Bemutatták Csíkszereda 2022-es költségvetését

Az elmúlt évhez hasonló arányban szerepelnek a beruházási és a fenntartási tételek Csíkszereda 2022-es költségvetésében, ám az összegek jelentősen emelkednek. A sarokszámokról, tervekről, prioritásokról Korodi Attila polgármester számolt be a sajtó képviselőinek.

Várhatóan csütörtöki rendkívüli ülésén fogadje el a csíkszeredai önkormányzati testület a város 2022-es költségvetését, miután lezajlottak az egyeztetések és szakbizottsági viták – közölte Korodi Attila polgármester hétfői városházi sajtótájékoztatóján.

„Nagyon fontos elmondanom azt, hogy ha a sarokszámokat nézzük, akkor rekordnagyságú költségvetése lesz Csíkszeredának. Ez tényállás, nem tudjuk sem pozitívként, sem negatívként kezelni. A beruházások és a város működtetése szempontjából is számos területtel, tevékenységgel egészültünk ki, amelyek szükségesek és a gazdálkodásunknak hála lehetővé is váltak” – fogalmazott felvezetőjében Korodi Attila.

Hozzátette: a kultúra, a sport, az infrastruktúra területeit tekintve az év második felére csupán részlegesen tudtak tervezni.  Befolyásolja a számokat ugyanis az energiaárak alakulása, így minden önkormányzati intézmény esetében komoly kihívást jelent, hogy lesz-e folyamatos állami kompenzáció, hogy az energiaárak a mostani szinten maradnak, vagy esetleg csökkennek vagy növekednek – tette hozzá.

„Az energiaválság és az energiaárak miatt azt tervezzük, hogy az év második felében látva a nyáron mind kormányzati, mind piaci oldalról jövő döntéseket, ezek alapján hozzuk majd meg a szükséges korrekciós lépéseket” – fogalmazott.

Íme a részletek

A városvezető a részletekről is beszámolt. Mint elmondta: a költségvetés 276,2 millió lejes végösszege az előző évek tartalékaiból (75 millió lej), valamint az idei tervezett bevételekből (201,20 millió lej) tevődik össze. A tavalyihoz képest várhatóan 15,5 százalékkal növekedik a személyi jövedelemadóból befolyó összeg (73,12 millió lejre számítanak), míg az áfa-visszaosztásokból származó bevételek 26 százalékkal emelkednek (hozzávetőleg 15,70 millió lejt remélnek ebből). Az iskolai ösztöndíjak terén minisztériumi szinten is sok még a kérdőjel, de a költségvetés-tervezet a tavalyi 494 ezer lejjel szemben idén 1,875 millió lejjel számol – szögezte le az elöljáró.

A fejlesztések fejezete a költségvetés végösszegének 58 százalékát teszi ki, ami 160,11 millió lej. A 116 millió lejes különbség pedig a fenntartási kiadásokat takarja. A jelentősen megnövekedett működési költségek ellenére is sikerül tartaniuk a tavalyi arányt: az önkormányzat egy évvel ezelőtt is a büdzsé 42 százalékát különítette el működésre – emelte ki Korodi Attila.

A fejlesztési fejezetben a saját bevételek képezik a fő forrást: a város bevételei 75 millió lejt, az uniós források 57,5 millió lejt, az állami támogatások összege 17,20 millió lejre, míg a tömbház-hőszigetelésekhez a lakók általi hozzájárulása 10,37 millió lejt takar – sorolta. Az oktatási intézményrendszer működtetésére 12,80 millió lejt irányoz elő a tervezet, a kulturális intézményrendszer fenntartására bő 9,6 millió lejt (Csíki Játékszín: 4,02 millió lej; Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes: 3 millió lej; Csíki Székely Múzeum: 2,5 millió lej; Csíkszereda Kiadóhivatal: 150 ezer lej). A VSK fenntartására több mint 5 millió lejt, a sportiskola működtetésére 250 ezer lejt különít el a tervezet.

Az előkészített dokumentum elfogadása esetén az önkormányzat a vissza nem térítendő pályázatok közül 1,1 millió lejt fordít kultúrára és ifjúságra, 1,8 millió lejt sportklubokra, 1,74 millió lejt sportpályázatokra, 750 ezer lejt pedig egyházi pályázatokra.

A saját és társszervezésben megvalósuló kulturális programokra előirányzott összeg értéke közel 2,8 millió lej. Korodi Attila beszámolt arról, hogy a meglévők mellé tervezik új események megszervezését is. Például nyárindító zenei fesztivált, a Z-generációt megszólító hétvégét, bor- és utcazene fesztivált is szeretnének megvalósítani.

Szociális téren a gyermekek, idősek és fogyatékkal élők foglalkoztató központjaira, továbbá a házi beteggondozásra, közösségi támogató szolgáltatásokra és egyéb szociális szolgáltatásokra 1,3 millió lejt számszerűsít a tervezet. Útkarbantartásra 6,8 millió lejt, a közvilágítás működtetésére és fejlesztésére pedig 2,3 millió lejt szánnak.

Újdonság a részvételi költségvetés (500 ezer lej) bevezetése, valamint a hegyimentők támogatására szánt 240 ezer lej.

A főbb beruházásokat illetően idén elsősorban a mobilitási terv pályázatainak megvalósítására összpontosítanak (vasúti felüljáró újjáépítése, buszpályaudvar és -telephely létesítése, autóbusz-vásárlás, a Hargita utca felújítása), de ugyancsak kiemelten fontos a két épülő iskolai sportcsarnok befejezése, a Gál Sándor téri parkoló felújítása, a tömbház-hőszigetelések folytatása, a csibai és a szécsenyi vizes közműrendszerek építése, a krízisközpont kialakítása, a különféle területvásárlások, valamint a rákészülés az Anghel Saligny programra.

Az energiaár-emelkedés befolyásolja a sportlétesítmények fenntartását

A Maszol érdeklődésére Korodi Attila elmondta: bár korábban szóba került, sőt,lépések is történtek a sportminisztérium tulajdonában levő Vákár Lajos Műjégpálya és a hozzá tartozó létesítmények városi kezelésbe vételéről, a megnövekedett energiaárak más megvilágításba helyezték ezt az elképzelést

„Ahelyett, hogy a sportot tudnánk támogatni, minden erőforrásunk energiaszámlák kifizetésére menne el a jégpálya esetében. Ezért az a megoldás körvonalazódik, hogy a jégpálya felújítását a minisztérium végezné el az Országos Beruházási Társaság (CNI) finanszírozásával. Emellé bejött az a projekt, amelyet Novák miniszter úr szeretne végigvinni, ami a gyorskorcsolyát érinti és a téli, jeges sportok számára történne egy nagy beruházás. Ettől kezdve Csíkszereda csak szurkolni tud és örülni annak, hogy vannak elképzelések. Ha megvalósulnak, mindig nyitottak leszünk majd arra, hogy átvegyük a város ügykezelésébe” – fogalmazott a polgármester.

Hozzátette: a jelenlegi létesítmények (Erőss Zsolt Aréna, Csíki Csobbanó) esetén minden lehetőséget megragadnak arra, hogy megújuló energiaforrásokkal lássák el az épületeket, mivel a közintézményi infrastruktúra költségei nagy mértékben megnövekedtek. „Számos székelyföldi város egyszerűen bezárta a sportlétesítményeit, mi igyekszünk nyitva tartani, de nem egyszerű feladat” – szögezte le Korodi Attila.

(Címlapkép: Gábos Albin)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?