A kisközösségek megerősítése, a szomszédok megismerése, a kapcsolatok kialakítása segíthetnének a mentális, lelki egészségünk javításában, megéri erőfeszítéseket tenni a közösségi érzés szilárdítására, szögezte le a Maszol megkeresésére Friedl Beatrix pszichológus, pszichoterapeuta.

A brassói szakembert annak kapcsán kérdeztük, hogy nemrég jelent meg a Szomszédok között (ÎntreVecini) civil szervezet a tömbházközösségekben élők körében végzett felmérése, amely arra világít rá, hogy az emberek kis része ismeri jól (27%) vagy nagyon jól (8%) a szomszédait. A társasházban lakók többsége legfeljebb a szomszédai nevét és esetleg a háziállataik nevét ismeri, de a többi interakciót kerüli. Minden harmadik lakos azt mondja, hogy „jelentős" nézetletérései vannak a szomszédaival.

Felgyorsult az élet, zsúfolt az időbeosztás

Az elmúlt harminc évben jelentős változások tapasztalhatók a szociális kapcsolatok színterén, a pandémia még inkább kiélezte a helyzetet, akkor fokozódott az elhidegülés, és ezzel együtt az elmagányosodás, hívta fel a figyelmet Friedl Beatrix.Már azelőtt is tetten érhető volt, hogy a zsúfolt időbeosztás miatt az embereknek egyre kevesebb idejük maradt a társas kapcsolataik ápolására. Egyre inkább megváltozott a napirendünk, a munka nem különül el szigorúan a magánélettől, egyre ritkábban fordul elő, hogy egy meghatározott időpontban befejezzük a munkát, és akkor délután marad idő a szociális kapcsolatok fenntartására, kialakítására, erősítésére, arra hogy elmenjünk sétálni, vagy éppen kiüljünk beszélgetni a tömbház elé a szomszédokkal, részletezte a pszichológus. Ha valakinek délután hat órakor ér véget a munkaideje, utána még elrohan bevásárolni, estére ér haza, és még otthon várja a házi munka, a főzés, a takarítás. Ilyen körülmények között alig marad idő és energia a társas kapcsolatokra.

Az online világ rontja a helyzetet

Az online térnyerése szintén nagymértékben hozzájárul, hogy elhidegüljenek a személyes kapcsolatos, kényelmesebb és gyorsabb, ha online tartjuk a kapcsolatot. Megszoktuk, hogy írok gyorsan egy üzenetet, és azzal letudtam a kapcsolattartást, aztán a saját kis kuckómban azt teszek, amit akarok. Ez első látásra kényelmes megoldásnak tűnik, de hosszú távon elmagányosodáshoz vezet, figyelmeztet a szakértő.Friedl Beatrix felidézte, gyerekkorában még a szomszédok átjártak egymáshoz, kértek kölcsön egy kevés lisztet, cukrot, vagy akár kisebb pénzösszegeket a következő fizetésig, de ez ma már szinte teljesen megszűnt, az emberekben kialakult egy gátlás, ezt már nem tartják kivitelezhetőnek. Másrészt néhány évtizeddel ezelőtt, még meghívták a szomszédok egymást egy-egy buliba, már csak azért is, hogy ne zavarja a mulatság átszűrődő zaja, ám ma már még a gyerekzsúrokra is kibérelnek egy semleges helyszínt. A szigorú szabályozás, a csendórák betartatása szintén valamilyen mértékben a kapcsolattartás kárára mehet. Egyre kevesebb a kötődés, megszűntek a kapcsolódási pontok.

Minden nemzedéket veszélyeztet az elmagányosodás

„Megváltozott az egész világ, felgyorsult az élet, a pandémia pedig erre csak ráerősített, akkor a hivatalos kommunikációban is folyamatosan azt hangoztatták, hogy ne járjunk a szomszédokhoz se, mert megfertőződünk, az idős emberek egy részében a halálfélelem is kialakult a kapcsolattartástól azt most nehéz leküzdeni” – fogalmazta meg a pszichológus.

Kapcsolódó

A tömbházban élők több mint fele nem is ismeri a szomszédait (SZAVAZZ!)

A társasházban lakók többsége legfeljebb a szomszédai nevét és esetleg a háziállataik nevét ismeri, de a többi interakciót kerüli. Minden harmadik lakos azt mondja, hogy „jelentős" nézetletérései vannak a szomszédaival. Közben pedig a szomszédok megismerésére tett erőfeszítések segíthetnek a közösségi érzés kialakításában.

közösség szomszéd felmérés tömbház

Nagyon sokan élnek egy karnyújtásnyira a többiektől egyedül, nemcsak az idősek, hanem a fiatalabb nemzedékek tagjai is: hazamennek, becsukják maguk mögött az ajtót, előveszik a telefont, a laptopot, és utána már ki sem mozdulnak. Ez sajnos a gyerekekre is érvényes, ma már nem játszanak a tömbház előtt, a játszótérre a szülők kíséretében mennek, a vakációkban szinte teljesen megszűnnek a társas kapcsolataik. Régebb együtt játszottak a tömbház előtt, ma már az online játékok, a filmek kötik le őket.

A kötődésre, kapcsolódásokra szükség van

Ugyanakkor az ember alapvetően társas lény, valójában a lelke mélyén mindenki azt szeretné, hogy kötődjön, kapcsolódjon másokhoz, viszont lassan elveszítjük ezeket a készségeinket, így egyre nehezebben építjük ki a kapcsolatokat. A lelki, a mentális egészségünk szempontjából hatalmas szükség van a szociális életre, ám a többségnek erre már alig marad ideje, energiája, és már az igény sem fogalmazódik meg. Friedl Beatrix felidézte, a páciensei is gyakran hivatkoznak arra, amikor erre biztatja őket, hogy ez „olyan nehéz”.

Ki kell lépni a komfortzónából, nem elég ha csak megfelelünk az alapvető társadalmi elvárásoknak, elmegyünk dolgozni, biztosítjuk a fenntartásunkat. Egy erős, összetartó kisközösség megtartó háló lehet, sokat segíthet a mindennapokban is, nem beszélve a tagjainak javuló mentális, lelki egészségéről. A szakember úgy látja, a szociális kapcsolatok hiánya sokat ront az emberek egészségén, az utóbbi időben egyre többen kérik a segítségét, és egyértelműen kimutatható, hogy a magány sokat rontott helyzetükön. Az idősek sok esetben szoronganak, arra hivatkoznak, hogy betegek, ezért nem tudják tartani a kapcsolatot másokkal. Egy betegség nem feltétlenül hálóz be, bénít le, kényelmesebb mögé bújni, de hosszabb távon sokkal több előnnyel jár, ha legyőzzük a gátlást, és nyitunk mások felé.

A pszichológus arra bátorít mindenkit, mozduljanak ki minél többet, menjenek színházba, moziba, sétálni, találkozzanak emberekkel, próbáljanak kapcsolódni. Első lépésnek már az is megteszi, ha köszönünk a szomszédnak, rámosolygunk, majd kezdeményezünk egy apró beszélgetést, megkérdezzük, hogy van. Aki magányos, tarthat házi kedvencet, egy kutya-macska lehet egy beszélgetés témája a szomszédokkal. „Találjanak közös kapcsolódási pontokat, azokra lehet kapcsolatokat építeni. Ne féljenek kilépni a házból, ne feledkezzenek meg arról, milyen jó egy közös kávézás, összeülés” – tanácsolja a pszichológus.

Építsük tudatosan a kapcsolatainkat!

Ha tudatosan építjük a kapcsolatainkat, odafigyelünk rájuk, magunknak és a közösségnek is jót teszünk vele. Egy közösségben megtapasztalhatjuk, hogy nem vagyunk egyedül a problémáinkkal, segítve abban, hogy azoktól egy kicsit eltávolodva, más perspektívából szemléljük. Mindenkinek a maga gondja a legfontosabb, de egy közösségben más megvilágításban láthatjuk. Az önzetlen segítség, odafordulás annak is erőforrás, aki nyújtja. Friedl Beatrix arra kér mindenkit, legyenek elfogadóak, ne bíráljanak, kritizáljanak, mert azzal csak azt érik el, hogy másik bezárkózik.A pszichológus különben már harmadik éve működtet Brassóban egy „Alzheimer-kávézót”, ahol a betegek hozzátartozói kaphatnak segítséget az ápolásról, a törvényes útvesztőkben is segítik eligazodni őket, de szakorvosok, pszichológusok is tartanak előadásokat. Itt is azt tapasztalja, hogy a betegeknek és a hozzátartozóknak is mennyire fontos, ha nem szigetelődnek el, vannak szociális kapcsolataik.