Mi a teendő, ha zaklatja egy vagy több osztálytársa a fiúgyermekünket, akár már elemitől kezdve, hosszú időn át, a helyzet pedig nem akar oldódni, senki nem lép hatékonyan? „Ilyen a fiúk világa! Ezt a meccset egyszer kell lejátszani!” – mondták a mai férfiaknak gyerekkorukban, csakhogy ez már nem érvényes tanács Kalóz János pszichoterapeuta szerint, aki a Maszolnak elmondta, az iskolai bullying ellen törvény van, és ha nem sikerül iskolai szinten rendezni a konfliktust, merni kell a rendőrséghez fordulni. Bolla Emese tanítónő tapasztalata szerint megelőzhető, hogy elfajuljon a helyzet, ha a tanító folyamatosan jelen van a gyerekek között nulladik osztályban, amikor az erőviszonyok rendeződnek. A tanítónő szerint aggasztó, hogy az utóbbi években egyre gyakrabban a szülőket is be kell vonnia a gyerekek közötti konfliktusok rendezésébe.

„Létezik a szívatás, piszkálódás, és van a zaklatás, amikor tudatos és sorozatos a bántás. Ez mindig is volt és lesz. Jó lenne tudni megvédeni magunkat, de egyedül akár négy-öt másikkal szemben ez eleve problémás. Ám van eszközünk, és ez a törvény, ugyanis a bullying törvénybe ütközik: a 2019/221-es számú törvény tiltja az iskolai bullyingot” – szögezte le a Maszol kérdésére Kalóz János klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta.

A törvény előírása szerint zéró tolerancia van a bullyinggal szemben, és előírás az is, hogy bullying-ellenes csoportokat kell kialakítani az iskolákban, hisz veszélyessé válhat a zaklatottra nézve a sorozatos érzelmi bántás, hangsúlyozta a szakember, kiemelve, hogy volt már rá példa, hogy öngyilkosságig jutott a bántalmazott.

Kalóz János szerint fizikai bántalmazás esetén is erőteljesen kell fellépni: ha kezdene elfajulni a helyzet, be kell vonni az iskola vezetését és a szülőket, és „a bántalmazó gyermek tettének következménye kellene legyen. Amennyiben ez nem történik meg, a rendőrséghez kell fordulni, és akkor lehetnek komoly következmények”. Ennek érdekében viszont a törvényes utat végig kell járni, hívta fel a figyelmet.

Elmondta, minden iskolának kell legyen szülői szövetsége, ahová írásos panasszal fordulhat a szülő, és ennek nyomán az iskola vezetőségének el kell indítania a fegyelmi eljárást, amikor is behívják az érintett gyermekek szüleit. „Első körben így próbálják rendezni a helyzetet. Ha nem megy, akkor rendőrt lehet hívni, aki részt vesz a találkozón” – sorolta a lépéseket.  

Már nem érvényes a „védd meg magad!”

A pszichoterapeuta szerint az, hogy a fiúknak meg kellene védeni magukat, vagy meg kellene tanulniuk megvédeni magukat, az a „mi időnkben tényleg így volt”, de már abban a formában nem érvényes.

„Fiúkként pofozkodtunk, ütöttük-vágtuk egymást. Ha otthon az apámnak elmondtam, hogy engem megvertek, akkor még ő is adott egy nyaklevest, elküldött azzal, hogy ne nyavalyogjak. Ha piszkálgattak, szívattak más fiúk, megvártuk őket többen valahol, összeverekedtünk, kibékültünk. Nem volt következmény. Ha bekékült szemmel mentem az osztályba, és megkérdezte az osztályfőnök, mi történt, azt válaszoltam, hogy lefejeltem a falat. Nem árultuk el egymást, volt betyárbecsület” – idézte fel, rögtön hozzátéve, ma már nem így működik.

„A mi gyerekkorunkban nem volt konkrét törvény erre, ma már viszont egy pofonnak is komoly következménye lehet. Ugyanakkor a nevelés is változott, lazább is lett. Mindezeknek együtt a következménye, hogy ma már nem fér bele, hogy egy fiúnak meg kellene védenie magát. A hangsúly azon van, hogy élni kell a törvény adta lehetőséggel” – emelte ki ismét.  

Egy gyermek akármilyen jól tud replikázni, jó felkészültségű, 4-5 zaklató ellen egy idő után nem fog érvényesülni, és onnan rossz irányt vehet a történet, figyelmeztetett a szakember. „Azt sem ajánlom, hogy úgy védje meg magát, hogy odaüt egyet-kettőt, mert az sem jó irány. Ugyanakkor a valósághoz tartozik, hogy valójában a zaklatók nem azokat szúrják ki, akik meg tudják védeni magukat” – magyarázta. Hozzátéve, a zaklatóknak az otthonról hozott és más problémáik kivetülése, amit tesznek.

A rendőröknek megvannak a módszereik

Prevenciós eseményt ő maga is szervez időnként a gyerekeknek, amelyre a Kolozs megyei rendőrségnek az iskolai erőszak megelőzésével foglalkozó rendőreit hívja el, akikkel már kialakult a munkakapcsolat, számolt be Kalóz János, aki egyébként a Báthory István Elméleti Líceumban is fogad diákokat terápiára a szülői szövetség megbízásából.

„Másképp reagálnak a gyerekek, ha két rendőr bemegy az osztályba, és a zaklatásról beszél, hiszen ők határozottan el tudják mondani, hogy mi a következménye a szívatásoknak” – mutatott rá. Hozzátette, a rendőrök elmondása szerint, „ahol ők közbelépnek, ott következmények vannak”, és arra is megvannak a módszereik, hogy találjanak bizonyítékokat, hiszen főleg, ha az iskolában történik a bullying, vannak szemtanúk, akik lehet, hogy egy osztályfőnöki órán hallgatnak, de amikor a rendőrség bevonja őket, akkor már nem szoktak.

Úgy gondolja, nem azt a megoldást kell választani, hogy a gyermekeket más iskolába viszik. Amennyiben az iskola ódzkodik attól, hogy intézkedjen, a szülő maga is léphet. „Nem a rendőrség az első lépés, de ha nem marad más, akkor lépni kell. Minden szülőnek ezt tanácsolom. Nem kell menekülni, hiszen nincs garancia, hogy a következő iskolában nem lesz gond, és nem kell menekülni azért sem, mert törvénybe ütköző a zaklatás” – hangsúlyozta Kalóz János.

A pszichoterapeuta szerint a zaklatók, ha viselniük kell a következményeket tettük súlya szerint – bár garancia nincs, de – „nagy a valószínűsége, hogy már nem tevődik fel, hogy iskolát kellene váltani, hiszen kétszer is meggondolja, hogy még folytatja-e azok után, hogy családostul járta a rendőrséget”.  

Nulladikban rendeződnek az erőviszonyok

„A társadalomból kiszorítottuk azt a lehetőséget, hogy a fiúk, férfiak valahogy az erejüket összemérjék. A gyerekeknek ez nagyon fontos – gondolom, evolúciósan is –, hogy érezzék az erőviszonyokat. A fiúk ezt verekedéssel döntik el” – magyarázta Bolla Emese kolozsvári tanítónő. Tapasztalata szerint olyankor szokott elmérgesedni a helyzet, amikor egy osztályban váltják egymást a tanítók, „mert akkor nincsen figyelem, mindig új rendet kell megszokni”. Amikor viszont előkészítőtől negyedikig ugyanaz a tanító, akkor kézben lehet tartani, de állandó figyelemmel, hangsúlyozta a tanítónő.

„Előkészítő osztályban nagyon nehéz, főleg az első félév, azért is, mert az oviból úgy jönnek a fiúk és lányok, hogy ők a nagyok, a csoport többi része azt csinálja, amit ők mondanak nekik. Az iskolában bekerülnek egy olyan közösségbe, ahol már nem az életkor a fontos, – és nagyon nehéz nekik elfogadni azt, hogy most nem csinálja mindenki azt, amit ők mondanak –, hanem az erőviszonyokat kell tisztázni. A fiúknál ez mindig verekedéssel dől el” – magyarázta el, mi a konfliktus forrása.

Előkészítő osztályban így állandóak a kisebb-nagyobb összetűzések. „Oda is csapnak, csúnyán beszélnek egymással, és mindenki védi a maga igazát. Éppen ezért azt gondolom, hogy az elején nagyon oda kell figyelni ahhoz, hogy egy jó osztályközösség kialakuljon, ezek az erőviszonyok rendeződjenek, és a konfliktusok ne mérgesedjenek el . Ha az elején nem figyelünk, akkor az lesz, hogy többen kiszúrnak egyvalakit, aki vagy gyengébb, vagy egy kicsit másabb valamiben, és együtt ráállnak” – fejtette ki, hogy alakulhatnak a csoporton belüli viszonyok.

Az odafigyelés pedig azt jelenti, hogy állandóan jelen kell lenni: első félévben vagy akár egész évben, még szünetben is, hangsúlyozta az oktató, hiszen „a konfliktusokban felnőtt jelenléte nélkül nincs megteremtve egyfajta egyensúly. Amikor odamegyek egy ilyen konfliktushelyzethez, szavakkal lefordítom nekik azt, ami történik a másik fél számára. Hisz erős indulatok vannak, mindenki az igazát védi, és nem értik egymást. Nagyon sokszor félreértésből fakad az összetűzés: egyik csinált valamit, a másik nem úgy értelmezte, ahogy azt szánta. Ilyenkor el kell magyarázni mind a két félnek a helyzetet” – magyarázta a módszert Bolla Emese. Emellett fontosnak látja megtanítani a gyerekeknek, hogy nincs egy, örökérvényű igazság.

Mindez hosszas és nem könnyű feladat, ám megtérül. „Főleg a fiúk esetében azért áldásos, mert egy év alatt kialakítják az erőviszonyokat, beáll egyfajta rend, ami általában érvényes harmadikig, amikor elkezdődik a kiskamaszkor” – jegyezte meg a tanítónő.

A tanítónő szerint az ellentéteket az iskolán kívüli közös élmények, például a kirándulások is jól oldhatják, vagy az, ha a szülők segítenek összehozni a gyerekeket egy délutáni játékra: egymás otthonát és kedvenc tárgyait megismerve ugyanis hamar rájöhetnek, a másik gyerek hozzájuk hasonló: hasonló dolgokat szeret, és közös élményeik lehetnek. 

Bolla Emese tapasztalatai szerint a feszültség forrása többféle lehet: van, aki olyan szociális közegből jön, ami eleve leterhelő, de nagyon gyakran keverednek konflikusba a személyes teret nem érzékelő hiperaktív gyerekek, az otthoni korlátok nélkül nevelkedő, frusztrációjukat agresszióval levezető diákok, vagy éppen az erős áldozatszerepben élő gyermekek, akiknél minden apróság sírást vált ki. Ezekben az esetekben szülői vagy külső segítség is kell, és hosszú folyamat míg megoldódik, nem is biztos, hogy egy év elég. Emellett komoly konfliktusforrás az új gyerek érkezése miatti erőviszony-átrendeződés is.

Úgy véli, meg lehet előzni azt is, hogy egy-egy problémás családi hátterű gyerek zaklassa a többit, és akár maga mellé állítva társakat, rászálljanak egy-egy osztálytársukra, de ehhez is sok esetben kell a szülői és szakemberi segítség.

A tanítónő hangsúlyozza: elemi szinten a szoros felügyeletnek köszönhetően a súrlódások ritkán fajulnak valódi zaklatássá. 25 éves pályafutása alatt erre nem volt példa, csak hallott ilyen esetekről. Arra viszont látott példát, hogy olyan gyerek, aki 0-4. osztályban nagyon sokszor került konfliktusba – de akkor szinten lehetett ezt tartani –, kamaszkorában, hatodik osztály után már belekerült egy bullying helyzetbe: zaklatottként vagy agresszorként.

Húsz éve még nem voltak ilyen végletesek

Bolla Emese tanítónő úgy látja, az utóbbi időben sokkal súlyosabb a helyzet: húsz évvel ezelőtt a kisdiákok „nem beszéltek, nem viselkedtek ilyen végletesen egymással”.

„Pályám első tíz évében nagyon ritkán volt szükség arra, hogy a szülők segítségét kérjem, mert olyan feszültségek voltak a gyerekek közt, amiket nem tudtam oldani. Ám az utóbbi időben nagyon gyakran előfordul” – mutatott rá.

Elmondta, nehéz konfrontálódni a szülőkkel. „Még azt is nehéz elmondani nekik, ha az áldozat a gyermekük. De azt, hogy a gyermekük agresszor, azt kegyetlenül nehéz. A helyükbe képzelem magam, hogyan tudnám fogadni én ezt szülőként” – érzékeltette.

Éppen ezért többet kellene a konfliktusokról beszélgetni pedagógusoknak és szülőknek egyaránt, véli Bolla Emese, és az új helyzetben „újfajta kommunikációt” is meg kellene tanulni szerinte, hisz beszélgetések hiányában mérgesedhetnek el helyzetek. Ugyanakkor a szülőknek és tanároknak félre kell tenniük a védekező álláspontot, véleménye szerint, hisz az összefogás elengedhetetlen, különben az egész közösség szenved.

Kapcsolódó

Régen félt a gyermek, ma vitázik – Hová lett a szülői tekintély?

A pszichológus szerint a mai szülőknek nehéz a dolguk, hisz elutasítják a régi nevelési mintát, és új utat járnak, még bizonytalanul. De felhívja a figyelmet: a család ma is hierarchikus rendszer, amiben szülőé kell legyen az utolsó szó. 

nevelés szülő gyermek pszichológus