Akár egy zarándoklaton, többszázan gyűltek össze Csíkszentdomokoson szombat délelőtt, hogy méltóképpen tisztelegjenek egykori püspökük előtt születésének 125. évfordulóján. Közösségi összefogás árán „ajándékot” adtak Márton Áronnak, és ezzel együtt egész Székelyföld, sőt a Kárpát-medence magyarságának. A két összeforrt csűrre emlékeztető épület, amely az egykori püspök szellemiségét őrzi, kihívások tömkelegében létesült, de a magyar kormány, Hargita Megye Tanácsa és a civilek összefogása felülkerekedett az akadályokon: ki anyagiakkal, ki lelkesítéssel támogatta, mások pedig önkéntes tevékenységgel, süteménnyel, gépekkel járultak hozzá. Ezzel teljesült Áron püspök akarata: a közösségi összefogás, a hit ereje és a nehézségek együttes leküzdése bontakozott ki a faluban. (Fotók: Gábos Albin)

Márton Áron püspök születésének 125. évfordulója egyben imakilencedet záró egyházmegyei zarándoknap volt Csíkszentdomokoson. Többszáz hívet mozgatott meg a megemlékezés: a szentmise, amely nyitópontként szolgált, a templomot, a templomkertet és még az iskola udvarát is hívekkel töltötte meg. A szertartás Kovács Gergely gyulafehérvári érsek főcelebrálásával zajlott, a szentbeszéd pedig az összetartásra, Márton Áron hagyatékának megőrzésére és továbbéltetésére buzdította a jelenlévőket.

„Nem elegendő emlékét megőrizni, hagyatékát kinek-kinek meg kell élnie” – szólította fel az érsek az egybegyűlteket, akiknek többek között azt is elmondta, hogy ők maguk az ajándékok ezen a jeles napon. Ahogyan ajándék a központ, ajándék a benne zajló könyvbemutató és makettkiállítás is, mert mind arról tanúskodik, hogy az emberek hiszik Márton Áron tanítását, és bíznak benne, hogy szentté avatása megvalósulhat. A főcelebráns imájában arra kérte az egykori püspököt, „járjon közben híveiért Istennél, és a jelenlévők megígérik, hogy nem kell szégyenkeznie miattuk” – ami voltaképpen megvalósulni látszik, hiszen a jelenlévők, legyenek szülők, gyermekek, pedagógusok, városvezetők, politikusok vagy egyházi személyek, megtapasztalták az összetartás és tevékeny szeretet vigasztaló és kitartásra buzdító erejét.

„Márton Áron gyermeki szeretettel ragaszkodott szüleihez és szülőfalujához”

A szentmise lejártával a szószékről Márton Áron csíkszentdomokosi életét, egyházi tevékenységét és meghurcoltatását idézte fel előadásában a püspök hagyatékával foglalkozó Marton József. Noha áldás után a hívek hazamehettek volna, szinte senki nem mozdult a helyéről, a többség csodálkozva, elmerengve itta az előadó szavait. Hiszen azok többsége Áron püspök szülőfalujához kötődő történeteit tartalmazta, illetve azt a lelki megélést és „csomagot” is érintette, amellyel a falu, a falubeliek és a család útnak indította a székelyföldi egyházi vezetőt. „Egy jámbor székely család gyermeke volt”, aki a Szűzanya és oltári szentség iránti tiszteletét Csíkszentdomokosról vitte magával, ennek köszönhette abbéli elköteleződését, hogy naponta szentáldozáshoz járult a papneveldében, ahogyan azt is, hogy teherbíró, igazságkereső püspökké vált a későbbiekben.

Olyannyira kötődött szüleihez és szülőfalujához, hogy édesanyja és édesapja fényképét az íróasztalán tartotta, a szünidőket pedig minduntalan Csíkszentdomokoson töltötte. Püspökké válása sem tette felszínessé ragaszkodását: bár egyre ritkábban látogathatott haza, az otthonhagyottakról soha nem feledkezett meg. Mivel szülőfaluja templomában járulhatott először szentáldozáshoz, illetve ott tarthatta első szentmiséjét, hálából egy kelyhet ajándékozott a közösségnek. Püspöki fogadalmában is szülőfalujának tett ígéretet, és a fizikai távolság ellenére is gondja volt a népre, amely feltarisznyázta.

Körlevelében többször kérte híveit, hogy teremtsenek olyan otthont maguknak, amelybe a világ gonoszsága nem szivárog be, így a szent örökséget, a gyónás és szentáldozás kegyelmét gyermekeiknek is átadhatják. Csíkszentdomokos a püspök számára pontosan ilyen otthon volt, egy burok, amely megtanította, hogy az életet úgy kell elfogadnia, ahogy van, a maga nehézségeivel és nyomorúságaival együtt. Ehhez a székelyföldi élettapasztalathoz rendelte címerében a fenyőfát, amelyre úgy tekintett, mint a székely emberre, aki a zord éghajlat és nehéz sors ellenére is örökzöld marad.

Marton József a hagyatékból azt is felfedte, hogy Áron püspök szülőfalujában ízlelte meg a munka örömét, amely a későbbiekben is teherbírásra és az akadályok áthidalására sarkallta. Nem torpant meg az élet nehézségeitől, mert azt vallotta, „a székelyeknek sziklarepesztő hitük és önbizalmuk van”. Még a börtön és a kényszerlakhely sem törte meg, pedig ennek következtében előfordult, hogy 20 évig nem láthatta Székelyföldet, és ez idő alatt személye miatt egyházközösségét is meghurcolták, kikezdték, és kezdetét vette egyfajta csíkszentdomokosi egyházüldözés. Az ima maradt egyedüli eszköze, azzal vészelte túl a tébolyító időszakot, amely végén testileg egészségesen, lelkileg megtépázva távozott a szobafogságból.

Amikor ismét hazatérhetett Csíkszentdomokosra, a felújított templom avatásán prédikált, ahol hangsúlyozta, „apáink annak idején a templomhoz kötötték sorsukat, az élet küzdelme kemény volt számukra, de Istenben bíztak, ettől lettek vaskosok a templomfalak. Hitük tanította őket arra, hogy ha helyt akarnak állni a mostoha körülmények között, össze kell fogniuk”.

A jelenlévők arra is visszaemlékezhettek, hogy Áron püspök 1979-ben bérmált utoljára szülőföldjén. Egészsége ebben az időszakban már gyengélkedett, ekkor fejezte be püspöki szolgálatát. Temetésére azonban a csíkszentdomokosiak utolsó tőrdöfésként nem juthattak el: sokak visszagondolhattak rá, miként lehetetlenült el a buszok indulása utolsó percben a gyásznapon.

Márton Áron kérésére összefogtak: a magyar kormány, a csíkszentdomokosi közbirtokosság és a jólelkű emberek minden akadályt áthidaltak

A szentmisét és Áron püspök csíkszentdomkosi gyökereinek felelevenítését a Márton Áron emlékközpont megnyitása követte. A magyar kormány részéről Brendus Réka, a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese szólalt fel, hangsúlyozva, hogy „nincs ma Erdélyben olyan hívő ember, akinek ne nyílna ki és szorulna össze egyszerre a szíve Márton Áron nevének hallatán”, hiszen hatalmas erkölcsi, lelki hagyaték maradt utána, méltóképpen vált „emberkatedrálissá” a köztudatban.

Példája kiemelkedő, mert képes volt megmutatni a világnak, hogy a valódi értékek a legsötétebb időszakokon is átívelnek, de ahhoz meg kell tanulnia a következő nemzedéknek, hogy nem magától értetődő a szabadság és az igazság. Az igazság szolgálatában nem csupán azt mutatta meg, hogy melyek a valódi értékek, hanem azt is, hogy megéri küzdeni ezekért – részletezte Brendus Réka, majd hozzátette, „41 éve nincs közöttünk, de 125 éve itt van velünk” a székelyföldi származású püspök. Ennek kapcsán az emlékközpont sem csak egy épület, hanem egy lapja annak a könyvnek, amit a nép Márton Áronnal közösen ír: ebben az embereknek egyénenként az a feladatuk, hogy az örökül kapott értékek mentén cselekedjenek, támaszkodjanak közösségi összefogásra és építsenek tántoríthatatlan bizalmat.

Karda Róbert, Csíkszentdomokos polgármestere beismerte, volt időszak, amikor kérdésessé vált az emlékközpont befejezése, de mindig akadtak politikai, egyházi elöljárók és jólelkű civilek, akik elhivatottan álltak az ügy mellé – az összefogás tanúságtétel arról, hogy Márton áron sokaké, ma is sokakat inspirál. A hatalmas épület, amely illeszkedik a település és a táj képéhez, csűr jelleget öltött magára: a csűr egykoron a porták legnagyobb épületeként egy család megélhetését biztosította, ma ez a csűrszerű emlékközpont a falu és a magyarság lelki táplálékának ad otthont.

A megnyitón Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is beszédet mondott, amelyben kitért az egyházi és világi összefonódásra: ahogyan Márton Áron a közösségben egyszerre képviselt egyházi és világi értékeket, illetve mindkét téren elismerésre méltót alkotott, úgy ez a központ is összekapcsolja az egyházi és világi szférát egymással – vélekedett a politikus, hozzáfűzve, hogy székelyként tudta, mit jelent egy mostoha sorsú közösség tagjának lenni, mit jelent elviselni megaláztatást és jogtiprást – igazságkereső, imádságos lelkülettel mutatta meg mindenkinek, nincs fontosabb a szabadságra való jogunknál.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is kiemelte, Márton Áron akkor is megmozgatja híveit, ha már nincs közöttük. Neki köszönhetően jó irányba halad a közösség: hitében erős, és az összefogáson dolgozik.

Az eseményen a világi vezetők között jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke és Románia kormányfő-helyettese is. 

Az emlékközpontot Kovács Gergely érsek szentelte fel: a megnyitót követően az udvaron zsibongó tömeg körüljárhatta a helyiségeket. A továbbiakban Az erdélyi püspökök székesegyháza című kötet bemutatóján vehettek részt, illetve „Hazavisznek most az emlékezés szárnyai…” címen egy kiállítást is megtekinthettek. A gyermekek által készített makettek olyan épületeket és helyszíneket mutattak be, amelyek Márton Áron püspök életéhez köthetők.

A megemlékezéssel egybekötött emlékközpontavató nagy sikernek örvendett, az idősebbek hálatelt szívvel fedezték fel a termeket, közben arról beszélgettek, hogy „Istennek hála, szép és jó lett a központ”. A hangulatot a Csíkszentdomokosi fúvószenekar még ünnepibbé tette, a központ bejáratánál megállás nélkül fújták az indulókat, a székelyruhába öltözött kislányok, nők és asszonyok pedig kürtőskaláccsal vendégelték meg a betérőket, köztük Magyarországról érkező zarándokcsoportokat is.