Több mint hagyomány – Újra megszervezik a Kaszáló Kalákát Csíkszentkirályon
Tizenöt éve indult útjára a csíkszentkirályi Kaszáló Kaláka, amely idén is háromnapos eseménysorozattal várja a kézi kaszálás, a népi hagyományok, a közösségi lét és az értékőrző szórakozás iránt érdeklődőket.
A rendezvény helyszíne ezúttal is a csíkszentkirályi Bakalja nevű településrész, ahol néptáncosok, gazdálkodók, helyi lakosok és városi látogatók találkoznak, hogy együtt elevenítsék fel a régi idők kaszáló hangulatát – mindezt népviseletben, közösen, kalákában.
Mint az eseményt felvezet szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a Kaszáló Kaláka ötlete 2009-ben született Gábor Dénes és Antal Zsolt beszélgetése nyomán. Felvetették, hogy „kaszáljunk úgy, ahogy régen – viseletben, közösségben, tiszta szándékkal”. Az első alkalom után a rendezvény évről évre fejlődött: táncosokat, zenészeket, önkénteseket vontak be, majd egy időre szünetet tartott, végül 2022-től új lendülettel tért vissza.
„A kaláka mára nemcsak egy program, hanem közösségi mozgalom is lett, amelyben a generációk együtt tanulnak, dolgoznak és szórakoznak – miközben továbbörökítik a kaszálás mesterségét, a néptánc szeretetét és a vidéki élethez kapcsolódó tudást. A rendezvény célja egyértelmű: a hagyomány ne csak múzeumi emlék legyen, hanem élő gyakorlat” – emelték ki a szervezők.
A Kaláka programja:
Péntek – Szekeres felvonulás Csíkszentkirályon. A helyszínre érkezve előbb hagyományos kaszaverés bemutató, ismeretterjesztő programok és esti kulturális műsorok várják az érkezőket. A nap táncházzal és közös énekléssel zárul, amely hajnalig tartó jókedvet ígér.
Szombat – Hajnalban népviseletbe öltözött férfiak kezdik meg a közös kaszálást, miközben a tapasztaltabbak tanítják az ifjakat a rendkészítés, kaszabeállítás és kaszálási technikák fortélyaira. A munka után hagyományos kaszás reggeli következik. Napközben női munkaközösségek csatlakoznak, elindul a rendpallás, délután pedig népi játékok, ügyességi vetélkedők zajlanak. Este újabb néptáncelőadások, zenés színpadi produkciók és természetesen táncház várja a közönséget.
Vasárnap – A harmadik nap szabadabb hangulatban telik. A szervezők nem terveznek hivatalos programot, hiszen ilyenkor születnek a legjobb beszélgetések és ötletek. Ez az időszak a közös élmények feldolgozásáról, a látogatók visszajelzéseiről és a jövőbeli tervek megfogalmazásáról szól. A „székely szieszta” lehetőséget teremt a közösség tagjainak arra, hogy a hétvégi feltöltődés után nyugalomban zárják az eseményt.
A Kaláka egyik különlegessége, hogy nem csak a férfiak részvételére épít – a női kaláka is fontos eleme a programnak: a hagyományos gulyáságyú körüli főzés, a közös reggelik, ebédek elkészítése mind a régi falusi együttműködés hangulatát idézik. A szervezők szerint a program értéke nemcsak a hagyományőrzésben rejlik, hanem abban, hogy valódi közösséget formálnak – helyieket, visszatérőket és kíváncsiskodókat hoznak össze, egy közös cél mentén: „Megtanulni újra együtt lenni”.
CSAK SAJÁT