„Nagyon szerettem hallgatni az öregeket, sokáig azt hittem, a meséjük valóság” – lelkendezik a 87 éves Hideg Anna néni, Népművészet Mestere-díjas mesemondó, Erdély egyik utolsó adatközlője, akit ördöngösfüzesi otthonában látogatunk meg. A népmese napjának apropóján kíváncsiak vagyunk, miként él az az ember, akinek a szíve-lelke mesékkel van tele, méghozzá annyival, hogy sosem kell elmondania kétszer ugyanazt, és még csak meséskönyvet sem kell olvasnia, hogy eleget tudjon. Nem ér csalódás: miután Anna néni kávéval kínál és leültet, a kicsi fotelben hátra dől, és a beszélgetés egyszer csak irányt vált. Egymást követik gyermekkora történetei, tündérmesék és hiedelmek, népdalok és nóták. Mi meg szinte észrevétlenül válunk ismét gyermekké: borsódzik a hátunk, amikor félelmetest mond, nagyot kacagunk, ha humoros részhez ér. Csillog a szemünk, és belemerülünk az idős asszony játékos arcába: nem csak mondja, éli és érzi a mesét. Csupán néhány órát tartózkodunk takaros otthonában, de megtanuljuk a már feledésbe merült erdélyi esküvői búcsúztató éneket, megtudjuk, miért volt a régi ember életének központi eleme a mese. És még azt is, hogy hol bujkálnak Ördöngösfüzesen az ördögök!

Hideg Anna néni 1936-ban született a mezőségi Ördöngösfüzesen, Kolozs megyében. Szerényen megjegyzi, „én már óvodás koromban nagyon értelmes voltam,’40-ben, amikor bent voltak a magyarok, és rövid kicsi Magyarország volt, én négyéves voltam, de már szavaltam a katonáknak. Megcsókolgatták az orcámat”. Emlékei szerint a verseket és meséket a szomszédságában élő öregektől tanulta, de dalos, művelt és értelmes nagyszülei is közrejátszottak abban, hogy érdeklődő gyermekből kíváncsi és meséiből soha ki nem fogyó felnőtté vált. Illetve a maga módján közösségszervezővé is, hiszen hol versekkel, hol dalokkal, máskor mesékkel vagy színdarabokkal fogta össze a falubelieket.

Kallós Zoltánt, Erdély legnevesebb néprajzosát már gyerekkorában jól ismerte, elmondása szerint, ahányszor Kallos a faluba látogatott, ő cserfes leánykaként ott énekelgetett körülötte, mígegyszer csak Szenik Ilona kolozsvári énektanárnővel érkezett, aki győzködni kezdte a szüleit, hogy engedjék, hogy zeneiskolában tanuljon, képezzék tovább a hangját, hadd legyen belőle énektanárnő. A családnak azonban nem volt pénze a lánygyermek kitaníttatására, így maradt otthon, a faluban.

Kapcsolódó

„Kár, hogy felnőhetnek gyerekek úgy, hogy hagyományos meséléssel nem is találkoznak”

Bedőházi Beáta mesemondó szerint az élő szó köt össze a múlttal.

mesemondás népmese Tekergő Meseösvény Egyesület

De nem szomorkodott soká, a helyi folklórcsoport tagja lett, sőt szólóénekesként több romániai folklórfesztiválon is fellépett, egy ízben még díjat is nyert. Büszkén kiemeli, igazán közismert a rendszerváltást követően lett, méghozzá Magyarországon – eleinte, mint népi énekes és az ördöngösfüzesi tánccsoport tagja, majd a kétezres évektől mesemondóként is emlegetni kezdték. Énekesi repertoárja 580 dalt tartalmaz, ebből kétszázat lekottáztak az Annus néni daloskönyve című kiadványban; de több száz tréfás mesét, adomát, népmondát és igaz történetet is ismer – ezek is olvashatóak könyveiben. Az igaz történ

Kapcsolódó

Berecz András Kossuth-díjas mesemondó: a Királyhágótól keletre a közönség sokkal elevenebb, jobban érti a rejtett üzeneteket

Az ismert énekes, mesemondó, népmesegyűjtő, folklórkutató a Spektrum Színház meghívására a Maros Művészegyüttes zenészeivel együttműködve, valamint fiaival, Berecz István néptáncossal és Berecz Mártonnal közösen lépett fel Marosvásárhelyen.

népművészet néptánc népzene mesemondó Berecz András

eteinek lelkük is van, méghozzá az, hogy többségüket nagy beleéléssel mondja, tündérmesei elemekkel tarkítja. Megvallja, legszívesebben ezeket meséli akár szűk családi körben, akár különféle kulturális rendezvényeken, mert ezeket hallotta gyermekkorában, ezek a szívének kedvesek, ezekről hitte szentül, hogy igazak.

„A verseket, meséket az öregasszonyoktól tanultam, sokan voltak az én Nemes utcámban, van is egy képem róluk, én gyermek vagyok, ők mesélnek, s még egy német katona is köztünk ül a padon, hallgatja őket. Ezt ’44-ben örökítették meg. Nagyapám nagy énekes volt, csak úgy csengett a templom a hangjától, tőle tanultam az énekeimet” – részletezi Anna néni, aki arról is szívesen beszél, hogy mindig is szeretett az öregek között sertepertélni. Az anyja ennek nem igazán örült, mert a padon hallgatózva sokszor félelmetes vagy a fülének nem való történeteket hallott, mégsem hagyott ki egy vasárnapot sem.

„Templom után kiültek a padra, egyik öregasszony mondott egyet, a másik mást, mesét, hiedelmeket, s én ezeket mind megjegyeztem. Télen a fonóban gyűltünk össze, akkor a sok öregasszony, hogy ne álmosodjon el, fonogatás közben egyik mesét mondta a másik után. Nem lehetett kapni ruhaanyagot abban az időben, így téli estéken kendert fontunk, abból szőttünk később blúzokat, szoknyákat, kombinékat. Nem is volt nekünk selyem kobinénk! Nyáron a gyapjút fonták az asszonyok, abból szőtték a pundrikat, a harisnyákat” – avat be ízes szavakkal az életébe, történetét pedig úgy szövi, hogy az már magában is mesébe illő.

Nagy tudású, humoros, olykor epés, pedig csupán kilenc évet járt iskolába: „Amikor elvégeztem az általános iskolát, jött egy határozat, hogy kell tanulni az orosz nyelvet, így még egyszer kijártuk a nyolcadik osztályt. Úgyhogy csak nyolccal figurázok, nem kilenccel, de kilenc évet jártam iskolába” – részletezi nevetve, majd hozzáteszi éppen ezért nem is cifrázza a szavakat, hanem „falusiasan” mesél, úgy, ahogy azt az öregjeitől elleste.

„Nem voltak olyan írástudók az öregek, mint manapság. Jártak iskolába, de csak 2-3 osztályt végeztek, füzetbe nem is írtak. Még nekünk is palatáblánk volt, azt akasztottuk a nyakunkba, úgy mentünk az iskolába. Táska helyett tarisznyát vittünk, amibe anyánk egy kicsi kenyeret csomagolt. Nem, mint manapság, hogy úriason járnak iskolába, telefonokkal, táskákkal!” – magyarázza, majd lassacskán Ördöngösfüzes történetébe is bevezet, amit mesei elemekkel tűzdel tele.

Ördöngösfüzes története Hideg Anna szavaival: az ördögök ma is ott vannak

„Míg nagyanyám fonta a gyapjút, én kuporodtam oda a lábához, s kérdeztem, hogy mámika, miért mondják ezt a füzest Ördöngösfüzesnek? Ó, fiam, azt mondja, én is, ahogy hallottam, nagyanyámtól azt mondja, s dédanyámtól, hogy a füzes területe egy mocsaras, nádas, vizenyes terület volt. Nagyon sok volt a nád meg a fűzfa az egész területen. Alig volt egy pár ház a faluban, mert nagyon vizenyős volt a terület. És azt mondja a nagyanyám, arról nevezték el, mert abban a füzes sűrűségben, abban a fűzfás terület, nádas sűrűségbe, ott azok a kiavult régi fűzfák, meg nádak, olyan csutkók, gyökerek maradtak ott elrothadva. És azok a nagy gyökerek, meg csutkók este abba a sötétségbe, a bozótba foszfort képeztek. Az akkori emberek nem tudták, mi a foszfor.

Ők azzal a hiedelemmel éltek, hogy biztos ördögök vannak ott a nádasban, abban a sűrűségbe, mert csak este világítottak onnan ki. Biztos ördögök laknak ott. Az akkori emberek féltek esténként kibújni, mert már világítottak ki azok a revék, azok a csutkók onnan. És azt állították, hogy biztos az ördögök vannak ott. De már később kezdett benépesedni a falu, magyarázta nagyanyám, úgyhogy kevesen laktak, de már csak népesedett be. Hogy már kezdtek építkezni az emberek, szaporodtak, mert már nősültek-mentek férjhez, abból a kevés családból is voltak fiatalok, és akkor már kezdték kiirtani a nádast, füzest. Annyira kiirtották már, hogy építkeztek, mert régen a házfalakat sövényből fonták, s agyaggal betapasztották, s aztán meszelték meg. Meg a náddal fedték a házakat, a pajtákat, ahogy mondták. Meg náddal fedték, fűzfával fonták a falakat az öreg fűzfákból, és kosarakat vontak a fűzfákból, abból éltek régen, kosarakat fontak meg.

Kapcsolódó

Receptre kellene felírni a magyar népmesét egy mesemondó szerint

A magyar népmesék mindegyike üzenet, amelyen keresztül az előttünk járók segítséget nyújtanak, irányt mutatnak, hogy a zűrzavarral teli világban eligazodhasson a huszonegyedik század embere. Népmeséket ajánlunk.

Magyar Népmese Napja mesemondó

Nyirákseprűket csináltak a fűzből, amivel seperjük a mai napig is a havat, meg a port. Azt mondjuk, hogy nyírákseprű ennek. És akkor aztán kezdett kivilágosodni a tér. Már többet nem világítottak este, mert ha világos lett a tér, már nem világítottak azok a revék, azok a csutkok. És akkor már az emberek: vajon hova lettek az ördögök, mert már népes lett a falu, vajon merre lettek az ördögök? Hova mentek? Akkoriban már a templomunk a 400-as évekből fennáll, fennáll a mai napig is a templomunk megvan. A tatárjárás ledúlta, de aztán visszaépítették, felépítették, már volt pap a faluban.

A papnak volt egy nagyon szép szolgálóleánya, de az a szolgálóleány olyan nagy beteg lett, hogy mindig csak éjszaka, este vette elő az a nagy révizetes jajgatás, sírás, kiabálás, mindig csak este, éjszaka volt beteg. S akkor azt állították az emberek a faluban, hogy az ördögök a nádasból megszállták a leányt. Beköltöztek a tisztátalan ördögök a lányba, azért csak éjszaka beteg a lány, nappal nem, hogy megszállták a szolgálóleányt. És akkor a pap mit csinált? Már akkor is voltak kuruzsló asszonyok, varázsló asszonyok. Összehívatta mindenfelől meg a tudósokat, már voltak tudós emberek akkoriban is, hogy mitévő legyen, mert nem lesz semmitől jobban.

Orvost hívattak, semmitől nem lett jobban. Akkor azt tanácsolták az emberek a faluban, hogy hívassa össze az összes környékbeli papokat, hogy jöjjenek, imádkozzanak a lánynak, gyertyavilág mellett letérdepelve, hogy hátha jobban lesz a lány, és kiűzik az ördögöt belőle. S akkor jöttek a környékbeli papok, régen a papoknak volt sétapálcájuk, és akkor jött a pap a szomszéd falvakba, és úgy elsupátolták a lány ágyát, leszállították az ágyból, hogy összetörték az ágyát. Tehát az ördögöt kiűzték belőle, összetörték az ágyát. És akkor mit csináltak a papok? Letérdepelve a lányok körbe, a középen letérdepelve a gyertya mellett imádkoztak, s a lány szemlátomást jobban lett, jó kedve lett, ő is imádkozott velük, és jobban lett a lány.

Kapcsolódó

A mese örök – magyar népmese fesztivál lesz Nagyváradon

A nagyváradi Könyvmentők Egyesület tagjai kicsiket és nagyokat izgalmas programokkal várnak.

programajánló Magyar Népmese Napja népmese Nagyvárad

És akkor a papok örültek, hogy mégis az Istennek a hatalma nagy, nem az ördögé. A Jóistenhez imádkoztak, jobban lett. S akkor a papok elköszöntek, és elmentek, örültek, hogy jobban lett a lány. Na, akkor már azt mondták, hogy vajon a lányból hova lettek az ördögök, hogy kiűzték a lányból az imádsággal. Vajon hova lettek? Akkor már azt állították a faluban, azok az öreg rendű emberek. Itt a falu végén van egy nagy sziklás-hegyes dombos, bozótos legelő, ahogy mondják. És ott van egy nagy árok, és ott vannak nagy bolovány kövek.

Nagy hordó nagyságú, gömbölyű kövek. Akkor már azt állították az emberek, hogy az ördögök a lányból, ahogy kiűzték a papok, elköltöztek és bebújtak oda, azokba a nagy kövekbe. És a mai napig is azt mondják, hogy az ördögök ott vannak a nagy kövekbe belebújva. Aztán azt senki se látta, hogy bele se bújtak, meg ki se bújtak, hogy mi lett az ördögökből, ezt nagyanyám se tudta nekem megmondani. Ő is csak ennyit hallott a nagyanyjától, hogy mi lett, se bebújni nem látta senki őket, az ördögöket, se kibújva. Aztán ez a legendája a falunak. Ettől a perctől maradt, hogy Ördöngösfüzes a neve a falunak. Ahogy bejönnek Füzesre, már írja is (románul) Fizeșu Gherlii, Ördöngösfüzes, és ahogy bejönnek bal felől, ha felnéznek, a falu végén felnéznek egy nagy hegyre, dombokra. Na, ottan vannak a nagy kövek, s azokba vannak bújva az ördögök” – kacag Anna néni, és vele együtt mi is kacagunk, mert egy falu történetét sem hallottuk még egy egyszerű embertől úgy, mintha az népmese lenne.

„Gyermekkoromtól szerettem mesélni” 

Elmondása szerint a mesék máig éltetik, mikor lefekszik, eszébe jutnak az énekek, keresi a dallamokat, a szövegeket, bevillan egy újabb mesem, egy évtizedekkel ezelőtti kép. „A hiedelmek, hogy miket beszéltek régen, hogy már édesanyám nem is nagyon engedett már, hogy menjek a fonóba, hogy ne halljam a hiedelmeket, mert aztán fogok félni”.

Életének története azt igazolja, sohasem ijedt meg az öregek meséitől, helyette inkább szerelembe esett olyannyira, hogy 87 évesen is járja Romániát és Magyarországot, táborokban, közösségi alkalmakon mutatja meg magát és viszi az ördöngösfüzesi népmeséket, ahová csak tudja.