Tizenöt éves a Csíki Jazz – Meglepetésvendégekkel, közönségkedvencekkel tér vissza a nemzetközi fesztivál
Hamarosan kezdődik a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál, avagy közismertebb nevén a Csíki Jazz: július 24–28. között a helyi zenészek mellett a világ számos pontjáról érkező előadók veszik birtokba a város emblematikus helyszíneit. Az immár tizenötödik alkalommal megszervezett rendezvény részleteiről a csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be Szilágyi Nóra főszervező, Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, valamint Sógor Enikő, a város alpolgármestere.
Csíkszeredában egymást követik a különleges zenei műfajok köré épített rendezvények. A Régizene Fesztivál után a város másik meghatározó fesztiválja, a Csíki Jazz is megnyitja kapuit.
Tizenöt éve, a ma Parkontúli Kuliként ismert, akkoriban csak „Daradicséknál” néven emlegetett kultúrkocsmában született meg a Csíki Jazz ötlete. Nem véletlen tehát, hogy két héttel az idei fesztivál kezdete előtt itt gyűltek össze a szervezők, hogy beszámoljanak a 2025-ös, ünnepi esemény részleteiről. A múlt és a jelen találkozásának szimbolikája a teljes fesztivált végigkíséri majd.
A Csíki Jazz egy ideig „minifesztivál” volt, 2012 óta azonban már nemzetközinek mondható, hiszen abban az évben érkeztek először külföldi előadók a rendezvényre. A szervezők azóta is minden évben igyekeznek kissé magasabbra tenni a mércét, idén pedig, a tizenötödik évfordulót ünnepelve, ez fokozottan így van – avatott be a fesztivál előzményeibe Szilágyi Nóra.
Korodi Attila polgármester szerint alig hihető, hogy már a tizenötödik Csíki Jazz-re készül a város. Elmondása szerint ez a fesztivál Csíkszereda egyik legmeghatározóbb kulturális eseménye, amely nemcsak helyi, nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is a legszínvonalasabbak között van.
„Mindaz, ami most zajlik a Csíki Jazz körül, az rengeteg önkéntes és elkötelezett munka eredménye. Ha összehasonlítjuk a nagyvárosi fesztiválokkal, egyértelműen látszik, hogy ez egy közösségi mozgalom: egy olyan fesztivál, ahol tényleg mindenki élményben részesülhet. Egybeforrt a közösséggel. Ezt a nagyvárosok nem tudják megadni, hiszen azok már eljutottak arra a szintre, ahol a kereskedelmi rész, a jazz felületessége van jelen, itt pedig mindenki egyaránt része lehet a minőségi szórakozásnak” – fogalmazott.
Sógor Enikő alpolgármester is hasonlóan vélekedik. Elmondása szerint az egész város szempontjából próbálja nézni az eseményt, így pedig kitűnik: a közösség együtt nőtt fel ezzel a rendezvénnyel. „A fesztivál által megtaláltuk Csíkszereda nyári hangját. Nálunk a júliusnak a jazz az aláfestő zenéje” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Régizene Fesztiválhoz hasonlóan a Csíki Jazz is egy olyan különleges helyzetbe hozza ezt a közösséget, hogy alig kell pár lépést tennünk, és máris utazunk: nemzetközi előadók érkeznek a városba, épp a jazz-el, ami talán a legtöbb zenei nyelven kommunikáló műfaj, a fesztivál szervezői pedig időről időre kiegészítik ezt más művészeti ágak – így az irodalom és a képzőművészet – bevonásával. A Csíki Jazz tehát minden szempontból a sokszínűséget képviseli.
Az idei fesztivál a Központban a Jazz címet kapta. A néválasztás apropója, hogy az esemény hivatalos megnyitója előtt már két héttel, július 13-án is lesz egy „ráhangoló” koncert az Ólommadárban. Ezt egy kávéházi jazz követi a Petőfi Kávéházban 20-án, 24-én pedig a Kulissza ad otthont a rendezvény első hivatalos programpontjainak. Az esemény kiemelt partnere továbbá az ANT, ahol az éjszakai jam sessionok lesznek majd, ezekkel a helyszínekkel pedig nagyjából körbe is fogták Csíkszereda központját.
A Csíki Jazz tehát „hivatalosan” július 24-én kezdődik a Kulisszában, a tavaly nagy sikernek örvendő Tehetségmutatóval, amelynek célja, hogy a környék fiatal zenészeinek bemutatkozási lehetőséget biztosítson. Ezt követi az Ez Van Trió koncertje, majd Mara Halunga brazil-román énekesnő lép színpadra.
Pénteken már beköltözik a rendezvény a Mikó-várba, ahol az estét a Vajda Attila Quartet nyitja meg. Őket az idén 40 éves Bega Blues Band követi, majd az angliai Kessoncoda lép színpadra. Az estet a Jembaa Groove zárja, akik az afrikai kultúra jazz-be öltöztetett hangzását hozzák el Csíkszeredában.
Szombaton a Zeharenco fiatal hazai quartet kezdi az estét, majd egyenesen Törökországból érkezik a Mikó-vár udvarára Cenk Erdogan. Őket Juliana Da Silva brazil énekesnő és Tony Lakatos követi a színpadon. Végül pedig egy meglepetéssel zárul az este, hiszen az ünnepi évfordulóra a szervezők visszahívták a fesztivál egyik legnagyobb közönségkedvencét, a Kék Nyulat. Korábbi fesztiválszereplésük után a csíki közönség a „Költözzetek ide!” skandálással, állva tapsolta őket.
Kapcsolódó
Vasárnap a Sárik Péter Trió és Falusi Mariann nyitják az estét, őket a Jazzybit és az Alfredo Rodriguez Trio követi. Természetesen a fesztivál minden napján, napközben és a koncertek alatt is működik majd a már jól bejáratott gyereksátor, ahol a színészek és pedagógusok kézműves foglalkozásokkal és meseolvasással várják a kicsiket. A szervezők kiemelték, hogy a helyszín egyfajta „gyerekmegőrzőként” is működik, így bátran vegyék igénybe a szülők, amennyiben a kicsik unnák a várudvarban zajló koncerteket. Kiemelték továbbá, hogy ahogyan már azt az elmúlt években megszokhattuk, idén sem érnek véget az esték a koncertek lejártával. Az ANT-ban jam sessionok, egy valódi örömzene-sorozat várja az érdeklődőket.
A fesztivál részletes programja elérhető az esemény honlapján, valamint Facebook-oldalán is. jegyeket előzetesen online is lehet váltani (szintén a honlapon keresztül), de a helyszínen is lesz vásárlási lehetőség. A 14 év alatti gyerekeknek a belépés ingyenes, valamint a nyugdíjasok is kedvezményesen vehetnek részt a koncerteken.
CSAK SAJÁT