjobb tanulója, és még sokra vihetem az életben még 51 évesen is. Mindig azt mondta: „Erzsikém, ne add fel!” Neki köszönhetem, hogy elvégeztem a nyolc osztályt, majd Marosvásárhelyre beiratkoztam egy tanfolyamra, azt követően lettem itt egészségügyi közvetítő – mesélte Erzsi néni, akit kollégái kedvelnek, azt mondják, ő nem roma, „te a miénk vagy”. Mindig arra törekedett, hogy gyermekei tanuljanak, így egyik lánya a község egyik legismertebb éttermében szakácsként dolgozik, néha még ő is besegít neki.

Rokona, Imola, jelenleg gyermeknevelési szabadságon van, egy hétéves kislány és egy kétéves kisfiú édesanyja. A gyermekek születése előtt a szilágysomlyói cipőgyárban dolgozott. Anyja szilágysomlyói, édesapja krasznai, második osztályos koráig ő is a városban lakott, majd édesapja megbetegedett, betegnyugdíjas lett és Krasznára költöztek, úgy gondolták, jobb lesz házban lakni. Férje nagyilondai román roma, s bár anyósa magyar, nem tanult meg magyarul, mert a településen csak románul beszéltek. Kezdetben ők is ott laktak, de nem volt olyan jó a megélhetés, mint Krasznán, ezért ide költöztek, házat vásároltak, bővítettek, férje a helyi bútoráruházban dolgozik, összerakja a berendezéseket, és ha kell, házhoz is szállítja. Azt mondja, ha nő a kicsi, beíratja az óvodába, és ő is elmegy dolgozni. Hogy milyen tagozatra íratja, nem kérdés. A lánya is magyar óvodába járt, jelenleg magyar iskolába, a kisfiú is ott fog tanulni. Mióta Krasznán laknak, a férje is megtanult magyarul. Azt mondja, a vegyes házasságban élő romák többsége beszéli a magyar nyelvet, gyermekeiket magyar tagozatra íratják.

„Belegondoltam, ha román osztályba adom, a magyar nyelvet nagyon nehezen tanulja meg, de ha magyar osztályba járatom, a román nyelvet is megtanulja, így mindkét nyelvet fogja tudni” – meséli Imola, aki fontosnak tartja kiemelni, hogy bár szülei idejében még elhatárolódtak a roma gyermekektől, ma ez már nincs így. Az elemiben és a középiskolában, ahol egyedüli roma gyerek volt az osztályban, társai barátkoztak vele, a tanárok kedvelték. Egyetlen bánata, hogy a középiskolai évek után nem tanult tovább, pedig „lett volna lehetőségem, de nem használtam ki” – mondja.

„Édesapám a mai napig haragszik, amiért nem iratkoztam be az egészségügyi szakiskolába, de nem szerettem azt a foglalkozást, nem vonzott, és azt mondtam, nem akarok olyat csinálni, amit nem szeretek. Édesapám már akkor betegnyugdíjas volt, nehéz lett volna engem támogatni, ezért inkább feladtam a továbbtanulást. Azt mondtam, elmegyek dolgozni, mert azt éreztem ez nagy segítség a családnak, nem kell tőlük függjek, bár édesapám még banki kölcsönt is felvett volna, csak tanuljak, de nem fogadtam meg a tanácsát, a lelkiismeretem nem engedte, hogy eltartassam magam. Most azt üzenem minden fiatalnak, hogy tanuljanak, éljenek az adott lehetőséggel, hogy legyen munkahelyük, jövőjük. Az itteniek befogadók, nyitottak, szeretnek dolgozni, a férfiak és a nők is egyaránt, ha felnőnek, építenek, bővítenek, iskolába járatják a gyermekeket, jó kapcsolatban élnek egymással” – meséli.

Az egyház a fő kapocs a romák között

Erzsi néni reformátusnak született, Imola katolikusnak, fiatal korában gyakran ministrált a templomban. Nagynénje büszke volt, hogy fia legelőször konfirmált a romák közül. Most viszont mindketten baptisták. Azt vallják, itt találták meg a hitet, a lelki békét.

„A baptistáknál azt hirdetik, hogy aki hisz és megkeresztelik, és elhagyja a világot, annak kicsapongásait, az üdvözül. Meghallgatjuk az evangéliumot és elfogadjuk annak igazságát. Közülünk is vannak szolgálattevők, akik igét hirdetnek. Lelki szinten felkaroltak minket. Hetente kétszer van igehirdetés, vasárnapi iskola is van a gyermekeknek, én is foglalkozom velük” – meséli Imola, majd visszatérve a házukhoz, látni, hogy a környéken élők rendezett körülmények között laknak, van aszfaltos út, vízhálózat, közvilágítás, minden, ami a felzárkóztatáshoz kell, mert a krasznai önkormányzat arra törekszik, hogy mindenki számára ugyanolyan körülményeket biztosítsanak.