Középiskolai beiratkozás: közzétette az oktatási minisztérium a fontosabb időpontokat

Miután csütörtökön közzétették a nyolcadikosok képességvizsgájának végleges eredményeit, az oktatási minisztérium tájékoztatása szerint ezzel kezdetét veszi a középiskolai felvételi időszaka is. A végleges eredmények szerint, mint írtuk, a diákok 83,2 százaléka írt ötöst vagy annál nagyobb jegyet, ez 0,1 százalékos különbséget jelent az óvások előtti eredményekhez képest.

Gratulál az oktatási minisztérium a sikerrel képességvizsgázóknak, és sok sikert kíván a középiskolai felvételihez. Mint Facebook-bejegyzésükben írják, a felvételi időszak menetrendje a következő:

- július 11-én, pénteken megjelenik a 8. osztályos tanulók megyei és bukaresti szintű rangsora a admitere.edu.ro oldalon.

- július 14. és 21. között lesz lehetőség a felvételi opciók kitöltésére, azaz a tanulók megjelölhetik, melyik középiskolákba szeretnének jelentkezni.

Bő egy hetet kapnak a diákok kiválasztani, mely középiskolákat célozzák meg. Kiváló eredménnyel szinte bárhová bejuthatnak. | Fotó: Pexels

- július 23-án zajlik a számítógépes elosztás – ekkor helyezik el a jelentkező diákokat valamelyik középiskolába a jegyeik és választásaik alapján.

- július 24. és 29. között a diákoknak be kell nyújtaniuk az iratkozási iratcsomójukat abba a középiskolába, ahová felvették őket.

- július 30. és augusztus 1. között a megyei, illetve bukaresti felvételi bizottságok az esetleges rendkívüli helyzeteket oldják meg.

felvételi második szakasza augusztusban zajlik majd, 1-je és 19-e között. Ez az időszak azon tanulók számára van fenntartva, akik az idei évben végezték el a nyolcadik osztályt, vagy korábbi évfolyamok végzettjei, és a 2025–2026-os tanév kezdetéig nem töltik be a 18. életévüket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?