„Ne hagyd magad!” – javasolja sok, talán a legtöbb szülő a gyermekének, amikor az arra panaszkodik, hogy piszkálták, kicsúfolták vagy épp fizikailag bántották az óvodában, iskolában. De hogyan ne hagyja magát, hogy ne fagyjon le, vagy hogy ne válaszoljon ő maga is erőszakkal? – Vitus-Bulbuk Emese pszichológus adott tippeket gyermekünk felvértezéséhez a mindennapi harcokra. 

„Az, hogy egymást piszkáljuk, a másik tyúkszemére lépünk, mindig is megtörtént. Manapság is van bullying, régen is volt, csak manapság már megnevezzük. Ugyanakkor az a fegyvertár, azok a megküzdési mechanizmusok, amik régen működtek, valahogy manapság nem feltétlenül tudják megvédeni a gyerekeket, vagy egyszerűen annyira hamar leblokkolunk, hogy eszünkbe se jut, mit kellene tenni” – mondta a Maszol megkeresésére Vitus-Bulbuk Emese pszichológus.

A szakember szerint a „lefagyás” oka, hogy sokkolóan szokatlan lehet a helyzet, hisz „nagyon óvó-védő környezetből jönnek a gyerekek, a mai szülők nem tekintélyelvűen, nem félelem mentén nevelik a gyerekeinket, hanem pozitív és érzelemre fókuszáló nevelési elvek mentén”. 

Hogy megoldásként mit ajánljon a szülő, amikor panaszkodik és segítséget kér a gyermeke? – ez egyrészt függ a gyermek személyiségétől, de hosszú távon Vitus-Bulbuk Emese szerint a család értékrendje mentén alakul ki benne, mi is a teendő.  „Jó az, ha a gyerek rá tud kérdezni, rálát erre, hogy »mások ezt csinálják, akkor én miért nem tehetem?« Ilyenkor elmondjuk, hogy sokféle ember van, de mi ezt és ezt a vonalat képviseljük,  A gyermek előbb-utóbb el tud majd igazodni” – magyarázta. 

Hozzátette, „a gyerekek legkésőbb, amikor kiskamaszok lesznek – jó esetben – mindent ki fognak próbálni: azt is, hogy milyen a másikra rálépni, és azt is, hogy milyen, amikor rájuk lépnek rá, a hosszú távú megoldás a neveléstől függ, hogy mi az, amit a szülő megerősít, és mi az, amit elutasít”. Kiemelte, fontos a következetesség a szülők részéről, és a gyereknek fontos tudnia, hogy a szülei minden körülmények között elérhetőek.

1. Találjuk meg a szavakat, amiket magáénak érez

Hogy ne lefagyjon a gyermek, hanem tudja megvédeni magát, amikor az óvodában vagy iskolában meglökdösik, durvák vele a társai vagy épp kinevetik, arra is adott tippeket a pszichológus.

„Első körben az a fontos, hogy felismerjük, hogy iskolai vagy óvodai agresszióval vagy bullyinggal állunk szemben. Ez nehéz, mert maga a bullying attól sunyi, hogy ezt mindig úgy csinálják a gyerekek egymás között, hogy ne vegyék észre a felnőttek. Hosszú ideig az a gyermek, aki áldozat, az sem feltétlenül érzékeli, hogy ez most tényleg az” – magyarázta. Hangsúlyozta, amikor bullyingról van szó – azaz rendszeres megfélemlítésről, erőszakoskodásról, megalázásról, kiközösítésről, – akkor „mindig van egy alá-fölé rendeltség, ahol az agresszornak mindig hatalma van az áldozat fölött, és ahol az agresszor mindig szándékosan teszi, amit tesz az áldozat fele”. Amikor viszont két gyerek összekap, az nem bullying. „Mindkettő adott és kapott. Megnézik, hogy mennyire tudnák leuralni a másikat, de az nem bullying” – mutatott rá.

Egy ilyen eset után, vagy ha más támadás érte, és tanácsot kér a gyermek, elmondhatjuk, mit tettünk mi annak idején, bár a módszereinket még adaptálni kell az ő helyzetére.

„Abban az esetben, ha a gyerekünk elég nyitott, és már az elején szól, hogy anya vagy tanci, ez és ez a gyerek ezt csinálja, akkor jó komolyan venni. Nem kell leharapni a másik gyerek fejét, felhívni a szüleit, és intézkedni, mert ezzel nem segítjük, sőt tanult tehetetlenségbe visszük a gyermekünket azzal, hogy kiveszük a kezéből a megoldási kulcsot. Azt üzenjük neki: »fiam, állj félre, jövök, mindent megoldok helyetted«. Első körben mindenképp ötleteket adunk neki saját tapasztalatból: hogy annak idején mi mit csináltunk, velünk mit csináltak, és azok a megoldások hogyan működhetnek. Általában ezek szoktak segíteni, de fontos, hogy azokat a szavakat találjuk meg, amiket a gyerek magáénak érez, és tényleg érez benne erőt” – mutatott rá.

Kifejtette,  a „mondd meg a másiknak a magadét” nem biztos, hogy elég, „nem biztos, hogy a szavakat, amiket a szülő használ, fel tudja vállalni a gyermek”. Ezért érdemes el is próbálni, hogy mit is mondjon. 

2. Lépj ki a helyzetből: fuss!

Hasznos ugyanakkor részletesen átbeszélni, mi is történt, hogy valóban a helyzetre adjunk tanácsot. „Arról érdemes beszélni a gyermekünkkel, hogy hogyan is néz ki ez a helyzet: akkor, amikor jön az a másik, te hol vagy, mit csinálsz? Ő mit csinál, te hogyan reagálsz? Mindezt azért, hogy először tényleg konkrétan lássuk a helyzetet, és lássuk, hogy a gyermekünk mit tud ezekben a helyzetekben csinálni. Mert az is lehet, hogy első körben semmit, csak elszaladni” – magyarázta.

Kiemelte, a lényeg mindig az, hogy „lépjek ki a helyzetből, ne váljak áldozattá, ez felülír mindent, hogy nem válok áldozattá: mert vagy nekimegyek a másiknak, és nem válok áldozattá, vagy elszaladok, és nem válok áldozattá. Amikor benne maradok a helyzetben lefagyva, az oda vezet, hogy áldozat lesz belőlem”. Éppen ezért nem szégyen a futás, sőt a legokosabb abban a helyzetben, ha felmérve a képességeimet, azt látom, hogy a másikkal nem tudok megküzdeni, mert veszítenék.

„Ilyenkor rendben van, hogy elfutok, odafutok az első felnőtthöz, és azt mondom, hogy vele szeretnék lenni. Szülőként pedig azt csinálhatom, hogy felhívom a tancit és elmondom, hogy kérlek, ha odamegy hozzád, tudjad, hogy ez azért van. Nem feltétlenül kell egyelőre beavatkozni. Nézzük meg, hogy a gyerek mit tud saját magából kihozni, hiszen az lesz számára a valódi fegyver” – hangsúlyozta.

3. Harcolja meg a harcát

Elmondta, első körben fontos megérteni a gyermekünket, és ha további konfliktusos helyzet áll elő, akkor mindenképp jelezni kell az óvó-, tanítónőnek.

„Minél hamarabb sikerül erről beszélni, és megoldani, annál hamarabb befejeződik ez a viselkedés, és a gyermeket békén hagyják. Érezni fogja, hogy komolyan van véve, és egy idő után ebbe ő is bele tud kapaszkodni, mert azt látta, hogy a felnőttek komolyan vették: érzi, hogy tud lépni, megpróbálkozik valamivel” – magyarázta el a szakember.

Elmondta, ha azt látjuk, hogy a gyermek képes verekedni, akkor bátoríthatjuk, hogy vívja meg a harcát. „Nem arról van szó, hogy üss vissza, hanem harcolja meg a harcát: ne engedje, hogy bántsák, fogja le a másik kezét. Arra ösztökéljük, hogy állítsa le ezt a dolgot, és nem arra, hogy fokozza azzal, hogy visszapofoz”.

4. Mondja is ki, mit nem akar

Arra is fontos felhívni a gyermek figyelmét, akit bántanak, hogy hangosan, minden egyes alkalommal mondja el, mit akar a másiktól. „Szólj neki, hogy álljon le, mondd, hogy »ne dobd le többet a ceruzáimat«, »ne üss meg, mert nekem fáj!«” – sorolta a példákat a pszichológus. Elmondta, erre azért is van szükség, hiszen időnként nagyon másképp reagálják le a gyerekek, ami történik, ahhoz képest ahogy aztán beszámolnak róla.

„Hozzánk már úgy jut el, hogy ez nagyon rosszul esett neki, és ez biztos így is van, de lehet, hogy az iskolában, annak érdekében, hogy ne nézzék papă-lapte-nak, kacagott, miközben a másik rugdosta. Ez azt jelenti, hogy agresszor sem tudja eldönteni, hogy ez most vicces vagy sem. Nem felmenteni akarom, csak elmagyarázni, hogy az információ sokszor félreérthető, mindkét részről” – mutatott rá.

5. Keressen társakat

Mindezeken kívül ajánlhatjuk a gyermekünknek, hogy fogjanak össze többen, ha agresszívan lép fel egy társuk vagy piszkálódik, sőt az is jó megoldás lehet, hogy ne válaszoljon vissza annak a másiknak, forduljon meg és hagyja ott, javasolta még a szakember.

„Ez is ugyanaz, csak másképp: hogy lépjen ki a helyzetből. Minden ettől függ, hogy abban a helyzetben hogyan tud reagálni, mire hajlandó, mire képes. Ki tud lépni, odamenni másik három osztálytárshoz?” – vetette fel, kiemelve, hogy az a lényeg, hogy olyan üzenet érkezzen ahhoz a társához, aki bántotta, hogy álljon le: „verbálisan és nonverbálisan tudom üzenni, azzal ahogy viszonyulok hozzá”.

Amikor áldozattá vált: bullying

Más helyzet az, amikor elfajulnak a dolgok, és áldozattá válik egy gyermek. „Általában egy csapat közösít ki egy gyereket, aki többnyire nem szól, mivel áldozat. Általában fennáll az agresszor-áldozat-tanú háromszöge. A tanúk, azok a gyerekek, akik ezt végignézik, valószínűleg belül örülnek, hogy nem ők kapják ezt a piszkálást, verekedést, kicsúfolást. Ha az agresszor belehúzza őket, kiállnak mellette, mert nem szeretnék, hogy ők is áldozatokká váljanak, és itt a nehézség” – fejtette ki Vitus-Bulbuk Emese, mikor van szó bullyinról. A komoly következmény az, hogy „az áldozatoknak az önbizalmuk és az énképük annyira roncsolódik, hogy már el se hiszik, hogy valaki tud segíteni”– mutatott rá.

„Amikor a szülő azt veszi észre, hogy a gyereke nem feltétlenül szeretne iskolába menni, hogy romlanak a jegyei, nem mesél otthon semmit. Körülöttünk sertepertél, de nem meri, nem akarja elmondani, hogy mi történt vele. Egyre lehangoltabb, egyre rendetlenebb a holmija, mert általában azzal is jár a bullying, hogy a cuccait leverik, a ceruzáit eltörik, elszakítják a ruháit. Amikor elszigetelődik a gyermek, amikor nem szeretne extrakurrikuláris tevékenységben sem részt venni, amikor nem hív magához barátokat – ezek mind felkiáltójelek, hogy valami baj van” – sorolta a riasztó jeleket a szakember. Azt javasolja, kérdezze meg ilyenkor a szülő a gyermeket, és „ha elég nyitott és türelmes, a gyermek egy idő után beszámol a bántásokról”.

Ilyen helyzetben a tanító nénivel vagy osztályfőnökkel kell beszélni, és csapatban dolgozva az iskolapszichológussal javasolt a helyzetet körüljárni, megoldani, javasolja Vitus-Bulbuk Emese, aki szerint jó, ha a gyermekünket megerősítjük abban, hogy a felnőttjei az iskolának azért is vannak, hogy segítsenek neki.

„Attól nagyon bonyolult, hogy árulkodásnak tűnhet, és akkor még jobban elkezdik piszkálni, csakhogy, amikor ez már ennyire elfajult, nem tudjuk nem bevonni a szakembert, mert a gyermek már áldozat státuszban van, ott már egyáltalán nem tud ügyelni magára, leállítani a bántalmazó csapatot vagy gyereket, így mindenképp felnőtt beavatkozására van szükség” – hangsúlyozta a pszichológus.